A Budapest környéki hegységeket a tömegtől tartva sokan elkerülik a tavaszi és őszi kirándulószezonban. A könnyen hozzáférhető, „komfortosított” kirándulóhelyek ugyanis népszerű célpontok, és a kaotikus tömegjelenetek forgatagában valóban nehéz a természetre figyelni. A kilátók némelyikében közelharcot kell folytatni a panorámáért, a szűkebb ösvényeken csak előzési és kitérési manőverek kombinációival érvényesülhetünk, a máskor hangulatos pihenőhelyek pedig gyakorlatilag önkiszolgáló gyorséttermekké lényegülnek.

És a népszerű, valóban érdekes látnivalók mindegyikéről sem kell lemondanunk, hiszen megközelítésükhöz még mindig találhatunk kevéssé közismert, viszonylag mellőzött völgyeket, gerinceket és ösvényeket a főváros „házi hegyeiben”. Ez a válogatás azoknak szeretne ötleteket adni, akik most ismerkednek a Budai-hegységgel, a Pilissel, vagy éppen gyerekkoruk óta kirándulnak a térségben, de átfogó, tartalmas, településeket alig érintő útvonalakon is felfedeznék ezt a sokrétű tájat.

A Budai-hegység csúcspontjai

Érdekes kettőség jellemzi a Nagy-Szénás hegycsoportját: míg a nevezett csúcs az egész főváros peremi térség egyik legnépszerűbb kirándulócélpontja, addig tőle nyugatra éppen a Budai-hegység legjáratlanabb terepe hullámzik. A „fűkupolás” Nagy-Szénás az árkait bélelő fenyveseknek köszönhetően (némi fantáziával) enyhén havasi hangulatot hordoz, a széles háton pedig eloszlik az esetleges tömeg.

Amiről az első kettő is megfigyelhető: felismerhetjük a kilátós Nagy-Kopaszt, de az útvonalunk mentén domborodó, az előzőtől csak centiméterekkel elmaradó Kutya-hegy is látszik nyugat felé. És bár kilátást utóbbi csúcs nem enged, a lejtőinek erdőségét szaggató rétekről menet közben rálátni a Zsámbéki-medencére. A túra ezután kis kitérőt tesz a hegység kevesek által ismert, markáns hangulatú szegletébe: a sajátosan tagolt, keskeny gerincekben és szűk szárazvölgyekben bővelkedő terület panorámás kopárosai emlékezetes kilátópontok. A sziklás lejtők sajátos mikroklímaviszonyai speciális élőhelyi viszonyokat teremtenek, a sérülékeny dolomitsziklagyepeken pedig ritka növényfajok élnek (pl. Szent István-szegfű). A térségben, mivel sokáig lezárt vadászterület volt, sosem történtek turisztikai fejlesztések, és ma is csak egyetlen jelzett turistaút szeli át. Ennek kilátópontjáról fordulunk vissza, hogy leereszkedjünk Nagykovácsiba.

Kopárok és fenyőerdők Budaörs határában

Egyszerre áldás és átok a Budai-hegység számára a főváros közelsége. A természet megszenvedte az intenzív tájhasználatot, de mivel „szem előtt van”, mára jelentős figyelem irányul a védelmére, ami az erdőkezelésben is megmutatkozik: viszonylag ritkán találkozni kiterjedt tarvágásokkal, és üdítően vegyes, öreg erdőállományokban is túrázhatunk karnyújtásnyira a Normafa forgatagától.

Csodával határos módon túlélt itt például a zavarásra érzékeny haragos sikló legészakibb populációja. Velük nem, kirándulókkal viszont szép számmal találkozunk mindkét említett végpont körül. Az őket összekötő, egyes szakaszain a Spartacus-ösvényt megidéző, szintben harántoló csapáson ugyanakkor általában gyér a forgalom, és az öreg bükkösből sűrű tölgyesen át érkezünk meg a „kopárok” fenyőligetei közé. A Sorrento sziklafogait elhagyva végigmegyünk a gyepes hátú, panorámás hátakon is, mielőtt a rögvonulat utolsó zöld bástyájaként magasodó Rupp-hegy erdőfoltján át visszatérnénk a városba. Az útvonal kiválóan illusztrálja, miért érdemes a Budai-hegységben erdei séták helyett komplexebb, kiadósabb túrákat is tenni: ha a közvetlenül egymás mellett sorakozó, meglepően különböző karakterű „tájtöredékeket” egy egész napos vándorlásra fűzzük fel, változatosabb természetélményben lehet részünk, mint akár a magasabb, kevésbé leigázott hegységeinkben. És bár a közelségét folyamatosan érezni fogjuk, a városba nem muszáj leereszkedni útközben.

A pilisi kopárfásítás nyomában

A Pilis vagy a Budai-hegység térképére tekintve viszonylag jellegtelen, lapos kis hátakat látunk a két hegység között, Pilisvörösvár és Piliscsaba szorításában. A Zajnát-hegyek csoportjától elszólítja a kirándulókat a közeli Pilis-tető és a Nagy-Szénás; a relatíve ingerszegény terep nem kelhet versenyre magasabb és látványosabb szomszédaival, hiába kapott kilátót a Nagy-Kopasz hegy.

Először a körpanorámás kilátót keressük fel, majd a „dzsengatornyot” elhagyva elmaradnak a kirándulók, és tölgyesben vándorlunk át a fenyves peremére. Ahol hirtelen megélénkül a terep, és meredek lejtők, hófehér murvatakaró, valamint kopár sziklafelszínek ráznak fel az előző kilométerek egyhangúságából. A Zajnát-hegyek e szeglete a földtörténet évmillióinak ráérős szobrászkodása után mindössze néhány évszázad alatt szenvedett el gyökeres változásokat, amikor letermelték az erdőtakaróját. A talajukat vesztett, szikkadt kopárok visszaerdősítése hozzávetőleg száz éve vette kezdetét, e folyamat közbülső állomásai a feketefenyvesek is. A körülményes munka műszaki megoldásaival, az ösvényeket szegélyező facölöpökkel, hordalékfogó gátakkal többször találkozunk, és érintjük a kevesek által ismert Sas-szikla tekintélyes monolitját, amely hunyorítás nélkül is azonnal magyarázattal szolgál elnevezésére.

A Pilis sziklakapujában

Ahogy az már egy rendes mészkőhegységtől elvárható, a Pilis dúskál az ékes sziklaformákban és karsztjelenségekben. A Pilis-tető és a Fekete-hegy platói közé szorulva, magasra törő szomszédjaihoz képest enyhén lesüllyedve található a hegység egyik legizgalmasabb szeglete, amelynek meredek peremein látványos barlangi csarnokok és kitett sziklaormok strázsálnak, de még víznyelőt, sőt, menedékkunyhót is lelünk a turistautak mentén.

E rövid útvonal komoly szintkülönbséget hidal át, középső szakaszán felemelő hangulatú, természetszerű bükkösben is tekereg, a megtermett famatuzsálemek közül pedig egy drámai sziklakéményre is kitérőt tesz: a Kémény-szikla roppant szirtjéről visszatekinthetünk a hegylábra és a Gerecsére, mielőtt felkeressük a Leány- és a Legény-barlang nyers mészkőfalait. A legizgalmasabb élményt azonban a Csévi-barlang tartogatja: felső bejáratát beépített fémeszközökbe kapaszkodva közelíthetjük meg, majd egy fejlámpa segítségével mászhatunk át a néhány méteres járaton. A rövid táv ellenére még pálosok és eszperantisták nyomaival is találkozunk, de hiába a sok látnivaló, ezen az útvonalon sosincs tömeg.

Körtúra a Pilis múltja és kilátásai mentén

Némileg kilóg válogatásunkból a Pilis-tető tömbjén körbekalauzoló túra, ugyanis ez az a pontja a hegységnek, ahol a kilátó megépítése óta szinte mindennap élénk a forgalom. Azonban a csúcspontra vezető aszfalcsíkot kikerülve nincs tömeg, a Dunántúli-középhegység legmagasabb platójának peremén futó, nyílegyenes utat (talán viszonylag félreeső mivolta miatt) kevesen használják. Ennek egyik oldalán még erdőrezervátum is található, ahol hosszú ideje nem folyik erdőkezelés. De a Pilis-tető hátán terpeszkedő bükkös sem az a tipikus „gótikus templom”, ahogyan a legtöbb felé látjuk ezt a társulást: sűrű, vegyes korú rengeteg borítja a hegyet. Ahova először is fel kell kapaszkodnunk, és ez bizony nem egyszerű feladat: Pilisszentkeresztről indulva először a meredek leszakadás tövében, majd a Pilis tömbjének oldalába mélyülő egyetlen fejlett árokban, a Vaskapu-völgyön kaptatunk fel.

Fönt csak röviden követjük az aszfaltot, majd az emlegetett peremi úton vesszük célba a csúcspontot – egy tisztásról még ki is látunk a Budai-hegység felé. A Pilis-tető hajdani bázisának romjai között magasodó kilátóból Budapest közvetlen környezetének legteljesebb panorámáját csodálhatjuk meg, de a java csak ezután jön! Lefelé a térség talán legizgalmasabb kialakítású turistaútján, a Grófi út panorámaszerpentinjén ereszkedünk. Bár ez egyre népszerűbb, továbbra sem kell rajta tömegtől tartani, pedig majd minden kanyarja új perspektívát kínál. Azért erre a túrára érdemes hétköznap vállalkozni.

A cikk a Turista Magazin 2023. áprilisi számában jelent meg.