Balaton-felvidéki kiruccanásunk során középkori várak, őskori erősségek nyomába eredtünk, az egyik legérdekesebb látványt közülük az elfeledett Ecsér falu romos erődtemploma szolgáltatta.
Számos történelmi helyszínt felkereső túránk során Révfülöpre is ellátogattunk, egészen pontosan a nyugati határában, zöldellő kertek között megbújó Ecséri-templomromhoz, amit alig egy kőhajításnyira találunk a Balaton északi partját végigkísérő 71-es főúttól.
A robusztus falakkal már messziről hívogató látvány első pillantásra is különlegesnek hat: az egykori szentélyt körbe veszi egy kőfal.
Az egykori Ecser falu templomát valamikor a 12-13. században emelték, de nem kizárható, hogy alapjai már az Árpád korban is álltak. Építőkövei a rómaiak jelenlétről is árulkodnak, ugyanis a templom falaiban négy római kori feliratú követ is beépítettek. A kutatók szerint anno a mai Révfülöp és Rendes között igen jelentős méretű római település húzódott, így nem meglepő, ha ennek a kultúrának a nyomai későbbi korokban is visszaköszönnek: egy már meglévő épület köveit felhasználni sokkal kevesebb munka volt, mint új építőanyagot fejteni.
Egy (hamisított) oklevél után feltételezhető, hogy Ecsér falva már az 1082-ben is állt, és nem kizárt, hogy temploma is volt. Az első hiteles említését 1329-ből ismerjük, amely Ábrahám és Rendes falvak határbejárásáról szól. „Circa terram Benedicti de Echer”, határjelölésként említik az ecséri Benedek nemes földjét. Ecsér papjáról 1333-ban, egyházáról 1353-ban keltezett oklevelek tettek először hiteles említést. Utóbbiban megemlítik, hogy a plébános lakóháza a körítőfalon (cinterem) túl nyugatra állt, melynek alapjai ma is megtalálhatóak.
A török dúlás idején élte utolsó éveit a falu. Először 1552-ben foglalta el a török, amit még a 70-es években sikerült visszafoglalni a magyaroknak, de 1692-ben már elpusztult faluként írj le a krónika.
A májusi esőtől elburjánzott fűben közelítettük meg a részlegesen renovált impozáns falakat, melyek sajnos nem csupán a régmúltról tanúskodtak. Néhány falra pingált graffiti hirdette a jelent is. Ez némileg rontotta a zöldell körbevett, a hátteret dombokkal díszítő romok összképét, de idővel eltudtuk engedni csalódottságunk eme tárgyát és csak a lényegre koncentráltunk.
Bejárva a romot egyből feltűnik, hogy itt nem érvényesült a Balaton-felvidék középkori templomaira jellemző négyszögletes szentélykialakítás, az apszis íves szentélyzáródású.
Az északkeleti oldalon állt a sekrestye és a csontkamra (ossarium), délen pedig az előcsarnok. A hajó nyugati végén egykor álló toronynak csak az alapozása maradt meg, viszont a keresztelőmedencét megtalálták. Ugyancsak fennmaradt a gótikus belső háromíves fal, a karzat, a felvezető lépcső, és a támpillérek. Maga a szentély a hajónál magasabbra épült, lépcsője előtt pedig megtalálták a kegyúri család tagjainak sírját. 1430 körül a falu kegyura, Ecséri László királyi altárnokmester búcsúengedélyt szerzett a templomnak, majd gótikus stílusban átalakította és sekrestyét, valamint előcsarnokot épített hozzá.
Annak idején a templomot Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték, legalábbis az itt fellelt freskómaradványok erre engednek következtetni. A neves kutató, Rómer Flóris 1861-ban írta le először ezt a romot, ő még beszámolhatott az épület nyugati részén álló, reneszánsz stílusú ablakkal ellátott toronyról, aminek már csak az alapjai látszanak. Ez a torony – a legfelső emeletét kivéve – még egészen 1936-ig állt. A templomot feltehetően a török időben vették körül kőfallal, illetve ma már csak halványan kivehető sáncárokkal, ami a portyázó oszmán csapatok ellen nyújthatott menedéket a falu lakosainak, de komolyabb védelmi funkcióval aligha bírt.
Az egykori falut és templomromját 1962-ben Sz. Czeglédi Ilona régész irányításával tárták fel, majd a következő évben az utóbbit, Koppány Tibor tervei alapján az Országos Műemléki Felügyelőség konzerváltatta. Újabb felújítására a milleneumi program keretében 1999-2000-ben került sor. A romot ma bárki szabadon felkeresheti, robusztus falai között elidőzve a balatoni táj egyik hamisítatlan hangulatát élhetjük át.
