Múlt és jövő találkozása egy alföldi templomban

Ha a Tisza-tónál terveztek nyaralni, netán tókerülő bringatúrát tenni, érdemes néhány kilométerrel messzebb is elcsalinkázni a parttól, mert számos kincset rejtenek a környező települések. Tiszaszentimre református templomát például mindenképp érdemes meglátogatni, mert egyrészt a templom tornyában láthatjátok hazánk egyik legkülönlegesebb kiállítását, az Egyházi Pecsétes Téglák Múzeumát, amelyről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, másrészt maga a templom is tartogat érdekességeket, ahol Fodor Gusztáv református lelkész vezetett körbe minket.

De mielőtt belépünk a templomba Gusztáv egy kis településtörténetet is elmesél, mert tulajdonképpen onnantól beszélhetünk Tiszaszentimréről, amióta ez a templom – vagyis az elődje – megépült.

Tiszaszentimre egy honfoglalás kori település, amelyet egykor Kőláb (Kewlab = Kevély Lábazat) néven ismertek, amely arra utal, hogy ez egy olyan biztos hely volt, amelyet a medréből gyakran kilépő Tisza nem áraszt el. Egy dombon helyezkedik el ugyanis, a honfoglaló magyarok pedig ilyen magaslatokra telepedtek le egykor ebben a régióban. A települések pedig igazodtak a Tisza vonalához, amely jóval kacskaringósabb volt, mint ma, Tiszaszentimre templomától is csupán 50-60 méterre folyt.

A környék településeit, mint Tiszaderzs, Abádszalók, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Újszentgyörgy, Kunhegyes, Kunmadaras érdemes egy egységben szemlélni, amelyet a Tomaj nemzetség virágoztatott fel, és a kereszténységet is ők terjesztették el ezen a vidéken. Tomajmonostora volt a szellemi és gazdasági központ, ahol a tomaji apátság felépült, a környéken pedig egykor sokkal több kis település létezett, és szinte mindenhol felhúztak egy-egy templomot is.

Érdekesség, hogy a környékbeli templomoknak olyan védőszenteket adtak, amelyek a Szent Koronán is rajta vannak. Így kapta a tiszaszentimrei református templom elődje a Szent Imre-templom nevet, amely természetesen katolikus volt, és amelyet még a tatárjárás előtt az 1100-1200 körül építettek, amikor keresztény lett ez a régió.

Az itt tartott búcsúkon pedig Kőláb helyett elkezdték egyre inkább a Szentimre nevet használni, így ez rajta is ragadt. A török hódoltságban megtépázott templom bár állt, de nagyon romos állapotba került. 1750-60 körül Eszterházy Károly püspöki küldötte mérte fel a régió templomainak állapotát, aki Szentimréről kálvinista településként írt, az egykori katolikus templomról pedig reformátusként, amely ekkorra már igen rossz, veszélyes állapotba került. 1772-ben kezdték meg a templom újraépítését, a régit lebontották és két év alatt húzták fel a ma is látható református templomot, részben eredeti, Árpád-kori, részben új, gyülekezeti és helyi földesurak által felajánlott téglákból, de került be tégla az egykori Szent Jakab település templomának tégláiból is.

A templom kapuján belépve egy kis gyülekezettörténeti kiállítást láthatunk, amelyet Fodor Gusztáv kezdett el összegyűjteni 2015-ben.

Az egyik sarokban képeket láthatunk az elmúlt száz évben itt szolgált lelkipásztorokról, középen Baltazár Dezső püspök fotója kapott helyet.

Egy másik sarokban régi imakönyveket, pénzeket, egykori helyi lakók néhány iratát és fotóját böngészhetjük át, egy harmadikban pedig régi keresztelők és esküvők fotóit láthatjuk.

A templomról is több régi kép került a falra, némelyiken fel fog tűnni, hogy a templomtorony egykor hagymakupolás volt. Jelenleg egy kovácsoltvas erkélyes csonkatornya van a templomnak, amelyet az 1924-es átalakításkor építettek ilyenné, egyrészt hogy tűztoronyfunkciót lásson el, másrészt – Gusztáv szerint – így szeretett volna Tiszaszentimre „felnőni” a környék nagy kun településeihez, például Karcaghoz, Kunmadarashoz és Kunhegyeshez, ahol a református templomok szintén csonkatornyosak.

Szintén 1924-ben kapta a most is meglévő két nagy harangját a templom, amelyet F Nagy Imre és Váradi István adományozott. A torony első emeletén található pecsétes téglás kiállítás ízelítőjét már itt is láthatjuk, amelyben e két adományozó monogramos téglája is helyet kapott, valamint az 1100-1200 között épült katolikus Szent Imre-templom egyik téglája is. De egy tiszai hálóhúzó súlydarabot is mutat Gusztáv, a 800 éves relikvia számára egy igazi szent kő, amelynek történetéért is érdemes ellátogatni a templomba.

Restaurált régi bútorokat is láthatunk a minikiállításon, valamint egy egykori malomra utaló követ, de egy különleges, 150 éves tiszafüredi borkiöntő cserépedényt is megcsodálhatunk, egykor ebből öntötték ki a bort az úrvacsorához.

Gusztáv Kárpátalján született és nőtt fel, a 2000-es években jött át Magyarországra, Tiszaszentimrére pedig a szerelem hozta 2011-ben, ahol mostani felesége, Fodor-Csipes Anikó már 2007 óta szolgál református lelkészként. Jelenleg a környék több településén teljesítenek szolgálatot, Tiszaszentimre mellett Tiszaderzsen, Tomajmonostorán és Újszentgyörgyön is. Gusztáv pedig mondhatni hazaérkezett, és hatalmas odaadással kutatja a település és a környék múltját, amelyről hihetetlen lelkesedéssel mesél az ide látogatóknak. Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy emellett még karitatív szervezetet is irányít (Tisza-tavi Keresztyén Polgári Kör) amelynek központja Tiszaderzsen van.

De visszatérve a templomhoz, végre belépünk a szertartások terébe, ahol egyből fel fog tűnni a szószék díszessége, amely nem épp a református templomok sajátja. Az egykori lakók öröksége ez, ugyanis a református templom építésekor, az 1770-es években az itt lakó nemesek elhozták ide az akkori európai kultúrát, így a szószék, és a mellette lévő Mózes-szék is barokk stílust kapott. Ilyet biztosan nem láthatunk más református templomban a Tiszántúlon.

De a lámpa feletti stukkó is különleges, amely szintén nagyon díszes, szakértők szerint a versailles-i kastélyban fellelhető stílusjegyeket hordozza. A lószőrből és gipszből készült, 24 karátos aranyfüsttel bevont stukkóra bizony ráférne egy restaurálás, mert nem csak az idő, hanem az elektromos áram bevezetése is nyomott hagyott rajta, amikor a csillár miatt átfúrták és itt-ott megrepedezett.

A szószékkel szemben található a templom egyik becses kincse, egy latin nyelvű emléktábla, amelyen a református gyülekezet megköszöni Mária Teréziának, hogy a régi templom helyén egy új templomot építhettek. A 24 karátos aranyfüsttel bevont felirat az évszázadok alatt lekopott a jó szándékú, folyamatos törölgetés és tisztogatás miatt, azonban ezt már sikerült restauráltatni öt évvel ezelőtt a gyülekezett adományaiból.

Érdekesség, hogy a templomban régen nem azok a színek domináltak, mint most. Restauráláskor pár helyen lekaparták a felső festékréteget, így tárták fel az egykori színezetet. Úgynevezett kunkék színű volt, amely a kék egy sajátos mélykék, feketés kék változata, amely a kunok gyászszíne volt.

Ez a szín köszön vissza a hagyományos kunsági festett bútorokon, de a jászkun huszárok is ilyen színű egyenruhában indultak csatába. Ilyen kunkék színű még most is a kisújszállási templom egyik ajtaja, de a tiszaderzsi református templom két ajtaja is.

A padok is tartogatnak érdekességet, az egyik padsorba beülve Gusztáv egy 1888-as bekarcolt feliratot mutat, amely arra utal, hogy egykor ez a bírák padja volt. Régen ez volt a szokás, hogy amikor építették a templomot, akkor a tehetősebbek megvették a helyüket, így ide csak ők ülhettek.

A templom karzata csak az 1862-64-es felújításkor épül meg, és ekkor került ide az orgona is. Megnéztük a 30 méteres tornyot is belülről, a legalsó szinten volt egykor a bejárat, de ma már az oldalsón közlekedik mindenki, itt pedig egy kis gyermeksarkot hoztak létre, ahol a kisgyerekek játszhatnak, amíg a felnőttek a szertartáson vesznek részt. Érdekes bolthajtásos tér ez, amelyet már nem sok helyen láthatunk, de például a hortobágyi csárdában is ilyen a plafon.

Ezután látogattuk meg a harminc méteres torony első emeletén található pecsétes téglák gyűjteményét, amit – ahogy korábban is írtuk - ebben a cikkünkben mutatunk be részletesen.

A templom után Gusztáv beinvitál a parókiára is, ahol még egy érdekes dolgot mutat. 2015-ben bejárta a hazai sajtót az az időkapszula, amelyet a régi parókia felújításakor az egyik ajtó kibontásánál találtak. Egy bádogdobozka, benne négy írott papírral, a legkorábbi 1784-es keltezésű. Az építés végén, és utána minden felújításnál, 1817-ben, 1830-ban, bekerült egy papír ebbe a dobozba, amelyre ráírták, hogy épp mit javítottak a parókián, illetve néhány aktuális információt is az adott évből, az utolsó papír pedig, amelybe az előző három írást csomagolták, 1854-ből származik.

Természetesen a tiszaszentimrei gyülekezet nem szerette volna megszakítani ezt a régi hagyományt, így visszakerült ismét egy fémdoboz a falba, amelybe az eredeti papíroknak a másolatát tették, melléjük a legújabb felújításról is egy feljegyzést, és a gyülekezet életének eseményeiről is írtak pár sort. A papírok mellé helyezték a falu címerét és a helyi újság aktuális példányát is, de a gyülekezet tagjai közül sokan sok más, saját kézjeggyel ellátott iratokat is beleraktak, valaki például az elmúlt 10 év csapadékviszonyait.

Izgalmas dolog ez, és bár valószínű, hogy a doboz újbóli felbukkanását a most itt élők már nem fogják látni, de jó érzés lehet nyomot hagyni az utánunk jövő generációknak, ahogy ezt tették őseink, a templommal vagy épp a pecsétes téglákkal.