November 3-tól vetítik a hazai mozik A tölgy – Az erdő szíve című francia filmet, amelynek főszerepében egy 210 éves tölgyet és annak lakóit láthatjuk. A filmben egyetlen ember sem szerepel, sőt egyetlen szó sem hangzik el. És ettől lesz igazán nagyszerű.
Valahol egy erdőben van egy tisztás, annak közepén van egy kis tó, partján gyönyörű tölgyek állnak. Egyikük a film főszereplője és legfőbb helyszíne is egyben. A kamera nem nagyon távolodik el a fától, de ettől még nagyon is mozgalmas ez a film, hisz az öreg tölgy számos élőlény számára jelent otthont, élő-, búvó- és táplálkozóhelyet. Mindegyikük élete a maga nemében izgalmas, olykor drámai, máskor meg vicces, szóval pont olyan, mint a mi életünk.
Semmi különös, csak maga az élet
Hogy az idős fáknak milyen fontos szerepe van egy erdő életében, arról sokat lehet olvasni, nemcsak az iskolai természetismeret és biológia tankönyvekben, de szerencsére egyre több könyv és újságcikk is születik a témáról. De mennyivel több emberhez juthat el az üzenet, ha mindezt egy különleges és látványos film meséli el nekünk.
A filmről nekem a Mikrokozmosz című – szintén francia és szintén gyönyörű – alkotás jutott eszembe. Ahogy az 1996-os, a füvek népéről szóló César-díjas film, úgy ez sem hagyományos természetfilm. Nincs például mindentudó narrátora, aki kellemes orgánumával elmagyarázná nekünk, hogy mit látunk a vásznon.
Ebben a filmben magát az életet látjuk, csak most olyan szemszögből, ahogyan azt nem szoktuk meg.
Az állatok szemével látjuk és éljük át a napok, a hónapok múlását, az évszakok változását. Egy gyönyörű és költői óda ez a természethez, egy film, amelyben tulajdonképpen nem történik semmi különös, de ez a semmi különös maga az élet.
Szomszédok, teleregény az erdőből
Laurent Charbonnier and Michel Seydoux négy év alatt készítette el a filmet, ebből másfél évet töltöttek forgatással. A filmben a tölgyfán kívül több főszereplő is van, csak ezúttal nem menő hollywoodi filmsztárokat, hanem az erdő lakóit látjuk a vásznon. Ott van például a helyes kis mókus, aki gyakran visszatér, és a jeleneteinek 80%-ban eszik. Hol a tölgymakkokat, hol a friss rügyeket, hol a vékony kis ágacskákat rágcsálja, néha meg idegesen szaladgál fel-alá a fa törzsén, mintha kicsit nehezen bírná a feszült helyzeteket.
A tölgy olyan, mint egy társasház, amelynek minden szintjén lakik valaki, akinek megvan a maga története.
Az alagsorban erdei egerek élnek, akiknél, mint minden népes családban mindig van valami esemény, hol árvíz önti el a szuterént, hol meg vészesen közeleg a tél, és már megint későn kaptak észbe, hogy fel kellene tölteni a raktárakat, ezért mindenki idegesen rohangál ki-be.
A vaddisznók nem laknak itt, de rendszeresen visszajárnak. Ősszel makkot esznek, máskor meg vakarózni jönnek, az öreg fa barázdás törzsénél nem kell jobb kaparófa. Tavasszal hozzák csíkos kis malacaikat, mintha csak megmutatnák csemetéiket az Öregnek, ahogy ezt jó ismerősök közt szokás.
Kik ezek a fura bogarak?
Fent a lombok között egy kotnyeles szajkópár lakik, akik vagy hangos rikácsolással fokozzák a feszültséget, vagy maguk is résztvevői a feszült helyzetnek. Mert akár egy jó kis akciófilmben, itt is van például látványos üldözéses jelenet, csak zsaruk, meg rosszarcú bűnözők helyett az egyik szajkó és egy őt üldöző héja a szereplők.
A film a faóriás lakói közül olyanokat is megmutat, akiket élőben talán még sosem láttunk, pedig mindenfelé ott vannak, ahol tölgyek élnek. Ők a makkzsizsikek vagy tölgymakkormányosok, akik, azt hiszem, a film nagy felfedezettjei.
Ezek a tölgyön élősködő ormányos bogarak a még zöld makktermésbe rakják petéiket, és két nagy összetett szemükkel, meg hosszú ormányukkal vicces rajzfilmfigurákat idéznek.
Vagy inkább olyanok, mintha földönkívüli lények lennének, akiknek mintha kicsit túl sok lenne itt a Földön a légköri oxigén, mert mindig enyhén kótyagosnak tűnnek. Pláne, ha még remek zenei aláfestést is kapnak páros táncukhoz. A zene egyébként különösen remek, jókat mosolyog az ember, amikor egy-egy ismertebb dal csendül fel az egyébként is vicces jelenetek alatt.
A film – egy animáció segítségével – kitér arra is, amiről egyébként nem olyan régóta tudunk, hogy az erdő nem egyenlő egymás mellett álló fák sokaságával. A fákat ugyanis szoros kapcsolat fűzi össze, a föld alatt, gombafonalakon keresztül kommunikálnak egymással. Ebben a hálózatban kiemelt szerepe van az idős fáknak, amelyek segítik a csemetéiket, sok más mellett ezért is nagy szükség van rájuk az erdőben.
Szavak nélkül, lélekkel
Ha valamikor, hát, most a 21. században különösen szükség van erre a filmre, több okból is. A természet, az erdők, az élővilág még soha nem voltak ekkora bajban, soha nem voltak még ennyire kiszolgáltatottak nekünk, embereknek. Minden, legyen az egy tanóra, egy beszélgetés, egy könyv, egy újságcikk, egy fotó vagy egy film, ami segíthet abban, hogy megváltozzon az emberek hozzáállása természethez, arra nagy szükség van.
Másrészről, egyre zaklatottabb világunkban nagyon kellenek az ilyen filmek, amelyek kikapcsolnak, elvisznek egy teljesen más, egy sokkal nyugodtabb világba, mint amiben vagyunk.
Milyen fura, hogy azt mondom, ez a film egy más világ visz, pedig a vásznon bemutatott világ a mi világunk is, csak sokan nem látják, vagy nem foglalkoznak azzal, hogy léteznek más dimenziók is azon túl, mint amiben mi élünk. Hogy léteznek más élőlények is rajtunk, embereken kívül, akik számára ugyanúgy az otthont jelenti ez a bolygó.
Aki megnézi ezt a filmet, az nemcsak magával tesz jót, de a hazai erdőkkel is. A magyarországi forgalmazó, a Mozinet ugyanis minden, erre a filmre eladott jegy után 100 forinttal támogatja az Erdőmentők Alapítvány erdőtelepítési munkáját.
