Az öreg fa több száz éves lehetett, és eredetileg a Viharbükk nevet viselte. Az időjárás viszontagságai nem kímélték élete során, villám csapott belé, szélviharok tépázták, ennek ellenére sokáig kitartott, míg végül 1927. június 19-én egy kiránduló nekitámaszkodott, és az öreg fa kidőlt.
Egyes mondák szerint még Mátyás király is alatta pihent, de az a szóbeszéd is elterjedt, amely szerint az uralkodó születésekor hajtott ki a fa.
A híres fa 1900 körül
A fát eredetileg Viharbükknek hívták a környék sváb lakosai, és csak a 19. század közepén kapta a Normafa megnevezést. Akkoriban ugyanis a Nemzeti Színház társulata szívesen járt ide kirándulni, pihenni. Történt egyszer, egészen pontosan 1840-ben, hogy Nyáry Pál itt nyújtott át a világhírű operaénekesnőnek, Schodelné Klein Rozálianak egy ajándékot a közönségtől, mire az dalra fakadt, és előadta Bellini Norma című operájának a nagyáriáját (a kíváncsiak kedvéért, ezt). Állítólag azért erre esett a választása, mert a fa ennek az operának a díszletére hasonlított. Innentől kezdve Normafa néven emlegették a bükkfát, és egy 1865-ben megjelent útikönyvben már így hivatkoznak rá.
1918. Normafa, a legendás öreg bükk maradványa.
Többször érte villámcsapás, szélviharok tépázták, mígnem 1927-ben végleg elpusztult. Állítólag egy kiránduló nekitámaszkodott, és ez elég volt ahhoz, hogy az idős bükk kidőljön. A főváros szerette volna tartósítani a csonkot, ezért elhelyezték a Margit-szigeti artézi forrás vízesése alatt, hogy a meszes víz konzerválja, de a művelet nem járt sikerrel.
1962-ben új bükkfát ültettek és 1967-ben emléktáblát állítottak a helyszínen. Ezen a Normafa története és Devecseri Gábor verse olvasható:
„Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.”
