„Énnekem Csécse marad a tündérsziget, ahová mindig visszavágytam, ahová mindig úgy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a boldogság és a béke kedves szigetére". Így írt Móricz Zsigmond szülőfalujáról, Tiszacsécséről, ahol ma is szeretettel és büszkeséggel őrzik emlékét.
Szatmár-beregi utunkon korábban már két olyan faluban is jártunk, amelynek fontos irodalmi vonatkozása van, és amelyek ráadásul nagyon közel is vannak egymáshoz. Szatmárcsekén felkerestük Kölcsey Ferenc síremlékét a híres csónakos fejfás temetőben, Nagyar határában megnéztük Petőfi fáját, amelyről a hagyomány úgy tartja, ennek tövében írta a költő egyik legismertebb versét, a Tiszát.
Természetesen Tiszacsécsét sem hagyhattuk ki, ahol Móricz Zsigmond 1869. június 29-én látta meg a napvilágot. Bár a dátum körül van némi bizonytalanság, az író születési anyakönyvében ugyanis július 2-a szerepel születési dátumként. Ennek oka állítólag az, hogy születésének napján nem volt pap a faluban, mivel ő is a falubeliekkel együtt az aratáson dolgozott, és csak július 2-án tudta anyakönyvezni a kis Zsigmond érkezését.
Faluséta délidőben
Tiszacsécsére egy meleg júniusi napon, dél körül érkeztünk meg. A falu központjában található parkolóban több busz is állt, ami nem meglepő, hisz az osztálykirándulások fő időszakában jártunk. Mikor odaértünk egy osztály épp az emlékháznál volt, egy másik, az út túloldalán a kirándulás gasztro-szakaszához érkezett, és a híres csécsi kemencés lángossal ismerkedett.
1979-ben adták át Varga Imre alkotását, a hazalátogató Móricz Zsigmondot ábrázoló bronz szobrot
Mivel mindkét helyen ki lehetett épp tenni a megtelt táblát, így tettünk egy kis kört a falu központjában.
“ Csécse ott fenn a Tiszaháton, a szőke Tisza partján a hatvankét házból álló kis falu, amely úgy körül van véve gyümölcsössel, szilvásokkal, hogy ha az ember szekérrel közeledik felé, semmit sem lát belőle távolról, csak a gyümölcserdőt, és annak a közepén a pompás fatornyot, hegyiben egy kopja gombbal..."- írta Móricz Tiszacsécséről.
A falu központjában áll még néhány szép régi parasztház
Megnéztük az emlékház melletti régi parasztházakat, és a pár lépés innen a szép református templom, amely ma is ott áll a falu közepén, ahogy azt Móricz is írta. A szép fahangtornyos templom helyén korábban, már a 17. században állt itt egy szintén fatornyos templom, ennek helyén építették fel a mostanit a 19. század első harmadában
A Felső-Tisza-vidék kihagyhatatlan látnivalói a jellegzetes fa harangtornyos templomok
A pap lánya és a parasztlegény
Mire visszaértünk, a Móricz-emlékháznál éppen búcsúzott a csoport, így két kiránduló osztály között kértünk egy kis időt az emlékház háziasszonyától Magos Jenőné Ida nénitől, aki már évtizedek óta mesél az ideérkezőknek Móricz Zsigmond életéről és csécsi éveiről.
Ida néni évtizedek óta mesél a falu híres szülöttéről az idelátogatóknak
Az író nem ebben a házban született, bár a ház falán található emléktáblán ezt olvashatjuk. A valódi szülőház a falu Milota felé eső szélén állt, de azt a 70-es években lebontották. Ebbe a házba, amit Móricz apja épített, csak később költözött a család.
„Na, ez Csécse. Itt folyik át rajta az utca, mint Budapesten a Duna. Itt van a
Margitsziget végén az apám háza, itt meg a Csepel-sziget csúcsán az anyámé. A két pólus között szikra pattant, s lettem én”
– idézi fel Móricz Virág apjáról írott könyvében azt a jelenetet, amikor az író egy kézzel rajzolt térképen magyarázta lányainak, mi merre volt szülőfalujában. Ezt a térképet később a Petőfi Irodalmi Múzeumban ki is állították, és a kutatóknak is segített abban, hogy kiderítsék, hogy a három Móricz-ház közül, melyik is volt a szülőház.
Az író szüleinek, Pallagi Erzsébetnek és Móricz Bálintnak a házassága különösnek számított, ugyanis az, hogy egy papkisasszony és egy parasztlegény összeköti az életét, abban az időben nem volt mindennapi esemény – meséli Ida néni. Ekkoriban azonban még a papok is foglalkoztak földdel, gazdálkodással. A pap halála után a papné nem tudta folytatni a gazdálkodást, ezért kellett valaki, aki át tudja venni a gazdálkodással járó feladatokat. A papné szemelte ki lányának, illetve a gazdaság vezetésére Móricz Bálintot, akit ügyeskezű embernek ismert.
A cséplőgép felrobbant, a vízimalmot elvitte az árvíz
Móricz Bálint nagyon elszánt ember volt, tele volt tervekkel, több vállalkozásba is belefogott, de ezek rendre rosszul sültek el. Vásárolt például egy cséplőgépet, ami felrobbant, bérelt egy vízimalmot, azt meg elvitte a tavaszi jeges ár. A sorozatos kudarcok miatt a család csődbe ment, mindenünk odalett, az a ház is, ahol Móricz Zsigmond született.
Ezután építette fel Móricz Bálint ezt a kis házat. A tipikus Felső-Tisza–vidéki szegény paraszti lakóházon a Kárpátok népi építészetének elemei köszönnek vissza. A vályogfalú épületet eredetileg taposott szalmával fedték be, ma már nádfedeles tető van a házon. A kicsi házikóban három helyiség van, a konyhából két kis szoba nyílik. Régen sok ilyen ház volt a Felső-Tisza-vidéken, mára azonban már csak néhány ilyen régi épület áll a környékbeli falvakban. Az emlékház berendezése korhű, de ezek nem a Móricz család eredeti bútorai, egyetlen tárgyat, a bölcsőt kivéve.
Csécse, a boldogság utolsó szigete
A szülők három gyermekükkel éltek itt, de mivel egyre komolyabb anyagi gondokkal küszködtek, úgy gondolták, hogy elköltöznek, és máshol próbálnak szerencsét. A család a Borsod megyei Prügyre költöztek, ahol rokonok fogadták be őket. Zsigmondot, mint legidősebb gyerek, nem vitték magukkal, hanem anyai nagybátyjánál – aki gépészkovács volt –, Túristvándiban hagyták. Móricz Zsigmond 5 éves volt ekkor, Túristvándiban kezdte el az iskolát, és ahogy írta később, „Istvándi volt az én jellem formáló kohóm.”
Móricz Zsigmond 1929-ben, 50. születésnapján szülőháza tornácán
1887-ben szülei házat vettek Prügyön, és legnagyobb fiukat is magukhoz vették. Nem sokáig laktak azonban ott, mert a házuk leégett. Ettől kezdve az író életében egymást váltották a városok és az iskolák, tanult a debreceni és a sárospataki református kollégiumba, később másik anyai nagybátyja, Pallagi Gyula vette magához, aki Kisújszálláson volt gimnázium igazgató, és az író ott érettségizett le.
Később újságíróként és magánemberként is többször visszatért Csécsére, amelynek díszpolgára lett, és 1929-ben itt ünnepelte 50. születésnapját. Még az igazi szülőház udvarán, amit aztán 1970-ben lebontottak. A mostani emlékházat az író halálának 10. évfordulóján jelölték ki, mint az író szülőháza, és 1966-ban nyílt meg itt az első kiállítás, amit azóta többször felújítottak.
Bár az emléktábla szerint itt született az író, a valóságban később költözött ide a család
Tiszacsécsén tisztelettel őrzik emlékét, és rendszeresen nagy ünnepség keretében emlékeznek meg az író születésnapjáról. Móricz sokszor írt szülőfalujáról, amely örökre egy tündérszigetként maradt meg számára, ahová egész további életében visszavágyott.
„…a szívemben úgy él Csécse emléke, mintha valósággal benne volnék. Ötven könyvet írtam az utolsó húsz esztendőben, tízezer oldalt nyomtattak tele azokkal az írásokkal, amelyeket papírra vetettem, de ezekben az írásokban Csécse mindig úgy él, mint a boldogság utolsó szigete.”
