Nyugati kilátószemle az Őrségtől Szlovéniáig

Három helyszín, három kilátó a nyugati határon innen és túl. Felkerestük az Őrség és a Vendvidék két emblematikus kilátóját, és átugrottunk Lendvára is, ahonnan négy országra nyílt pazar panoráma.

Szöveg:
2024. szeptember 12.

Három helyszín, három kilátó a nyugati határon innen és túl. Felkerestük az Őrség és a Vendvidék két emblematikus kilátóját, és átugrottunk Lendvára is, ahonnan négy országra nyílt pazar panoráma.

Remek kilátópont az őrségi szerek világára

Ha egy kilátót nézel meg az őrségi szerek birodalmában, akkor az a szalafői Kömpe szeme legyen, mivel a hétből öt szerre – úgymint Felsőszer, Pityerszer, Csörgőszer, Papszer és Templomszer – enged megkapó rálátást. És, hogy miért pont Kömpe szeme a kilátó neve? A válasz egyszerű, Kömpe nem egy személynév, mint sokan gondolnánk, hanem Szalafő egyik része, amely a Zala (Szala) patak völgye és Felsőszer alja között található.

A szoknyás haranglábat idéző építmény Milkovics Jenő fafaragó művész keze munkáját dicséri, amelyet 2018-ban adtak át. Külön piros pont, hogy nemcsak a felső szintről nézhetünk körbe az Őrség hullámzó dombjain, de a látványosság aljában egy hintaágyon is megpihenhetünk, ahol lágyan ringatózva merülhetünk el a táj szépségében. Ha az Őrségi Népi Műemlékegyüttesnél jársz Szalafő-Pityerszeren, ezt se hagyd ki, mert jó innen szétnézni, a gyönyörű őszi színekben pompázó természetre, szép időben meg pláne!

Vendvidéki torony, ahonnan három ország felé nyílik pazar kilátás

Kétvölgy község sokak szerint az ország legnyugatibb szegletének, a Rába menti Vendvidéknek az egyik legszebb települése. Aki nem hiszi, járjon utána. E szórványtelepülés Vas vármegyében, a szlovén–osztrák–magyar határnál fekszik, és tényleg magával ragadó.

A dimbes-dombos lankákon, elszórtan apró parasztházak pettyezik a tájat, melyeket rétek, kaszálók öveznek.

Kétvölgy legmagasabb pontján, a 367 méter magas Katalin-hegy tetején találjuk a Bűricza-kilátót, amely elnevezését a település egykori szlovén nevéről, Permiséről kapta.

A háromszintes fatornyot 2011-ben építtette a helyi önkormányzat. A tábla szerint a területet ingyen biztosította Polly Ferencné kétvölgyi lakos. A legfelső szintről a kilátás parádés, a mellvéden végighúzódó panorámakép segítségével könnyen be tudjuk azonosítani a környező hegyeket, a közeli és távoli látnivalókat. Tiszta időben a riegersburgi vár, a kapfeinsteini kastély és a németújvári (Güssing) vár is szépen kivehető. De felfedezhetjük a Rax vonulatát a Schneeberg hatalmas tömbje mellett. Északkelet felé a Rába völgye, távolabb pedig a Kőszegi-hegység is feltűnik. Déli irányban a közeli Szlovénia változatos erdei láthatók. Nyugat felé Felsősszölnök, keletre Apátistvánfalva és Orfalu vidéke rajzolódik ki. Ha közelebbre fókuszálunk, Kétvölgy házait és kertjeit pásztázhatjuk. A falu és környéke 1978 óta az Őrségi Tájvédelmi Körzet része, 2001-től pedig az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik.

Vinarium-kilátó: panoráma Szlovéniából

Nemcsak Magyarországot és Szlovéniát, de Horvátországot és Ausztriát is láthatjuk a szlovén-magyar határ közelében, Lendva mellett elhelyezkedő Vinarium-kilátóból. Az 53,5 méter magas, hiperboloidot formázó acélrudakkal körbevett, masszív torony már messziről feltűnik a 302 méteres Lendva-hegyen. A tetejére lifttel, vagy 240 lépcsőt leküzdve juthatunk fel, fent egy üvegezett kilátószint található, afölött pedig egy szabadtéri kilátószintről csodálhatjuk meg a 360 fokos panorámát. Lent ajándékboltot és éttermet találunk.

A kilencemeletes tornyot két szlovén építész, Oskar Virag és Iztok Rajšter tervezte, és azzal a céllal emelték, hogy népszerűsítsék a lendvai borvidéket, erre utal a neve is. 2015-ben építették 1,8 millió euróból; részben európai uniós támogatásból, részben önkormányzati pénzből. A Wikipédia szerint évente 30-50 ezren mennek fel a toronyba. A belépő 7 euró, családoknak 14 euró.

A cikk először 2023 novemberében jelent meg.

Cikkajánló