A méhbangó nevű orchideafajunk nemcsak ritka, de a szaporodása is különleges. Most egy új állományát fedezték fel a klímaváltozás egyik lehetséges nyertesének.
Az idei május különleges meglepetést tartogatott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Balaton–Nagyberek Tájegységében. Egy lakossági bejelentés kapcsán eddig ismeretlen méhbangóállomány került felfedezésre Kötcse környékén.
A május-júniusban virágzó méhbangó (Ophrys apifera) hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint. Magyarországon ritkának számít, elsősorban dombvidéki, ritkábban síksági vagy alacsonyabb hegyvidéki helyeken fordul elő.
Leggyakoribb lelőhelye a Zalai-dombság, de előfordul a Pilisben, a Vértesben, a Bakonyban, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, a Duna-Tisza közén és a Kisalföldön is.
A Balaton déli partján eddig mindössze egyetlen előfordulása volt ismert, ezért jelentős a most felfedezett állomány. Ezen az élőhelyen néhány tő volt csak látható május közepén, azonban ez még csak a virágzás kezdeti időszaka, ezért a Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársai később is visszatérnek, hogy alaposan átvizsgálják az alkalmasnak tűnő környező gyepfoltokat, annak reményében, hogy az esetlegesen megbúvó és a felfedezéskor még nem virágzó példányokat is lajstromba vegyék.
A méhbangó pusztafüves lejtőkön, lápréteken virít. Az 1950-es évekig Magyarországon csak 3 helyről volt ismert és azokról is kipusztult. Azóta úgy tűnik, hogy egyre több helyen bukkan fel. Köszönhető ez részben a tematikus keresésnek, de valószínű, hogy a klímaváltozás is kedvez neki. Viszont ahhoz, hogy meg is maradjanak ezek a felfedezett állományok, szükség van a méhbangó élőhelyeinek védelmére is. A nemzetipark-igazgatóságok ilyenkor felveszik a kapcsolatot a gazdálkodókkal, hogy a tervezett kaszálások időbeni eltolásával a virágzó méhbangók magot is érlelhessenek.
A faj állományának növekedését még egy dolog segítheti, mégpedig a szaporodásának módja, ami eltér a többi bangófajétól és közrejátszhat a méhbangó sikerében.
A bangófajok ugyanis speciális szaporodási stratégiát fejlesztettek ki, virágaik nektárt nem termelnek, hanem a beporzó fajok nőstény példányainak megjelenését utánozzák le. Egyes fajok még a nőstények által termelt feromonokhoz hasonló illatanyagokat is képesek termelni. Ezek a trükkök arra késztetik az illető rovarfajok hímjeit, hogy megpróbáljanak párosodni a nősténynek vélt virágokkal, és mindeközben beporozzák azokat.
Ennek ellenére, a méhbangó zömmel önmegporzó, és a méhek látogatására igazából nem is nagyon van szüksége.
Ezt a feladatot jórészt a szél végzi, a lecsüngő pollíniumok a rázkódás során tapadnak a lenti bibéhez, ezért szélcsendes időben a virágzás elhúzódhat.