A bugaci Nagypusztát és a Tolvajost a rákosi viperák számára áthatolhatatlan erdő választotta el egymástól.
A magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja a rákosi vipera, mindössze 700-1000 példány él nálunk a természetben. A faj fokozottan védett, természetvédelmi értéke nem kevés: 1 millió forint. Az állomány megritkulásának oka legfőképp az élőhelyeinek eltűnése, ezért többek között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is a megmentésén dolgoznak.
„A természetes élőhelyek feldarabolódása és az ezzel járó izoláció egyre nagyobb problémát jelent a repülni nem képes, kis életterű állatfajok számára. Ezek közé tartozik a rejtőzködő életmódot folytató rákosi vipera is” – írják a weboldalukon. Bár a rákosi vipera mérges kígyó, nem kell félnünk tőle, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy összetalálkoznánk vele. Ha mégis így alakul, és esetleg még meg is mar, akkor sem kell túlzottan kétségbe esnünk, mert a marása gyakorlatilag veszélytelen. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság méhcsípéshez hasonlítja, de azért hozzáteszik, hogy orvoshoz kell fordulni vele.
Egy rákosi vipera nem nagy, a hímek 40-45, a nőstények 50-60 centisek. Sok-sok természetes ellensége van: szívesen lakmároznak belőle a gémek, a gólyák, a szalakóták, a fácánok, a túzokok, a rókák, a borzok és a vaddisznók. A Vipera ursinii fajcsoport síkvidéki alfaja a Kárpát-medencében csak Erdélyben és Magyarországon fordul elő. Nálunk a Hanság és a Kiskunság gyepein, legelőin él, utóbbinál Dabas, Táborfalva és Kunpeszér környékén, valamint a bugaci pusztákon.
Háromszáz évvel ezelőtt a tájat nagy területeken borította víz, illetve hatalmas legelők is voltak. Ezeket a 19-20. századfordulóra felosztották. Lecsökkent az állatállomány, művelés alá vonták a területeket. A rákosi vipera nagy valószínűséggel ekkor veszítette el élőhelyeinek jelentős részét, és a felszántások során nagy tömegű állat pusztulhatott el.
Következtek a lecsapolások, és az újabb területek felszántása. A belterjes állattartás elterjedése sem kedvezett a viperáknak, megnőtt az igény a kaszálókra, amikor is megjelent a Kemper kasza, ami amellett, hogy nagyon alacsony fűtarlót hagy vissza, le is darálja az ott tartózkodó madarakat, hüllőket és rovarokat, tovább rontva ezzel a vipera túlélési esélyeit. Azt sem szabad elfelejteni, hogy irtották, illetve illegálisan gyűjtötték is a rákosi viperát (kiskedvencnek), az utóbbi időben pedig megnőtt a rókák, borzok és a vaddisznók száma.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság most egy uniós (Interreg-IPA) projekt keretében segít a bugaci viperáknak. Az egykori katonai lőtér, a Tolvajos, illetve a Nagypuszta között idegenhonos fajokból, pl. akácból és erdei fenyőből álló erdőtömböt már le is termelték, csak őshonos fafajok kisebb csoportjait hagyták meg benne, hogy később létrejöhessen itt egy fás legelő. Lőszermentesítették a területet, tereprendezést végeztek. „Az őshonos fajokból álló fűmagkeverék elvetése után már a természetes visszagyepesedési folyamat sebessége határozza majd meg, hogy mikor tudják használni a 400 méter széles átjárót a viperák, és mikor tud újra keveredni a két állomány” – írják, hozzátéve, hogy nemcsak a viperák, de más állatfajok számára is kedvező lesz a változás, például a közönséges ürgének, de a homoki gyepekhez kötődő növényeknek (pl. a homoki kikericsnek) is.
