Óriási az érdeklődés a Kéktúrázás Napja iránt

Már közel négyezren jelentkeztek az Országos Kékkörön zajló rendezvény túráira, de még bő egy hete van azoknak is, akik eddig nem választottak kéktúra szakaszt a 143 lehetőség közül.

Szerző:
Magyar Természetjáró Szövetség
2024. október 4.

Már közel négyezren jelentkeztek az Országos Kékkörön zajló rendezvény túráira, de még bő egy hete van azoknak is, akik eddig nem választottak kéktúra szakaszt a 143 lehetőség közül.

A Magyar Természetjáró Szövetség ezzel a nagyszabású, ingyenes rendezvénnyel szeretné felhívni a figyelmet a nagy múltú kéktúrára, és általában a természetjárás szépségére. Az ötödik születésnapját ünneplő, tehát mondhatni hagyományos közösségi túranap idén október 12-ére esik, amikor is – a mostani előrejelzéseket figyelve – tökéletes, őszi túraidő várja a több ezer kéktúrázót.

Ezen a napon a résztvevő túracsoportok kisebb-nagyobb távokat megtéve összességében teljesítik a több mint 2580 km-t, tehát az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalait.

Ahogy az lenni szokott, az Országos Kéktúra fővároshoz közeli és egyéb szakaszai a legnépszerűbbek, így sok helyen már betelt a létszám és a várólista is csak növekszik. Ezért arra buzdítunk mindenkit, hogy használja ki a Kéktúrázás Napja adta lehetőséget, és nézzen körül a távolabbi tájakon is:

a Dél-Dunántúl és az Alföld is rengeteg látnivalót kínál, ráadásul sok helyen erdészeti, nemzeti parki szakvezetővel túrázhatunk.

Ha egyedül indulnánk el, akkor sem kell aggódni, hiszen mind a 143 csoportot szakaszfelelősök kísérik, akik amellett, hogy érdekességekkel színesítik a túrát, segítenek a logisztika megszervezésében és a terepi tájékozódásban is.

A szakaszok közt találtok könnyűt és nehezet, rövidet és hosszút, sík és hegyi terepet, tematikusat és gyerekeknek valót, így mindenki a saját erőnléte és érdeklődése szerint választhat.

Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online követhető, a nap végén kirajzolva a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.

Kövessétek a Kéktúra Facebook-oldalát a friss hírekért, illetve jelöljétek be a Kéktúrázás Napja 2024 rendezvény oldalát is, hogy ne maradjatok le a fontos információkról! A túraszakaszokat, a Gyakran Ismételt Kérdéseket és minden más tudnivalót, érdekességet megtaláltok a rendezvény honlapján.

Ne felejtsétek: a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Legfontosabb információk

Kéktúrázás Napja 2024

  • Időpont: 2024. október 12., szombat
  • Szervező: Magyar Természetjáró Szövetség
  • Túraszakaszok: A Kéktúrázás Napján a túraszakaszok hossza és számozása nem egyezik meg a hagyományos kéktúrás szakaszokkal. A több mint 2580 km hosszú Országos Kékkört a rendezvényre 143 darab, egy nap alatt lejárható túraszakaszra bontottuk. A 10 és 30 km közti hosszúságú túraszakaszok különböző nehézségűek, érdemes a képességeinknek megfelelő szakaszt választani.
  • Országos Kékkör: Az Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RPDDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) összessége.
  • Szakaszfelelősök: A túraszakaszokat egy vagy több szakaszfelelős kíséri, vezeti. Ők segítenek a logisztika megszervezésében a túra előtt (az adott szakasz oldalán az üzenőfalat figyeljétek) és a terepi tájékozódásban is a túra közben.
  • Résztvevők: A túranapon bárki részt vehet ingyenesen, az egyetlen feltétel az online regisztráció.
  • Létszámkorlát: Az egyes túraszakaszoknál 50 főben határoztuk meg a limitet. Ha egy túra betelt, várólistára lehet jelentkezni, így lemondás esetén értesítünk a sikeres jelentkezésről.


Cikkajánló