Érkezésünk napján a naptár szerint még javában tél volt, ezt leszámítva azonban minden más már tavaszt idézett. Az ég szikrázóan kék volt, a nap kellemesen melengetett bennünket, a madarak meg úgy énekeltek, mintha biztosra vették volna, hogy a tél már nem tér vissza. Kívánni sem lehetett volna szebb időt.

Először a város szívében, a Kossuth téren néztünk körbe, amelynek közepén áll Kossuth Lajos 1912-ben emelt szobra.

A tér túloldalán magasodik a római katolikus templom, mellette a több mint százéves múltra visszatekintő, Alpár Ignác tervezte Hotel Korona régi épülete áll, amelynek érdekessége, hogy az avatására rendezett bálon gyúlt fel először villanyfény a városban. Nagyon szép a késő eklektikus stílusú, 1912-ben épült Takarékpalota is, amelynek megépítése a város gyors ütemű fejlődése miatt vált szükségessé.

Békésből Szabolcsba

A városháza oldalában Nyíregyháza egyik legfontosabb pillanatát idézi meg a Városalapítók szobra, amely gróf Károlyi Ferencet, Nyíregyháza hajdani földesurát, és Petrikovics János szarvasi csizmadiamestert ábrázolja. A 18. század közepére, a Rákóczi-szabadságharcot követően Nyíregyháza lakosainak száma nagyon megcsappant, így a város akkori birtokosa a betelepítés mellett döntött.

A jövendő lakosokat Petrikovics János toborozta, aki korábban a Felvidékről költözött Szarvasra, majd 1753-ban több tót családdal együtt indult útnak ismét a jobb élet reményében. A betelepülők több hullámban jöttek, először Békésből, leginkább Szarvasról és környékéről érkeztek evangélikus, tót jobbágycsaládok, akik egymáshoz közel telepedtek le a ma is létező és az ő emléküket őrző Szarvas utcában.

Felmerül az emberben a kérdés: a szlovák telepesek, akik még alig melegedtek meg Békés megyében, vajon pár évtizeddel később miért indultak el újra, az ország távoli felébe? Ezek a családok leginkább állattenyésztéssel foglalkoztak. A népesség növekedésével párhuzamosan a rendelkezésre álló földterület egyre kisebb lett, emiatt pedig voltak olyanok, akiknek már nem jutott föld. Ezért főleg a fiatalabb családok kapva-kaptak az új lehetőségen.

A földhöz jutás mellett a telepeseket evangélikus vallásuk szabad gyakorlásának ígérete is Szabolcsba csábította.

Templomuk a Szarvas utca közelében 1786-ban épült fel. Létrehozására II. József türelmi rendelete adott lehetőséget, de az akkori helytartótanács kikötésének megfelelően kívülről a lehető legegyszerűbbnek kellett lennie.

A templom mellett áll egy hatalmas épületegyüttes, a Luther-ház, amely 1928-ban az evangélikus egyház bérpalotájaként épült, és akkoriban a város legmodernebb bérháza volt. A lakások mellett a földszinten üzletek is voltak, és itt rendezték be a püspöki hivatalt. Ahogy azt egy kedves lakótól megtudtuk, a házban az előkelő egyházi személyeket régen bársonyüléses lift vitte fel a magasba. Az a lift már nem jár, de díszes védőrácsa ma is látható.

„Igen, én tirpák vagyok”

A tót ajkú betelepülők a kapott földeken tanyákat építettek. A telet a városban töltötték, de tavasztól őszig kint laktak a tanyán. Itt 10–15 lakóépület és a hozzájuk tartozó gazdasági egységek egy tömböt alkottak a határban, körülöttük a megművelendő szántóföldekkel. Ezek közül a bokortanyák közül több tucat még ma is létezik.

Ez a szorgalmas és kemény munkát végző közösség 1824-ben megváltotta magát a földesúri joghatóság alól, és a város 1837-ben mezővárosi rangot kapott. Ennek állít emléket az Örökváltság-emlékoszlop, amely a városháza előtt, egy sövény mellett megbújva áll.

Ma ezt a szót sajnos sokan még mindig pejoratív értelemben használják az ország más részein. De nem Szabolcsban. Itt büszkék az emberek tirpák őseikre, ahogy arról a város szülötte, Krúdy Gyula is írt: „Igen, én tirpák vagyok. Az én ősapám alapította ezt a gyönyörű várost, itt a Nyírség futóhomokjában. Mi műveltük meg a legelőnek se jó szikes, mocsaras, bűdi boszorkány járta, vadmadár lakta, futó betyár látogatta földterületeket. Mi ültettük az erdőket azokra a helyekre, ahol odáig legfeljebb a bozót, a bús nyírfa, a sovány akác tudott megélni. Mi dolgoztunk száz esztendeig, hogy ezek az elhanyagolt, parlagon heverő földek ma csaknem a legjobbak közé számítanak Magyarországon.”

Fel a toronyba

Nyíregyháza egyik legismertebb épülete a főtéren álló, kéttornyú, román stílusú székesegyház. Hihetetlen, de a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház hatalmas épülete, égbe törő tornyaival mindössze két év alatt épült fel. Samassa József egri érsek, Szabolcs vármegye közvetlen egyházi elöljárója – 1902-ben bemutatott aranymiséje emlékére – ezzel a templommal ajándékozta meg szeretett városát, Nyíregyházát.

A két hatalmas torony magassága 43,6 méter, és a templom nyitvatartási idejében fel is lehet menni az egyikbe. Bár csak az üvegablakokon át láthatunk ki, azért így is érdekes felülről ránézni a városra.

Ha továbbhaladunk a Kossuth térről nyíló Bethlen Gábor utcán, érdemes megnézni az egykori katolikus plébánia szép épületét és a Görögkatolikus Püspöki Palotát. Ez utóbbi, szecessziós épületben, ahol 1991-ben II. János Pál pápa is látogatást tett, az egyházművészeti gyűjtemény, az ortodox katolikus levéltár és könyvtár mellett a Görögkatolikus Hittudományi Főiskola működik. Pár lépésre innen magasodik a bizáncias stílusú görögkatolikus templom, amelynek ikonosztázát sajnos most nem tudtuk megnézni, de reméljük, legközelebb sikerül.

Krúdy-kultusz

Nyíregyházával kapcsolatban gyakran lehet arról olvasni, hogy az itt lakók mennyire nyitottak, befogadóak és kedvesek az idegenekkel. Ezt mi is megtapasztalhattuk, amikor több járókelő is megállt velünk beszélgetni, önkéntes idegenvezetőként meséltek a városról, és mutattak nekünk néhány érdekességet is. Bekukkanthattunk például a város híres épületének, a Nyírvíz-palotának az udvarára. A Nyírvíz Szabályozó Társulat székháza 1912 és 1914 között épült, eklektikus és szecessziós stílusjegyeket is magán visel, kupoláján pedig egy rétisas látható. A két méter magas szobor eredetije eltűnt, a most látható szobor 2010-ben került fel.

Szerintem a város egyik leghangulatosabb pontja a Bessenyei tér, amely tulajdonképpen egy házakkal ölelt hosszú park. Itt találjuk többek között az Alpár Ignác tervezte, 1894-ben épült Móricz Zsigmond Színházat, illetve az ország egyik legrégibb nemesi családjának emlékeit őrző Kállay Gyűjteményt.

A tér névadója a magyar felvilágosodás meghatározó egyénisége, az író, filozófus Bessenyei György, aki ugyan nem nyíregyházi volt, de Szabolcsból származott. A róla készült alkotás 1898-ban a város első köztéri szobra volt, amely akkor még nem itt, hanem mai Hősök terén állt. Nyíregyházán több neves művész is született, például Benczúr Gyula festőművész, Váczi Mihály költő és persze Krúdy Gyula, akinek szintén megtaláljuk a szobrát a téren.

Krúdy postakocsiban ülő szobrát az író születésének 125. évfordulójára készítette Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész. Krúdy Gyula 1878. október 21-én született Nyíregyházán, és már diákként elég tisztán látszott, hogy mi lesz az útja. Ahogy később ő is írta: „Írónak készültem: semmi másnak.” Csodagyerek volt, hisz az érettségijéig – amit egyébként miniszteri engedéllyel, 16 évesen tett le – több mint kétszáz novellát publikált, közben diákújságokat adott ki, megszervezte a nyíregyházi sajtóirodát, hogy hírekkel lássa el a fővárosi lapokat. Az érettségi után elkerült Nyíregyházáról, de lélekben mindvégig nyíregyházi maradt. „Ennek a városnak voltam az írója, ennek azóta, mióta első regényeimet, elbeszéléseimet írni kezdtem. Az én olvasóim sohasem kérdezték: hol születtem? Minden írásomból kitűnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására. Könyveim éppen úgy jelentik a régi Nyíregyházát, mint akár a város múzeumai.”

Sóstó – a város tüdeje

Aki Nyíregyházára jön, annak kötelező program Sóstó, amely részben a várost ölelő hatalmas erdőt jelenti. Itt most nem volt időnk sétálni, ezt az élményt tavaszra tartogatjuk, de egy legenda erejéig azért még időzzünk el itt.

A Nyírség egészére az ember megjelenéséig többé-kevésbé zárt, összefüggő erdőségek voltak jellemzők. A Sóstói-erdő ennek egy maradványa, de persze ahogy az már lenni szokott, mindig van egy legenda, ami érdekesebb magyarázattal szolgál.

A történet szerint a Sóstói-erdő egy véletlen elírásnak köszönheti létét. A 18. században volt egy földesúr, aki valahonnan megneszelte, hogy a mák ára felszökött, és érdemes ebbe pénzt fektetni. Elhatározta hát, hogy nyíregyházi birtokán mákot fog termeszteni. Megírta az itteni intézőjének, hogy ezerhektárnyi területet azonnal vessenek be mákkal. Mikor utazgatásai után, egy év múlva hazatért, meglepődve látta, hogy a mákgubók helyett kis tölgycsemeték nőnek a földjén. Kiderült, hogy nagy sietségében lefelejtette az ékezetet a levélben, és mák helyett makkot írt, ezért lett virágzó mákföld helyett tölgyerdője.

Ma Európa-szerte ismert állatkertje vonz évente több százezer látogatót, de itt van a Sóstói Múzeumfalu és persze az itt fakadó gyógyvízre épült fürdők, amelyeknek köszönhetően Sóstógyógyfürdőt 2013-ban országos gyógyhellyé nyilvánították.

Időutazás a tó körül

Mi most a múlt emlékei után kutattunk sétánk során, és persze a névadó tavat is megcsodáltuk. A közel 10 hektáros szikes tó állítólag már Mátyás király korában is ismert volt. Akkor még Igrice néven emlegették, és úgy tartották, hogy a tó vize meggyógyít a „görvénykórtól, csúztól, és köszvénytől” is. És nem is tévedtek, mert ma már tudományosan is igazolt, hogy az itt feltörő gyógyvíz kiválóan alkalmas gerincbetegségek, reumatikus, mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok enyhítésére.

Az 1800-as évek elején épült meg itt az első, négy káddal működő fürdőház és a vendéglő.

A fürdőre aztán egyéb gyógymódok is rácsatlakoztak. Krúdy ír arról A nyíregyházi beduinok című írásában, hogy a 19. században nagy divatja volt itt a Kneipp-féle kúrának. Ennek egyik kezelése volt nyáron a mezítlábas erdei séta. „No, ez a sóstói fürdő volt a nyíregyházi kneipisták központja. Idáig sétáltak reggelenként a doktor vezénylete alatt a nyugalmazott törvényszéki bírák és más penzionált emberek, akiknek tudvalevőleg legtöbb idejük van arra, hogy az egészségükre gondot fordítsanak. Visszavonult kereskedők, vagyonuk kamataiból éldegélő idősebb urak csatlakoztak a reggeli búcsújáráshoz. És a korán kelő környékbeli parasztok, vincellérek már lassan megszokták, hogy a nyíregyházi törvényszék elnökét és más előkelő úriembereket térdig felgyűrt nadrágban, mezítláb lássák mendegélni a harmatos fűben.”

Később aztán már nemcsak mezítláb sétáltak itt az urak, de a még teljesebb hatás érdekében ruha nélkül is, a piacra tartó asszonyok legnagyobb ijedtségére.

A tó környékén sétálgatva több régi épületet is láthatunk még. 1866-ban megépült az alpesi stílusú Svájci Lak. A ma is működő kis panzióban neves vendégek is megfordultak, például Blaha Lujza, Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula, aki Sóstó nagy szerelmese volt.

A városi polgárok kedvelt találkozóhelye volt az 1911-ben megépült Krúdy Szálló, amely ma étteremként működik, és a Krúdy Vigadó nevet viseli. Ekkor épült meg itt a város első víztornya is, és ebben az évben indult el a belvárosból Sóstóig közlekedő villamos, megkönnyítve a kijutást a város polgárainak. A villamost azonban ma már hiába is keressük, 1969-től busz vette át a szerepét.

Gyakran mondják, ha az ember igazán jó helyeket akar felfedezni egy idegen városban, akkor figyelje, hogy hová mennek a helyiek. Hát, nem kérdés, ha a nyíregyháziak sétálni, lazítani szeretnének, és élvezni természet szépségeit, akkor Sóstóra jönnek. Mi pedig turistaként nagyon jól tesszük, ha követjük ide őket.

A cikk a Turista Magazin 2023. márciusi számában jelent meg.