A címben szereplő egyszerű kérdést olvasva sokakban már meg is fogalmazódhat a válasz: ősz van, s közeleg a tél. Cikkünkben az őszi lombszíneződés jelenségét járjuk körül alaposabban, hogy betekintést nyerjünk e csodálatos folyamat rejtelmeibe.
Magyarország éghajlata átmeneti jellegű, melyben mind a kiegyenlítettebb óceáni, mind a jóval szélsőségesebb kontinentális klíma sajátosságai felismerhetők. Hazánk északnyugati részén nedves kontinentális, délkeleti részén pedig száraz kontinentális éghajlat uralkodik.
Jellemző a négy évszak többé-kevésbé markáns elkülönülése, valamint a nagy hőingadozás, amit részben a medencejelleg is magyaráz.
A domborzat kismértékű függőleges tagoltsága miatt nincsenek számottevő regionális különbségek az éghajlatban.
Magyarország növényzetének faji összetételét elsősorban a klimatikus adottságok, a domborzat jellege, a talaj típusa, illetve a vízellátottság befolyásolja.
Hazánk területén két nagy, a klimatikus sajátosságoknak megfelelően kialakult növényzeti övet, a lombhullató erdők és az erdős sztyepp övét különítjük el.
Előbbibe tartoznak például a cseres-tölgyesek, a gyertyános-tölgyesek vagy a bükkösök, míg az utóbbi például az alföldi tatárjuharos lösztölgyeseket foglalja magában. Az említett növénytársulásokat klimazonális társulásoknak nevezzük. Klimazonális, természetes eredetű fenyőerdőkkel csak a Dunántúl nyugati részén találkozhatunk.
A lombhullás bolygónk évszakváltakozással érintett területeinek évelő növényzetére jellemző, összetett, külső (környezeti) tényezők hatására örökletessé vált folyamat.
A megvilágítás időtartamának lerövidülése és a hőmérséklet csökkenése miatt a fotoszintézis színhelyéül szolgáló lomblevelek – mint az anyanövény számára feleslegessé vált szervek – előbb elszíneződnek és elszáradnak, majd lehullanak.
Az örökzöld lombos, illetve tűlevelű fajoknál a levélváltás folytonos, ennek megfelelően szinte észrevétlenül zajlik.
Azokat a növényélettani folyamatokat, amelyek során bizonyos szervek vagy szövetek leválnak „gazdájukról”, összefoglaló néven abszcissziónak nevezzük. Az őszi lombszíneződést követő lombhullás az abszcisszió egyik leglátványosabb formája.
Az öregedés (szeneszcencia) folyamán a lomblevelek kloroplasztiszaiban, azaz zöld színtesteiben bomlásnak indulnak a földi élet szempontjából talán legfontosabbnak tekinthető fotoszintetikus pigmentek, a porfirinvázas klorofillok. A zöld szín lassan elvész, s a levélben maradt kísérőpigmentek színe válik meghatározóvá.
Ilyen kísérőpigmentek a konjugált kettős kötéseket tartalmazó, izoprénvázas karotinoidok, melyeknek két fő csoportját, a karotinokét és a xantofillokét különböztetjük meg. Többségük sárga színű, de narancsszínű és piros képviselőik is vannak. A vöröses vagy vörösesbarna árnyalatot az antociánok okozzák.
A kísérőpigmentek aránya, százalékos megoszlása fajonként eltérő, s olykor még fajon belül is nagy variabilitást mutat.
Az egyik legjellegzetesebb őszi lombszínnel, az élénkpirossal például a barkócaberkenye (Sorbus torminalis) büszkélkedhet.
Fontos hangsúlyozni, hogy a környezeti hatások nagymértékben befolyásolhatják az őszi erdő képét. A színes, tarkabarka levelek tovább maradnak „gazdájukon” a kevésbé szeles időszakokban, mint a viharokkal és heves esőzésekkel jellemezhetőekben. A természetben nincs két egyforma év, de talán még egyforma másodperc sem.
Az elszíneződött, immáron nem fotoszintetizáló levelek lehullását számos, izgalmas élettani folyamat előzi meg. A lomblevél leválása egy leválasztó réteg (szeparációs réteg) közbeiktatásával valósul meg a rendszerint 5-50 sejtsorból álló, ún. abszcissziós zónában, ahol élénkfehérje- és RNS-szintézis zajlik.
Az átlagosnál kisebb méretű sejtekből álló abszcissziós zóna egy különleges képződmény, amely a lomblevél levéllemezét a szárhoz kapcsoló levélnyél egészén áthatol. Sejtjeik, illetve elsődleges sejtfalaik dezorganizálódása, enzimatikus úton történő feloldódása idézi majd elő a levél lehullását a szeparációs réteg mentén. Utóbbi alatt pár sejtsorral lignin- és szuberinberakódás zajlik, ami egy hatékony védőréteg kialakulásával jár.
A szállítószövet-rendszer elemeinek eltömődését a poliszacharidok közé tartozó tilóz és kallóz behatolása, illetve berakódásai okozzák. Az abszcissziós zónában képződött fizikai gát segítségével az öregedés folyamata a lomblevélre korlátozódik, a növény többi része így „biztonságban” lehet.
A szeparációs réteg mentén végül olyannyira meggyengülnek a sejtfalak, hogy a lomblevél már viszonylag kis erő hatására is lehullik. Ezt az erőhatást leggyakrabban a szél szokta kifejteni. A leválás helyén ún. levélripacs (cicatrix) alakul ki, melynek alakja, felszínének rajzolata és parásodottságának mértéke rendszerint az adott növényre jellemző, tehát határozóbélyegnek is alkalmas.
A természet működése nem egyszerű, szépségének befogadása viszont annál könnyebb. Használjuk ki az őszi napokat és csodáljuk meg az erdő színeit! A látvány minden bizonnyal feledteti majd a növényélettan okozta stresszt…
Az örökzöld lombos, illetve tűlevelű fajok is hullatják leveleik, de a levélváltásuk folytonos, így szinte észrevétlenül zajlik. A különböző színeket a kísérőpigmentek aránya, százalékos megoszlása határozza meg, mely fajonként eltérő.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2012. novemberi számában. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.
