Így lehet összekötni a túrázást egy tengerparti nyaralással

Abbázia - már a név is békebeli hangulatot sugall, így nem nehéz magunk elé képzelni a tengerparton elegáns ruhákban korzózó, széles karimájú kalapos hölgyeket és a nyár közepén is három részes öltönyt viselő urakat. Képzeletünkben a pálmafákkal szegélyezett utcákat frissen épített hotelek és villák szegélyezik, a kinti és benti fürdőkben pedig nyakig beöltözött úri népek lubickolnak boldogan.

Vajon mit tud nyújtani egy ilyen patinás kisváros ma, a 21. században? Erről egy kétnapos sajtóút alkalmával volt szerencsénk személyesen meggyőződni, és előre elárulom: sokat.

Tengerparti időutazás

Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legkedveltebb üdülőhelye, Opatija könnyen elérhető Magyarországról. Autóval szinte végig autópályán mehetünk, így a (Budapesttől számítva) 500 km-es út gyorsan eltelik, főleg, ha beindítjuk a fentiekhez hasonló belső mozit. A városka a Kvarner-öböl partján, Isztria szomszédságában található, és számtalan építészeti-történelmi emlék fűzi hazánkhoz. Az egykori kis nevenincs halászfaluban bencés szerzetesek építettek kolostort a 15. században, a település mai neve is innen ered (horvátul a kolostor Opatija, olaszul Abbazia – ezt vettük át mi is).

Fénykorát a 19. század második felében élte, amikor is az osztrák Déli Vasút magántársaság kiépítette a Monarchia főbb városai és az Adriai-tenger közti vonatösszeköttetést. Innentől özönleni kezdtek Abbáziába a jómódú családok, és 1884-től kezdődően luxushotelek és villák sora épült fel az „osztrák riviérán”.

A nem éppen tengerközelben nevelkedett arisztokrácia és jól képzett orvosaik hamar felismerték, hogy a sós tengeri levegő és a hegyek által védett mediterrán éghajlat terápiás hatású. Elsősorban a kor népbetegségének számító tüdőbetegségben szenvedők vették igénybe a rohamtempóban kiépülő gyógyturizmust, de később „pusztán” a kikapcsolódás, a pihenés és a főúri élet nyűgjeitől megfáradt idegek kisimítása céljából utaztak ide. Az arisztokráciát hamarosan követte a polgárság és a művészvilág is – hiszen ki ne inspirálódna szívesen egy tengerparti villában?

Megérkezés a jelenbe

A hegyek felől megérkezve a tengerpartra azonnal megcsap minket a páradús, sós tengeri levegő, ami miatt már száz éve is érdemes volt idevonatozni. Opatija központi részén már megnyugodva konstatáljuk, hogy nem csak a levegő maradt a régi. A felújított, monarchia-korabeli szállodák, a főúri villák, a bécsi hangulatot idevarázsoló kávézók és a buja növényzet is mind élettel telve várják a turistákat, mintegy arisztokratikusan fittyet hányva az elmúlt, békétlen évszázadra. Persze vakok nem vagyunk, még ha el is kap a nosztalgia egy soha nem látott világ iránt. Az építkezési láz ide is elért, számos új, modern hotel épült, a forgalmas főutcán autók tömegei parkolnak, és kicsivel több a beton a strandon, mint amit ízlésünk szerint kívánnánk.

Nincs új a mediterrán nap alatt

A manapság egyre nagyobb teret hódító aktív turizmus már Opatija fénykorában is létezett; a századfordulón nagy hangsúlyt fektettek a vendégek rendszeres testmozgására. 1888 és 1911 között épült ki a híres Lungomare sétány, amely mintegy 10 km-en keresztül vezet a riviéra településeit összekötve - közvetlenül a tengerpart mellett.

Túránk első napján Opatijából indulva mindkét irányban elindultunk felfedezni a több mint száz éves sétányt, hiszen a korabeli szállodákon kívül ez adja vissza leginkább a békebeli hangulatot. Kövezett útja mentén egyik oldalról villák, hotelek és bárok sorakoznak, másik oldalon pedig meredek sziklafal választ el a tengertől. Ami különlegesen vonzó - és nekünk talán szokatlan is -, hogy a sétányról lépten-nyomon lépcsők vezetnek le a partra, ahol az egészen apró placctól a hosszabb strandokig szabadon használhatjuk a partot.

A promenád Opatiján átvezető részét szándékosan úgy alakították ki, hogy minden fontos nevezetességet érintsen. Elvezet az üdülőváros első villája, az építtető feleségéről elnevezett Villa Angiolina előtt, amelyet a város legszebb parkja vesz körül. A fiumei kereskedő, Iginia Scarpe rengeteget utazott, és mivel imádta a növényeket, mindenhonnan hozott magával a helyi jellegzetességekből. Mára a park botanikai különlegességek gyűjteménye lett, a villa pedig a horvát turizmus múzeumának ad helyet.

Elsétálunk az Adria első szállodája, egykor Ferenc József téli rezidenciájaként is szolgáló Hotel Kvarner előtt, majd még néhány évszázadot visszautazva az időben a város nevét is adó apátságból megmaradt Szent Jakab-templomhoz érünk.

Egy kanyarral továbbsétálva Opatija jól ismert jelképét láthatjuk a parttól néhány méterre, a tengerben. A Lány a sirállyal prózai elnevezésű szobor szinte minden, Opatijáról szóló képes beszámolóban - korábban képeslapon - feltűnik, de a helyi, magyar idegenvezetőtől megtudtuk, hogy eredetileg nem is ez a szobor állt itt. Elődje, a Tengeri Madonna, amit egy vízbe fulladt gróf emlékére állítottak, azonban nem tudott ellenállni a tenger folyamatos hullámzásának, és végül egy vihar elsodorta. Az új szobor, amely a tenger adta szabadságot jelképezi, 1956 óta áll egy szikladarabon a part közelében.

Opatijából érdemes továbbmenni a sétányon Ičići, Ika és Lovran felé. Mindhárom településről elmondhatjuk, hogy Opatija kicsinyített másai, csak éppen a római korig visszanyúló történelemmel. A hangulatos tengerparti városokat a Lungomare festői szakaszai kötik össze. Ha alaposak vagyunk, és bejárjuk a teljes sétányt, oda-vissza akár 15-20 km-t is megtehetünk ezen a különleges sétányon.

Tengerpartról a hegytetőre

Második napra egy izgalmas hegyvidéki program ígérkezett, amit nagy lelkesedéssel vártunk, hiszen a „ha Horvátország, akkor tengerpart!” gondolat bennünk is régóta gyökeret eresztett. Mivel utunk célja részben az volt, hogy az Opatija körüli aktív programokat megismerjük, kíváncsian indultunk el az Učka hegységbe.

A riviéra partjáról meredeken emelkedő, 1400 méteren tetőző mészkőhegység felső régiójába autóval érkeztünk. A nagyjából 920 méteren található Poklon hágó kiváló indulópont, parkolót és látogatóközpontot egyaránt találunk itt. Túravezetőink szerint ez a legjobb út a hegycsúcson álló Vojak kilátó felé, ha nem akarunk a tengerpartról indulva több mint ezer méteres szintkülönbséget leküzdeni. Mi ezt készséggel elhittük, hiszen így is egy közel 500 méteres emelkedés várt ránk alig 4 km-en keresztül. A nem túl hosszú, de többnyire emelkedő út meglepően technikás; a karsztfelszínen minden lépésre oda kell figyelni, éppen ezért ajánlott a bokát jól fogó túracipő és a túrabot.

Azért néha álljunk meg, és szusszanáskor nézzünk körbe: csodálatos bükkerdő vesz körbe minket. Míg a turistaút magabiztosan tör a hegyre, időnként szerpentinező autóutat keresztezünk, amin kerékpárosok tekernek a Vojak felé. Apropó turistaút: Horvátországban nem bonyolították túl a tájékozódást segítő jelzéseket, a kívül piros, belül fehér kör jelzés látható minden turistaúton. Néhol táblákkal jelzik a célirányt, de az üzenet világos: térkép vagy helyismeret nélkül nem érdemes elindulni.

Az Učka hegy Opatija fellendülésével párhuzamosan lett egyre népszerűbb, ekkoriban építette a kilátót az Osztrák Turista Klub a lenyűgöző panorámájú csúcsra.

Tetejéről teljes körpanoráma tárul elénk: alattunk a Kvarner-öbölre látunk rá, partján Opatijával és Rijekával, előttük pedig a két legnagyobb horvát sziget, Krk és Cres nyújtózkodik. Nyugat felé fordulva az Isztriai-félsziget terül el, amelyet egészen széles karéjban pásztázhatunk, észak felé pedig már a szlovén Júliai-Alpok csúcsai kéklenek.

Az 1911-ben épült torony az I. világháborúban katonai és tengeri megfigyelőtoronyként szolgált az osztrák-magyar hadsereg számára, mára pedig az Učka hegység legismertebb jelképe lett.

Miután kigyönyörködtük magunkat a fehér sziklák és a kék tenger tökéletes összképében, elindultunk visszafelé. Hogy ne teljesen ugyanazon az úton menjünk, kitértünk egy tanösvényre, amely látványos kilátópontokat, szédítően mély dolinát és kellemes pihenőhelyet is tartogatott számunkra.

Visszaereszkedve a pokloni indulópontunkra, meglátogattuk a tavaly átadott látogatóközpontot. A modern, kávézóval is kiegészített hegyi épületben ötletesen és bőséges információval mutatják be ennek a valaha zárt világnak a természeti és kultúrtörténeti érdekességeit.

A nemrég még ezer méteres magasságból pásztázott tengerpartjára visszatérve egészen határozottan állíthatjuk, hogy Opatijában megéri eltölteni néhány napot. Főleg, ha hajlandóak vagyunk néha kibújni a napernyő alól, és felfedezni az Adria gyöngyszemének tágabb környezetét is.