De mégis hogyan lehet ez? Elmondjuk.
A gímpáfrány (Asplenium scolopendrium) a fodorkafélék családjába tartozik, és főként a hűvös, párás környezetet kedveli, jellemzően középhegységi szurdokvölgyekben él. Ezek a növények érzékenyek a klíma változásaira, és a szárazabb időszakokban kifejezetten kiszolgáltatottak a kedvezőtlen körülményeknek. Az Alföldön sem a füves pusztákon találkozunk a gímpáfránnyal, hanem egy speciális mikroklímájú ökológiai fülkében.
Ez pedig nem más, mint a kővel kirakott mély gémeskutak belseje.
Gímpáfrányok burjánzanak egyik dévaványai kútban
A gémeskutak, amelyek régen az állatok tömeges itatására szolgáltak (innen a másik név: csordakút), ma már egyfajta biológiai szigetekként működnek. A kutak téglákkal épített fala a hőmérséklet stabilizálásában játszik kulcsszerepet. Ezekben a mély kutakban, még aszályos időszakokban is található talajvíz vagy nyirkos környezet, ami ideális a gímpáfrányok számára. E helyek mikroklímája segíti a növények túlélését, mivel a hőmérséklet nem ingadozik annyira, mint a felszínen. De nemcsak a hőség ellen védenek a kutak, a téli fagytól ugyanúgy megóvják a benne lakó élőlényeket.
A gímpáfrányok spórákkal szaporodnak, amelyek a szél segítségével messzire eljuthatnak. Ez a szél szállítja őket új környezetekbe, ahol a megfelelően párás, hűvös helyeken fel tudnak nőni a növények. Érdekes, hogy a kutakban zöldellő állományok már évek óta fennmaradnak, ami arra utal, hogy a gímpáfrányok jól alkalmazkodtak ehhez a különleges ökoszisztémához.
