Miről mesélnek a Gellért-hegy mandulafái?

Márciusban a közösségi oldalakon rendre feltűnik a Gellért-hegy déli peremén álló, rózsaszínbe borult mandulafa, háttérben a Szabadság híddal, a Dunával és a pesti látképpel. Ilyenkor nem könnyű olyan képet készíteni, amin csak a fa látszik, emberek nélkül, mert aki idejön, érthetően, szeretné ezt a gyönyörű látványt megörökíteni.

A mandulához a szőlőn át vezet az út

A híres mandulafa nincs egyedül, a hegy déli oldalán jó pár társa virágzik ebben az időszakban, távolról olyanok, mintha földre ejtett vattacukrok lennének a még kopár, tavaszra készülődő tájban. Vajon ki és mikor ültethette ezeket a fákat?

A mandula őshazája Nyugat-, Közép-és Dél-Ázsiában van. Hozzánk olasz közvetítéssel került, Kárpát-medencei megjelenéséről már régről vannak adatok.

Gellért-hegy déli sziklás lejtőinek természetes növényzetét a sziklagyepek jelentették, de már századokkal ezelőtt rájöttek az itt élők, hogy a hegy napsütötte, déli lejtői kiváló feltételeket biztosítanak a szőlőnek.

Valamikor a Sas-hegy, az Óbuda környéki hegyek és a Gellért-hegy szőlőiből készült budai vörösbor Európa-szerte ismert volt. A 15. századra Buda közvetlen közeléből a szőlőművelés teljesen kiszorította az erdőket. A budaiak pedig kedvelték a bort, sokszor víz helyett is azt itták, mert könnyebben hozzáférhető volt, csak le kellett menni érte a pincében, míg a vízhez jobbára csak a vízárustól jutottak.

A filoxéra véget vetett a budai szőlőtermesztésnek

A törökök után a szőlő- és bortermelés újraindításában a német ajkú lakosság mellett a 17. század végén itt letelepedett szerbek játszottak nagy szerepet. A 19. század elejére a budai polgárok nagy részének a bortermelés jelentette a legfőbb jövedelemforrást. A kadarkából és a csókaszőlőből készült a híres budai óvörös, amely külföldön is népszerű lett.

Aztán a 19. század végén jött a filoxérajárvány, és rövid idő alatt kiirtotta a Budai-borvidék szőlőit.

Egykor a Gellért-hegyet is szőlők borították, de ma már csak egy Szent Vincét, a szőlősgazdák és a vincellérek védőszentjét ábrázoló szobor és az utcanevek, például Villányi, Somlói, Szüret, Vincellér, illetve a hegy oldalában, a Budai Arborétumban ma is álló, a 19. század végén alapított Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet épülete utalnak erre.

De ki ültette a mandulákat?

A mandulák megjelenésével kapcsolatban több elmélet is van. Rapaics Rajmund, a neves kerttörténész szerint a Gellért-hegy idős mandulafái a szőlő utáni időszakból valók.

A hegy elvadult déli oldalán 1884-ben Kerkápoly Károly jogász, korábbi pénzügyminiszter vásárolt meg egy nagyobb birtokot. A politikus – aki a szőlő nagy barátja is volt, egyik alapítója volt a Magyar Bortermelők Szövetkezetének – először szőlő telepítésével próbálkozott, de nem járt sikerrel, ezért barackra váltott. A baracknak pedig jó oltóalanya a mandula, ami igen szívós növény. Elképzelhető, hogy az idős mandulafák ebből a telepítésből maradtak fenn.

Ahogy azt a FŐKERT oldalán olvashatjuk, a mandulafákkal kapcsolatban más elképzelések is vannak. Van, aki szerint a fák még a török világból maradtak ránk, de az is lehet, hogy a 20. század eleji parkosítás során kerültek mai helyükre. Akárhogy is történt, ebben az időszakban gyönyörűek, érdemes egy sétát tenni és megcsodálni őket.

Forrás: Viczián Zsófia: Budapesti fák, a Főkert oldala