Budán az Erzsébet híd lábánál áll egy gyönyörű, nagy platán. 120 éves biztos elmúlt már. Akkora, mint a mellette álló épületek, árnyékában a nevét viselő, hangulatos söröző összes vendége elfér. Ha erre járok, mindig megcsodálom, egyszerűen jobb kedvem lesz attól, ha látom, és gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Egyébként csoda, hogy ez a fa még mindig itt van, az elmúlt száz évben ugyanis a városnak ez a része alaposan megváltozott, ez a fa azonban túlélte a háborút, a hídépítést, és ma is itt van velünk. Mindeközben pedig – azon túlmenően, hogy puszta létével is örömet okoz nekünk – élő- és búvóhelyet jelent sok városlakó állatnak, és a levegőért is sokat tesz. Becslések szerint egy ilyen idős fa évente 100 kilogramm oxigént termel, több száz kilogramm port szűr ki, valamint több ezer liter vizet párologtat el, hűsítve a környezetét.

Multifunkciós segítők

A Föld lakóinak 57%-a városokban él, Európában pedig még ennél is magasabb, az EU-ban 75%, hazánkban pedig 72% ez az arány. Abban, hogy a nagyvárosok a jövőben is élhetők maradjanak, a fák sokat tudnak segíteni, hisz a légszennyezés mérséklésében és az egyre fokozódó nyári forróság elleni küzdelemben is nagy szerepük van.

A légszennyező anyagok egy részét a fák és más növények levelei szűrik ki a levegőből. A parányi porszemcsék (a hozzájuk tapadó káros anyagokkal együtt) leülepednek a leveleken, aztán ha jön az eső, a víz lemossa ezt a réteget, majd az élő szűrő újra működésbe lép.

De ez nem minden. Radó Dezső, a FŐKERT Nonprofit Zrt. és a magyar környezetvédelem emblematikus alakja úgy becsülte, hogy egy 50 éves fa egy vegetációs ciklus alatt 68,75 kilogramm szén-dioxidot köt meg, illetve 50 kilogramm oxigént termel, amely mennyiség megegyezik egy ember egyéves oxigénszükségletével.

A fák a nagyvárosi zajok csökkentésében is szerepet játszanak, ami szintén nagy segítség, mivel öt európai lakos közül legalább egy az egészségre káros mértékűnek tekinthető zajszennyezésben él, aminek számos negatív következménye lehet.

Árnyas menedék a betondzsungelben

A nagyvárosok lakói számára a forró nyarak még az átlagnál is nehezebbek, „köszönhetően” a városihősziget-jelenségnek. Mivel a településeken a leggyakrabban használt anyagok, a beton, az aszfalt, a térkő jóval több sugárzást nyelnek el, mint a növényzet, a belvárosban a hőmérséklet érezhetően magasabb, mint a külvárosban. A beérkező napsugárzás hője elraktározódik az utak, terek aszfaltjában, az épületek falaiban, éjjel aztán ezek a felületek ontják magukból a hőt, melegítve a felszíni légréteget, amely így éjszakára sem tud lehűlni, álmatlan éjszakákat okozva ezzel sok városlakónak.

A fáknak épp ezért különösen nagy jelentőségük van abban, hogy csökkentsék az egyre forróbbá váló városok hőmérsékletét. A fák árnyat adó lombjuk mellett a párologtatással képesek mérsékelni a hőséget, egy forró nyári napon egy nagyobb fa akár 80-100 liter vizet is párologtat, környezetében pedig nemcsak kellemesebbnek érezzük a hőmérsékletet, de a levegő páratartalma is 5-6%-kal magasabb, mint a fátlan belváros közepén.

A fák látványa a hangulatunkat is javítja

A nagyvárosban állandóan készenlétben kell lennünk, ezért a vegetatív idegrendszer is másképp viselkedik, mint a természetben. Míg évezredekkel ezelőtt csak néhanap kellett szembeszállni egy ránk támadó ragadozóval, most minden áldott hétköznap számtalan akadályon kell átküzdeni magunkat. Bár kardfogú tigrisek nem fenik a fogukat ránk, a reggeli dugó is elég nagy terhelést ró az idegeinkre. A bennünket érő folyamatos stressz felborítja az idegrendszer egyensúlyát, folyamatosan ugrásra kész állapotban vagyunk, és a szervezet egyre kevesebb lehetőséget kap a pihenésre, feltöltődésre. És ezért van szükségünk a természetre, amely ellensúlyozni tudja a nagyvárosi stresszt. Ehhez nem kell feltétlenül a hegyekig, az erdőkig rohannunk, nincs is erre mindig lehetőségünk, az is segít, ha a városi környezetben minél több fa, minél több zöld vesz körül bennünket.

Megállapították például, hogy azok a betegek, akik kórházi ágyukból parkra vagy erdőre láttak, sokkal gyorsabban felépültek, mint azok, akik például egy szürke házfalra.

A kanadai Torontóban egy 31 ezer fő bevonásával zajlott, kérdőíves kutatás során kiderült, hogy azok, akik fákkal, parkokkal körülölelt lakótömbökben éltek, például keringési rendszerüket és anyagcseréjüket tekintve jobb állapotban voltak, mint azok, akik sivár, szürke környezetben laktak.

A bérlők árnyékkal és tiszta levegővel fizetnek

„Csak ha úgy szereted a fákat, mint önmagadat, akkor van esélyed a túlélésre” – vallotta a világhírű természetvédő, művész és építész Friedensreich Hundertwasser, aki minden alkotásával, általa tervezett épülettel és egész életművével az ember és a természet harmóniáját hirdette.

Felfogása szerint ezek a növények mint bérlők élnek itt, és a bérleti díjat azzal fizetik meg, hogy tisztítják a levegőt, árnyékot adnak, csökkentik a városi zajt, zöldjükkel pedig díszítik a homlokzatot.

Bár nem lehet minden városi épületet ilyen növények lakta oázissá tenni, mint amilyen a Hundertwasser-ház (pedig de jó lenne), ma már egyre több és egyre hatékonyabb erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy minél több fa és zöld növény tegye élhetőbbé a városokat, és tudatosan törekszenek arra, hogy a lakók mindennapjait zöld városi terek tegyék kellemesebbé.

Ez utóbbira remek példa a szintén bécsi, „hűsölőutcák” elnevezésű kezdeményezés, amely olyan árnyékos utcákat vagy tereket takar, amelyeket tökéletes közösségi terekké varázsoltak. A recept egyszerű: végy egy fákkal szegélyezett, árnyas utcát vagy teret, telepíts néhány ivókutat és párakaput, helyezz ki padokat és egyéb ülőalkalmatosságokat, csábíts oda kávézókat, zárd ki az autóforgalmat, és máris kész a hűsölőutca, ahol 5 fokkal is sikerül csökkenteni a hőmérsékletet a forró nyarakon.

A városi fákra fordított költség pedig sokszorosan megtérül. Ahogy azt a Másfélfok klímapolitikai blog írja egy korábbi tanulmányában, Lisszabonban a városi fákra fordított összeg 4,5-szeresen, az amerikai Charlotte-ban 3,3-szorosan, Berkely-ben pedig 1,4-szeresen térül meg. A németországi Essenben egy egykori acélgyár területét parkosították be, ami évi 48 millió forint hasznot hoz. A számítások során a kutatók a fáknak köszönhető konkrét gazdasági előnyöket vették figyelembe, például azt, hogy az árnyas ingatlanokban jelentős energiamegtakarítás érhető el azzal, hogy nem kell folyamatosan döngetni a légkondit, de a fák jótékony hatásának köszönhetően a környékbeli lakók egészségügyi kiadásai is alacsonyabbak.

A városi fák élete nem csak móka és kacagás

A városi fáknak sok esetben nagyon kemény viszonyok között kell helytállniuk. A városok belső részein nemcsak nagyobb a forróság és a szárazság nyáron, de a szennyezett levegő is komoly kihívást jelent az itt élők számára. Bár a közutak kivételével a téli sózás már tilos, ez nem jelenti azt, hogy már senki nem sózza a burkolt felületeket. A közművek építésénél sokszor még mindig útban levő tereptárgyként kezelik a fákat, a gyökereiket pedig szemrebbenés nélkül vágják át. A városi fák a lehulló csapadékot is nehezebben tudják hasznosítani, a burkolt felületeken ugyanis nem képes a víz a talajba szivárogni, és mielőtt a fák észbe kapnának, a gyorsan lezúduló csapadék már el is tűnik a csatornarendszerben.

A hagyományos ültetési módszereknél a városi fák gyökérzete számára sok esetben nincs elegendő hely, a fa nem tud elég vízhez és tápanyaghoz jutni, így idő előtt elpusztul, ahogy ezt a városi utcákon gyakran látjuk. Ezen a helyzeten segít az úgynevezett Stockholmi Faültetési Rendszer (SFR), amelyet a 2010-es évek elején kezdtek el alkalmazni a svéd fővárosban, és ma már Budapesten is találkozhatunk ilyen módszerrel ültetett fákkal.

Az SFR alapja egy olyan zúzottkő- alapú termőközeg, amely lehetővé teszi az ültetőgödör meghosszabbítását a szilárd burkolat alatt. Vagyis a felszínen mindebből semmi nem látszik, mintha egy újabb körültérkövezett fát látnánk, ezúttal azonban a lényeg a mélyben rejtőzik. A fa gyökérzete ugyanis sokkal nagyobb teret kap, ráadásul az ilyen típusú ültetőgödrök az aszfaltról lefolyó csapadékvizet is képesek levezetni a gyökérzethez. Ha pedig több fa számára hoznak létre egy nagy méretű gödröt, akkor lehetővé válik a fák gyökérszintű egymáshoz kapcsolódása, kommunikációja is, ami tovább növeli az életképességüket.

Varázserdők a panelházak között

Ha valaki Budapesten, a Tabánban vagy a XI. kerületi Andor utcában jár, táblával jelzett kis erdőfoltokat láthat, ahol furcsán, egymás hegyén-hátán sorakoznak a kis fák. Mintha a központban kicsit elszámolták volna a csemetéket, a kertészek meg úgy voltak vele, hát jó, ha ennyi, akkor ennyit ültetünk el. Ezek a sűrű kis erdőfoltok azonban nem a kertészeti osztályok közötti kommunikációs baki eredményeképpen jöttek létre, nagyon is tudatos, alaposan átgondolt munka eredményei. Ezek a Miyawaki-minierdők, amelyekkel a világ nagyvárosaiban – Washingtontól Londonon át Delhiig – ma már sokfelé lehet találkozni.

A városi erdők e különös változatának a kitalálója és megalkotója Akira Miyawaki botanikus és ökológus, ahogy több hazai médiumban is nevezik, a japánok Bálint gazdája volt. Módszerét az 1990-es években kezdte kidolgozni, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy világszerte és Japánban is egyre fogyatkoznak a természetes erdők, holott az adott élőhelyen ezek sokkal ellenállóbbak, mint a telepített, idegenhonos fajok.

A Miyawaki-módszer lényege és előnye, hogy városi környezetben az átlagosnál rövidebb idő alatt és hatékonyabban lehet kis erdőfoltokat létrehozni, amelyek évtizedek helyett már pár év alatt erdőszerű formát mutatnak.

A napfény felé törekvő ifjoncok ugyanis élénk versengésbe kezdenek a fényért, és így az átlagosnál jóval gyorsabb ütemben kezdenek el nőni, évente akár egy méterrel is nagyobbak lesznek.

Budapesti minierdők

Hogy ez nem csupán hangzatos elmélet, arról bárki meggyőződhet Budapesten is. Budán a XI. kerületi, igen forgalmas Andor utcában a FŐKERT Nonprofit Zrt. idén alakított ki három Miyawaki-minierdőt, ahol összesen 240 csemetét ültettek el. A tabáni erdőcske fái jóval nagyobbak, azt gondolná az ember, hogy azokat jó pár éve ültették már, a valóság azonban az, hogy ezek a fák mindössze egy évvel idősebbek az Andor utcai csemetéknél, és tényleg meglepő, hogy milyen nagyot nőttek már egy év alatt is.

A Miyawaki-erdő létesítése során a kiszemelt területen először talajcserét végeznek. Budapesten az Andor utcában 80 centi mélyen cserélték ki a régi talajt komposzttal kevert termőföldre, amelyhez mikorrhizagranulátumot is kevertek, a felszínt pedig szalmával takarták be, hogy a párolgást és a gyomosodást gátolják.

Mindkét fővárosi helyen a Budai-hegységben őshonos fajokat ültettek, például a virágos kőrist, kocsányos tölgyet, mezei juhart, vadkörtét, vadalmát, mellettük pedig őshonos cserjefajok is helyet kaptak, mint például a bibircses kecskerágó vagy a közönséges fagyal.

A városi fák ültetése mellett természetesen az is nagyon fontos, hogy a már meglévő példányokra is vigyázzunk. Különösen ilyen rendkívüli aszály idején, mint amilyenben idén nyáron részünk volt, nagy segítség egy önkéntes örökbefogadó, aki időről időre ránéz a közelében élő fákra, és egy-egy vödör vízzel enyhíti szomjukat. Sok nagyváros létrehozta már az online fakataszterét, amelyben az adott település minden nagyobb fája (képekkel és adatokkal) kikereshető. Ez a fajta online jelenlét és nyilvánosság nemcsak az érdeklődők tájékozódását segíti, de egyfajta védelmet is jelent a fák számára. A budapesti fák és erdőterületek adatbázisa, a BP Fatár több tízezer, köztük száz nevezetes fa adatlapját tartalmazza. Böngésszünk a fák között, nézzük meg őket élőben is a városban járva, figyeljünk és vigyázzunk rájuk, és örüljünk annak, hogy vannak, mert nagyon sokat tesznek értünk.

A cikk a Turista Magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.