Ne féljünk a kígyóktól, inkább ismerjük meg őket!

Az eset természetesen sok embert felháborított, de az is igaz, hogy nem annyit, mintha mindez egy madárral vagy egy emlőssel történt volna. A kígyók sokak számára még mindig a „nemszeretem” állatok közé tartoznak, sőt, olyanok is vannak, akik ösztönből támadásba lendülnek, ha látni vélnek egyet. Pedig a helyzet az, hogy összesen hét kígyófaj él nálunk, és azok közül több veszélyeztetett.

„A kígyók mínusz egyről indulnak”

„Vannak, akik úgy utálják őket, hogy valójában nem is ismerik a kígyókat, mások magukkal hordozzák a gyerekkoruk óta beléjük nevelt félelmet, de megvan bennük a kíváncsiság, és ha félelemmel is, de közelednek. Aztán vannak akik, teljesen fanatikusak, a kígyók egy bizonyos körben nagyon népszerűek, és van egy réteg, amely borzalmas dolgokat csinál állatokkal, és ilyen emberek sajnos mindig lesznek köztünk”- magyarázza Dr. Babocsay Gergely a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának elnöke.

Egyes kutatók szerint a kígyóktól való félelem evolúciós örökség, ugyanis a messzi múltban a túlélést segíthette, ha egy közeledő mérges kígyót időben felismert az ember. „A kígyók eleve mínusz egyről indulnak, esetükben konkrétan az evolúciós kódok felülírásával küzdünk” – mondja Tóthné Becsei Katalin a Dunai-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pilisi Len Látogatóközpontjának környezeti nevelője. „Ezt az ősi, kígyóktól való félelmet írja felül az emberi elme, ha elég ismerettel van felruházva. Ez persze vagy eljut valakihez, mert van igénye rá, vagy nem, és akkor még az is lehet, hogy a gyerekének is tovább adja a kígyókkal szembeni negatív érzelmeit.”

A „nemszeretem” állatok sorában a kígyók mellett a pókok és a békák is előkelő helyen állnak. Az élőlényekhez fűződő viszonyunkat nagyban befolyásolják gyerekkori élményeink, az, hogy mit kaptunk szüleinktől és pedagógusainktól. „Például az egér alapból egy kedves kis állat, mégis van vele kapcsolatban egyfajta félelem és viszolygás. Ez is egy tanult viselkedési forma. Szépen megtanítjuk a gyerekeket arra, hogy féljenek tőle” – mondja Karlné Menráth Réka, aki szintén a pilisszentiváni látogatóközpontban dolgozik környezeti nevelőként. „Sok olyan felnőtt is van a túráinkon, akik odasúgják nekem, hogy ők nem szeretik a kígyókat, de helyesen, ezt nem mutatják a gyerekeiknek.”

A lábatlangyík PR-jának nem tesz jót, hogy kígyónak néz ki

Réka és Kati gyakran visz csoportokat a pilisszentiváni Jági tanösvényen, ahol sok más mellett rendszeresen tudnak mutatni hüllőket is. Zöld gyíkokat, fali gyíkokat, gyakran lábatlangyíkot is, ami, ahogy mondják, a többi gyíkfajjal ellentétben sokszor ellenérzést vált ki, mert azt hiszik róla, hogy kígyó. A tóban mocsári teknősöket is mindig látni, azokat mindenki szereti, a vízisikló és az erdei sikló azonban már többekben komoly ellenérzést vált ki.

„Igyekszünk úgy szervezni a programokat, hogy ha sikerül, a résztvevők meg is simogathassanak egy siklót” – meséli Réka. „A legtöbben azt hiszik, hogy a siklók bőre nyálkás, aztán meglepődnek, amikor megérzik, hogy száraz a tapintása. Jó látni ilyenkor a felengedő arcokat, mondják is mindig, hogy közelről mennyire másak, mint amilyennek képzelték.

Réka és Kati azt tapasztalják, hogy a gyerekek nagyon nyitottak, a felnőttek viszolygását már nehezebb feloldani.

— mondja Kati. „Azt tapasztaljuk, hogy ha a gyerekek rajtunk látják, hogy mi mennyire szeretjük ezeket az állatokat, akkor nagyon hamar levetkőzik az ellenállást. Sokszor van olyan, hogy anyuka, apuka utálja a kígyókat, de a gyerek miatt eljönnek, és látják rajta, hogy ő mennyire nyitott. Ilyenkor a szülő is visz haza valamit ebből az ismeretanyagból, és ha nem is szereti meg a békákat, siklókat, de nyitottabb lesz irányukba. Környezeti nevelőként az egyik alapfeladatunk, hogy az élménypedagógia eszköztárából merítve még a „nemszeretem” állatokat is szerethetővé varázsoljuk. Meg kell tanulni meglátni ezen élőlény csoportok szépségeit is.”

A siklóknak nincs mérge

„Társadalmunkban elképesztő, állatokkal kapcsolatos fóbiák léteznek, és ezt nagyon furcsa megélni olyasvalakinek, mint amilyen én is vagyok, aki abszolút a másik oldalról jött és kisgyerekkora óta mániákusan érdeklődik a kétéltűek és a hüllők iránt. Bevallom, nagyon hálás vagyok ezért a szüleimnek.” Kati minden hüllőt szeret, de nagy kedvence a kaszpi haragossikló. „Ez egy pompás, királyi állat és hazánkban nagyon ritka. Korábban a Sas-hegyen is dolgoztam, és mindig egy misztikum volt a jelenléte. Hogy »haragos siklót« láthasson az ember, azt «ki kellett érdemelni a hegytől», mert ő nem olyan, aki ott leselkedik minden bokorban.

A „haragos sikló” nevét jellegzetes riasztó magatartásáról kapta. „Ha közelébe kerülsz, előre jelzi, hogy ő most baromira nem akar téged látni. Ilyenkor felágaskodik, hullámzik, és ez egy kétméteres állatnál azért már tekintélyt parancsoló viselkedés. Ez egy különleges önvédelmi «tánc», olyan, mintha egy ostort pattintgatnánk. A sikló angol neve: Caspian whipsnake, vagyis ostorkígyó. Ez az elnevezés nagyon jól leírja ezt a magatartást.”

„A túrákon előfordult már olyan, hogy valaki odasúgta nekem, »én, ha kígyót látok, agyonütöm azonnal«. Ha megkérdezem, hogy miért, igazából nem is tudnak magyarázatot adni, általában azt mondják, mert mérge van és megharap” – meséli Réka.

Kati és Réka szerint a leggyakoribb tévhit, amivel találkoznak, hogy a siklóknak mérgük van és megtámadják az embert. Pedig méregmirigye csak a viperáknak van, és alapvetően sem a viperák, sem a kígyók nem támadnak, hanem védekeznek, ha veszélyben érzik magukat, ha például megfogja azokat az ember vagy beszorítva érzik magukat. „ A túrákon is mindig kihangsúlyozzuk, ha valaki lát egy kígyót, ne akarja megfogni, nekünk és nekik is sokkal jobb úgy, ha békén hagyjuk őket. Ráadásul Magyarországon minden kétéltű és hüllőfaj védett, fontos, hogy közösen vigyázzunk rájuk.”

Kicsi az esélye, hogy itthon összefussunk egy viperával

„Sokan nem tudják, hogy Magyarországon mindössze hét kígyófaj fordul elő, ebből kettő mérges kígyó, a két viperánk” – mondja Dr. Babocsay Gergely. A hazai kígyófajok közül a vízisiklók vannak a legjobb helyzetben, a kockás, az erdei és rézsikló is még viszonylag gyakorinak tekinthető, de ők is sérülékeny fajok, a kaszpi haragossikló és a két viperafajunk viszont nagyon ritka. „A legnagyobb probléma, hogy az alkalmas élőhelyek leromlanak és zsugorodnak. Ennek egyik oka például az özönnövények terjedése, amelyek egyszerűen eltüntetik az eredeti élővilágot, és ez visszahat a hüllőkre is.„

A keresztes vipera, amely a két viperafajunk közül a veszélyesebb, csak néhány helyen él az országban, a Tiszaháton, a Zemplénben, Somogy és Zala megye egy pici részén. „Nagy szerencse, vagy ha onnan nézzük, nagy pech kell ahhoz, hogy valaki belefusson. A rákosi vipera esetén meg még kevesebb az esélye annak, hogy egy átlagember összetalálkozzon ezzel az állattal.”

Babocsay Gergely szerint, ha mégis összefutunk velük, akkor is szinte semmi esélye, hogy baleset érjen bennünket, ha csak mi magunk nem kezdjük el az állatokat piszkálni. „Annak, hogy a Váci utca közepén, derült időben, belém csap a villám, tízszer nagyobb az esélye, mint annak, hogy csak úgy véletlenül rálépjek egy viperára, úgy hogy ő előtte ne vegyen észre és ne jelezzen. Ha békén hagyjuk őket, senkinek semmi baja nem esik. Ha mégis rálépek, szandálban kell lenni ahhoz, hogy megmarjon, mert ha zárt cipőben vagyok, akkor már alig van esélye arra, hogy elérjen egy olyan bőrfelületet, ahol meg tud mérgezni. A siklók meg ártalmatlanok, amelyek semmilyen kárt nem tudnak bennünk tenni.”

Annak, hogy egy „haragos sikló” megharapjon megint csak kicsi az esélye, mert a fajnak már csak elszigetelt populációi maradtak fenn, például a Szársomlyón és a Sas-hegyen. „Ha valahogy mégis megharap, akkor sem történik semmi, egy kismacskával való játék több kárt tesz az emberben.”

Ha valaki szeretne segíteni a hüllőkön, szeretne róluk többet megtudni, érdemes az MME Kétéltű-és Hüllővédelmi Szakosztályának oldalait böngészni. 2011-ben indult el a szakosztály kétéltű-és hüllő felmérési programja (herpterkep.mme.hu), amelynek lényege, hogy egy interaktív térképre bárki feltöltheti az általa látott faj pontos megtalálási helyét, az élőhely leírásával, az egyedek jellemzőivel, és a megfigyelést alátámasztó fotót is csatolhat. Az így nyert adatok a kétéltű-és hüllővédelmi munkában is nagy segítséget jelentenek.

2017-től letölthető az androidos okostelefonokra fejlesztett 'Herpterkep' alkalmazás, melynek segítségével akár okostelefonról is beküldhetők a fényképes észlelési adatok.