Mondhatjuk, hogy a világ egyik legsikeresebb visszatelepítési programja az eurázsiai hódoké: száz év alatt az állományuk ezerszeresére duzzadt. A károk megelőzéséhez és kezeléséhez rengeteg különböző érdeket kellene összehangolni, nem csoda, hogy a hódok ügye ma rendkívül kényes téma. A legtöbben elzárkóznak attól, hogy nyilatkozzanak erről, mi most mégis megpróbáltuk felderíteni az aktuális hódhelyzetet.
A laikusok számára Magyarországon először 2017-ben került komolyabban előtérbe a hódok károkozásának témája. Akkor a Földművelésügyi Minisztérium egy olyan törvénymódosítási javaslatot adott ki, amelynek az volt a lényege, hogy nem kizárólag közérdekből, tehát például árvízvédelmi indokok alapján, hanem az erdő- és a mezőgazdaság, valamint a vízgazdálkodás kárainak megelőzése érdekében is lehessen riasztani, illetve gyéríteni az eurázsiai hód állományát. A javaslatot végül nem fogadták el, és hódfronton azóta sem történt túl nagy előrelépés, hacsak nem számítjuk a 2019-es „hódkonferenciát”, továbbá azt, hogy a már akkor is túlszaporodottként jellemzett állomány (kb. 4 000 példánnyal) azóta még tovább gyarapodott. A legutóbbi kutatások alapján jelenleg összesen mintegy 11 000 eurázsiai hód él Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenhol megtalálható nálunk a faj a folyókban, patakokban, felszíni vízfolyásokban.
A régebbi, jól bevált megoldás, hogy fogjuk meg a hódot, aztán vigyük oda, ahol kevés van, már rég nem működik, ugyanis az történt, hogy egész Európában elszaporodott, és tulajdonképpen nincs már olyan hely, ahová be lehetne költöztetni egy új családot. Annál is inkább, mivel agresszív és territoriális állat, a friss jövevényeket a régiek megtámadják és halálra harapdálhatják. Egykor az emberek még előszeretettel fogyasztották a húsát, a bundáját prémként viselték, illetve a gyógyszeripar is használta a pézsmáját. Ennek eredményeképpen száz évvel ezelőtt mindössze 1 200 eurázsiai hód maradt a kontinensen, ezzel szemben a visszatelepítéseknek köszönhetően ma már 1,2 millióról beszélünk. A probléma abból adódik, hogy a hód majdnem annyira szereti átalakítani a környezetét, mint mi, emberek, csakhogy a két faj elképzelései a legtöbbször köszönőviszonyban sincsenek egymással.
A hód mint ökológiai szolgáltató
A tudományos elnevezés jelen esetben nem mást takar, mint azt a pozitív hatást, amelyet a hód az ökoszisztémára gyakorol – mert ezekből is akad bőven.
Sőt, az eurázsiai hód populációjának a 90%-a valójában semmilyen problémát nem okoz, ezek az egyedek többnyire senkinek sem tűnnek fel.
Dombvidéki patakoknál, de még olyan nagy folyók környékén is, mint a Dráva, a Tisza vagy a Duna, számos hely akad, ahol nem járnak emberek, a vízparti fák nem képviselnek gazdasági értéket, és így ezek a testes rágcsálók sem okoznak galibát senkinek. Sőt, a kiszáradásra hajlamos alföldi csatornák esetében kifejezetten jól jön, hogy a hódgátak felduzzasztják a vizet, a dombvidéki patakokon pedig csökkentik az áramlás sebességét, megfogják a hordalékot, mérsékelve ezzel az talajerózió mértékét.
A hód jelenléte sok helyen azért is üdvös, mert a fák kirágása jobban megnyitja a lombkoronát, így több fény jut a cserjeszintre és a gyepszintre, amely növekedésnek indulhat, dúsulhat. A kirágott fák többnyire újrahajtanak, így a gazdag cserjeszintben az énekesmadarak fészkelőhelyet, a kisemlősök, hüllők, kétéltűek búvóhelyet találhatnak. A vízbe dőlt fák a halak számára hasznosak, a holt faanyag pedig a rovaroknak és a gombáknak kedvez. Az viszont negatívum, hogy a felnyíló lombkorona alatt az idegenhonos, inváziós fafajok (gyalogakác, zöld juhar, amerikai kőris) elszaporodhatnak, mert persze ezeket a hódok annyira nem szeretik.
A legfontosabb kérdés: ki fizessen?
Czabán Dávid ökológus, hódszakértő, hivatásos „hódbefogó” volt a segítségemre a hódhelyzet felgöngyölítésében, aki igyekezett leszögezni, hogy az állat jelenlétének rengeteg pozitív hatása van, csak éppen ezek nem kapnak akkora hangsúlyt, mint a problémák. Sokat hallunk gazdasági vagy az árvízvédelmi kárról, illetve az is előfordul, hogy a hódok tevékenysége villanyvezetékeket vagy házakat veszélyeztet. Abban az esetben, ha nem közérdekről van szó, csak korlátozott megoldási lehetőségek állnak rendelkezésre.
A hódok a partoldalba ásott üregekben laknak, ahol az árvízvédelmi töltések a vízpart mellett vannak, és ott az üregek jelentősen gyengíthetik a töltések állékonyságát, ami egy magas árhullám esetén akár gátszakadáshoz is vezethet. A Hanságban okozzák a hódok a legtöbb nehézséget. A szakértő elmeséli, hogy a terület annyira mély fekvésű és sík, hogy ha megjelenik egy gátat építő hód, elég nagy területet el tud árasztani. „Ott ráadásul a legtöbb vízparti fasor gazdasági erdő része. Az erdészeti felügyelet megbünteti a gazdálkodót, mert hiányzik az erdőből a fa, viszont az erdőtulajdonos hiába ülteti el a fát, a hód újból kirágja. A törzsvédelem nagy munka, a kerítés építését nem lehet mindenhol megoldani, de egyébként is hatalmas költség, és utána fenn kell tartani, javítgatni kell. A hód védett, csak engedéllyel lehet hozzányúlni, a gátat is csak engedéllyel szabad elbontani, ha közérdeket sért. A gazdálkodó ugyan kezdeményezheti a befogást, de az, hogy a hód megeszi az erdejét, nem közérdek, az kvázi gazdasági kár, tehát erre nem fog engedélyt kapni.”
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján a tulajdonosnak „a tőle elvárható módon és mértékben” kell gondoskodnia a védett állatfaj okozta kártétel megelőzéséről és csökkentéséről – bármit is jelentsen ez pontosan –, ám ha ezt nem képes megtenni, kérheti a természetvédelmi hatóság segítségét. A törvényben az is szerepel, hogy az említett természetvédelmi hatóságnak kártalanítást kell fizetnie, amennyiben előzőleg nem tett eleget a megalapozott kérelemnek, és elmulasztotta az intézkedést. Czabán Dávid elmondja, hogy a Natura 2000-es fajok esetében az Európai Uniónak külön kártalanítási kerete van, ennek ellenére Magyarországon valamilyen okból kifolyólag eddig nem alakult ki a megfelelő kártalanítási metódus.
A hódok ellen nem egyszerű védekezni, de nem is lehetetlen. A fák törzsét be lehet kenni lenolajjal, mésszel vagy homokos ragasztóval, külföldön idegen hód pézsmájának elhelyezésével is próbálkoznak, az árvízvédelmi töltésekbe fémhálót lehet építeni, de ezek egyike sem hatásos minden esetben. Azt, hogy a partok mellett meghagynak egy 10–20 méteres sávot, ahol egy természetes füves-bokros állomány jön létre, jó módszer, de nem mindenhol lehet megoldani, és a profitorientált erdészeteknek ez nagy bevételkiesés lehet. Az utolsó megoldás a befogás, csakhogy ez nem mindenki számára elérhető opció. Magánemberként esélytelen engedélyt kapni, önkormányzatok, állami szervek, nemzetipark-igazgatóságok, erdészetek nyújthatnak be kérvényt igazolva a közérdeket, és az akár több százezer vagy több millió forintos költségek is az ő nyakukba szakadnak.
Túl kell járni a hódok eszén
Nyugat-Európában, például Ausztriában minden tartománynak van saját hódmenedzsere, aki főállásban foglalkozik a hódokkal. Az engedélykérési procedúra jóval egyszerűbb, mert mindent ez az ember intéz, dönt a legmegfelelőbb megoldásról, és a csapdákat is ő osztja ki az érintett területeken. Minden sokkal gördülékenyebben megy, mint nálunk.
Itthon, ha valakinek problémája van a hódokkal, nagy valószínűséggel először a neten kezd böngészni, aztán a nemzetipark-igazgatóságokkal veszi fel a kapcsolatot, és előbb-utóbb eljut Czabán Dávidhoz. Együtt beszélik meg a lehetőségeket, teendőket, és ha necces a helyzet, például félő, hogy épületeket veszélyeztetnek a kidőlő fák, akkor az illetőnek engedélyt kell kérnie a befogásra. Az elbírálás maximális határideje 90 nap, de ez a gyakorlatban valamivel kevesebb szokott lenni.
Czabán Dávid rendelkezik hódcsapdákkal, ezért rendszerint őt hívják, ha a faj egyedeit kell valahol befogni. Hogy mitől speciális a hódok számára kialakított csapda? „Hosszú, lapos farkuk még jellemzően kilóg a ládából, amikor lecsapódik az ajtó, de ez direkt úgy van kialakítva, hogy marad alul egy 3-4 centis rés” – magyarázza a hódszakértő. Elmeséli, hogy kutyát, macskát, nyulat, borzot, de még vízityúkot is fogott már; ezeket az állatokat persze azonnal szabadon engedi.
A csapda közelében sokszor egy kamerát is elhelyez, hogy megfigyelhesse a körülötte mászkáló lények viselkedését. Innen tudja például, hogy a vidrák mennyire óvatosak, sose másznak bele a gyanús szerkezetbe. A hódok sem buták, sokszor megnézik, körbejárják a csapdát. Néha több napig vizsgálgatják, mielőtt besétálnának, máskor egyből belemennek.
Túl kell járni az eszükön, igazából ez a nehéz a csapdázásban. Terelőket kell építeni, csalit elhelyezni, például faágakat, almát.
Kilövés esetén a hódszakértő egy hivatásos vadásszal egyeztet, aki kíméletesen, a lehető leggyorsabban végez az állattal. „Ez a megoldás szerintem még humánusabb is – fejti ki a véleményét. – A csapdába esett hódot el kell vinni egy állatorvoshoz, ott lefogják és elaltatják. Sokkal nagyobb stressz éri.”
Másfelől a vadászat sem megoldás, legalábbis a jelenlegi keretek között. Az Észak-Dunántúlon az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság rendelkezik kilövési engedéllyel 250 hódra, így a területileg illetékes vadászatra jogosult társaságok végezhetnének gyérítést. Ennek ellenére évente összesen csak néhány példányt ejtenek el, hiszen a vadászoknak ezért nem jár lődíj. Egyébként sem egyszerű puskával meglőni a hódot, mert szinte csak éjszaka mozog, jellemzően a fák között. A tetemek pedig csak közérdekű, oktatási, nevelési vagy ismeretterjesztési célokra használhatók fel, amennyiben ilyen irányú igény felmerül. Ennek hiányában még a tetem megsemmisítéséről vagy helyben történő elásásról is gondoskodni kell. A szakirodalom szerint az egyedszám szinten tartásához évente a populáció 20%-át kellene „eltüntetni”, vagyis 2-3 ezer hódot, ami rengeteg munkát és pénzt emésztene fel.
Embermenedzsment
A hódok valójában egész Európában problémásnak számítanak, és mivel Natura 2000-es fajról van szó, uniós szinten kellene átgondolni az egyre növekvő állomány kezelését. „Ahogy egy osztrák kolléga szokta mondani, a hódmenedzsment leginkább embermenedzsment, nem a hódok jelentik a problémát, hanem a különböző érdekek összehangolása. Attól függ, hogy milyen gyorsan lehet megoldani valamit, hogy ki mennyire kompromisszumkész. Nem a helyi emberek miatt akadnak el a dolgok – avat be minket a szakértő. – Amikor kimegyek egy helyszínre, és az erdésszel, a vadásszal vagy a vízügyessel beszélgetek, akik kint vannak a terepen, kiderül, hogy általában mindenki teljesen jól megérti a másikat, és egymás között meg tudják oldani a problémákat. De vannak olyan döntnökök, akik nem mennek terepre, csak kijelölik a haladási irányokat, meghozzák a törvényeket, rendeleteket, és akkor hiába mondjuk, hogy mit kellene csinálni, ha nem az van a rendeletben.”
2019-ben összehívtak egy konferenciát a hódok ügye miatt, amelyen minden érintett részt vett a természetvédelmi hatóságoktól a vízügyön keresztül az ökológusokig. A konklúzió az volt, hogy egy központi fajkezelési terv kidolgozására lenne szükség, amely többek között tartalmazná a választ a legégetőbb kérdésre, mégpedig arra, hogy ki állja a védekezés költségeit. Ezután jöhetne a nemzetközi jogok összehangolása, ami nagy munka, és egyelőre nem látszik, hogy bármi is történne ez ügyben. Czabán Dávid úgy tudja, most éppen zajlik egy felülvizsgálati időszak az EU-ban, de hogy mi lesz az eredmény, az még a jövő zenéje. Hódból alighanem addig sem lesz kevesebb.
A cikk a Turista Magazin 2021. márciusi számában jelent meg.
