Vannak olyan hegyek, amelyek magasságuk ellenére sem számítanak mászástechnikailag nehéznek. Ilyen például Amerika legmagasabb csúcsa, az Aconcagua (6962 m) is.
Ha lépéseinkre nem is, szervezetünkre figyelni kell. Aki kihagy egy fázist az akklimatizálódásnál, vagy nem veszi komolyan az előjeleket, könnyen odaveszhet. Egy ilyen helyen ritkán találkozni női mászókkal, egymagukban nekiinduló hölgyekkel pedig még kevésbé
Amikor először kaptam hírt arról, hogy sikerült Rácz Ilonának - idén első magyarként - feljutnia a csúcsra, nem jöttem túlzottan lázba, csak meglepődtem, mert nem volt korábban semmilyen hírverés a kísérletről. A fejem akkor kaptam fel, amikor a körülményekre is fény derült - Ilona és barátnője, Orsi, szinte mindennemű segítség nélkül indult neki a hegynek.
Ilonával hazaérkezésük után pár nappal beszélgettem, amit a Turista Magazin 2014/márciusi lapszámában olvashatjátok.
A mászás fotóalbumát pedig itt nézhetitek meg.