Őzikeetetés cumisüvegből gólyakoncert-aláfestéssel - A mályi madármentőknél jártunk

„Mielőtt idejön valaki, sokszor azt hiszi, hogy mivel mi madármentők vagyunk, itt egy szép nagy kórházi épület áll, bent állatorvosokkal, aztán megkérdezik, hogy: na de hol a mentőhely?” Ezzel fogad minket Lehoczky Krisztián, aki nem kevesebbet vállalt, mint hogy a saját családi házának az udvarán alakítson ki madármentő állomást. A napozás és a hintaágy már a múlté, van viszont őzikekennel, „gólyawellness” és ketrecek, röpdék egy seregnyi madárral. Facebookon már jó ideje nyomon követjük a Mályi Madármentő Állomást, és nagyon kíváncsiak voltunk, mi zajlik a kulisszák mögött, ezért alig vártuk, hogy ellátogassunk a helyszínre.

Egy fecskével indult az egész

Krisztián 9 éves volt, amikor nyaralás közben a bátyjával rábukkantak egy sérült füsti fecskére. A madár egy épületnek repült, és alaposan összetörte magát. Hiába próbálták megmenteni, folyamatosan romlott az állapota, és három nap múlva elpusztult. Az egész család rettentően elszomorodott, a nyaralás el volt rontva. Ettől kezdve a két fiú sokkal inkább a szívén viselte az állatok sorsát: hiába laktak egy miskolci panelházban, ott is mindig akadt fészekből kiesett kisveréb, kisrigó a környéken, és szinte minden évben gondját viselték egy-egy madárnak, fészekaljnak.

Krisztián 2013-ban alapította meg a Mályi Természetvédelmi Egyesületet, elsősorban nem azzal a céllal, hogy mentőhelyként funkcionáljon, hanem hogy részt vállaljon az olyan madárvédelmi munkákban, mint például a téli etetés és az odúk kihelyezése. De persze Mályiban is mindig akadt megmenteni való állat, többek között elütött egerészölyv, vagy éppen az a kék cinege, aminek nagy szerepe volt a madármentő állomás létrejöttében. A cinegét Krisztián egyik barátja hozta, korábban nekirepült egy ablaknak, de mivel nem lett komolyabb baja, néhány órát egy dobozban töltött, aztán szabadon is lehetett engedni. A sztori felkerült a Facebookra, és innentől kezdve sorban érkeztek a házhoz a sérült madarak. Ekkor már nem volt visszaút, hamarosan beszerezték a hivatalos engedélyeket, és létrejött a Mályi Madármentő Állomás Krisztiánék saját lakhelyén.

Harmincszor annyi sérült érkezik, mint az elején

Abban az évben júniustól decemberig 43 madár érkezett, aztán ez a szám évről évre jócskán emelkedett. 2014-ben már 222 volt, aztán 406, 2016-ban 650, aztán 882, tavaly pedig 1327. A szomszédasszony sokat segít, meg persze az egyesület tagjai, és időként egy-két önkéntest is fogadnak, a munka zömét azonban Krisztián és a felesége ketten végzik el. „Ő ebbe csak belecsöppent” - meséli a madármentő a párjáról. „Eleinte voltak kisebb nézeteltérések, például, hogy ne vigyem be a lisztkukacot a lakásba, aztán két nap múlva már ő is etette velük a fiókákat. Most már ott tartunk, hogy jobban rajong a madarakért, mint én.” Mindketten munka mellett végzik az állatok gondozását, Krisztián grafikus, a felesége pedig a Miskolci Egyetemen dolgozik.

Aki követi a népszerű Facebook-oldalukat, az tudja, hogy nemcsak madarakat, hanem kisemlősöket is fogadnak. Nemrég kismókusokat kaptak, hozzájuk eleinte 2-3 óránként fel kellett kelni, hogy megetessék őket.

Krisztián éppen az önkéntesek munkájáról mesél, amikor megjelenik egy fiatal nő, azzal, hogy egy kisverebet hoztak Felsőzsolcáról, amit a kutya szájából szedtek ki. Hamar kiderül, hogy a madárnak szerencsére nincs komolyabb baja azon kívül, hogy rettentően nyálas lett, be is kerül egy dobozba. Hasonló esetek sokszor történnek. Napközben is érkeznek telefonhívások - miközben ott vagyunk, a telefon szinte minden negyed-fél órában megszólal -, de az igazi roham este négytől éjfélig tart. Az állatokat általában a nemzeti park hozza, vagy a fenti esethez hasonlóan olyanok, akik a saját kertjükben, séta vagy kirándulás közben botlanak bele sérült állatokba, esetleg a kutyájuk, macskájuk kap el egy-egy madarat.

Az áramütés a madarakra leselkedő legnagyobb veszély

„Az emberek alapból azt hiszik, hogy mindegyik madár egyforma. De amikor gondoskodsz róluk, kiderül, hogy ugyanolyanok, mint a kiskutyák vagy kismacskák, mindnek más a szokása, mindegyik egy külön élet” - mondja Krisztián. Felsorolni is nehéz, hány madárfaj képviselteti magát az udvarban nagy kalitkákban, vagy a teraszon egy kisebbekben. Idei fiókák közül van például kuvik, rigó, veréb, cinke, szürke légykapó, házi rozsdafarkú, amiket mind vissza fognak engedni a természetbe, ha eljön az ideje.

Személyes kedvencem a fülesbagoly-fióka, ami egynapos korában érkezett nagyjából egy hónappal ezelőtt, és akkor még csak diónyi méretű volt. Azóta rengeteget nőtt, de még mindig egy eszméletlenül puha, bolyhos, totyogó labdacs, ami nagyjából fél másodperceként vinnyant egyet. Ez a jellegzetes, nyikorgó hang - volt már, aki hintának hitte - sajnos rendkívüli módon tudja zavarni az embereket, a fülesbagoly ugyanis lakott területen is költ, a fióka pedig nagyjából két hétig folyamatosan szirénázik. Többször előfordult már, hogy arra kérték a madármentőket, vigyék el a fiókákat... Krisztián ilyenkor azzal próbálja enyhíteni a helyzetet, hogy elmagyarázza: ahol megjelent a bagoly, ott valószínűleg egér is van.

Amikor a kis fülesbagoly tud majd rendesen kapaszkodni, kirakják egy röpdébe, és amint megtanulja levadászni az egeret, szabadon engedik. Vannak viszont olyan lakók is, akiket már sosem lehet visszaengedni a természetbe. Jázmin és Füge egerészölyvek, mindkettőjüket áramütés érte, és belerágtak a szárnyukba - a madarak ezt csinálják a sérült, elhalt végtaggal. Kikötve tartják őket (ahogyan egyébként a solymászok is szokták a madaraikat), ha ketrecben lennének, akkor már alig lenne szárny- és farktolluk, sokkal többet sérülnének.

Az áramütés - a szigeteletlen oszlopok, villanyvezetékek miatt - az egyik legnagyobb veszélyforrás a madarak esetében, amire az áramszolgáltatók az utóbbi egy évben kezdtek reagálni. A gólyák és az ölyvek mellett a vércsék a leginkább fenyegetettek a statisztikák alapján, nem véletlen, hogy a mentőállomáson áramütött vörös vércsék népes tábora él. Oszlopos tagjuk Kukucska, aki mindkét szárnyát elvesztette és a lábai lebénultak. Krisztián elmondja, hogy ha vörös vércse érkezik, akkor már előre sejti, hogy áramütés lesz a probléma, mert 99%-ban erről van szó, ugyanúgy, ahogy például a rétisas esetében mérgezésről.

Négy gida vetette rám magát

Hiába szajkózza egyre többet a média is, sokan még mindig nem tudják, hogy az őzsuta csak addig hagyja magára a kicsinyét, amíg táplálékot keres. A szerkesztőségben mi is csodálkozva figyeltük a madármentők Facebook-oldalán, hogy újabb és újabb kis őzek érkeznek, kivétel nélkül azért, mert a megtalálóik tévesen azt hitték, azok árván maradtak.

Fényképen is rettentően cukik, élőben pedig le merném fogadni, hogy nincs olyan ember, akinek ne lágyulna el tőlük a szíve, mégis akkor tesszük nekik a legjobbat, ha nem érünk hozzájuk és szépen elkerüljük őket, így nem kockáztatjuk, hogy az anyja akár csak a szagunkat megérezve végül ne fogadja el őt.

A kérdésre, hogy szeretnék-e őzet etetni, határozott igennel felelek, úgyhogy pár perc múlva már jön is a szomszédasszony különböző méretű, kecsketejet tartalmazó cumisüvegekkel. Egyet kiveszek, leülök, és megkapom az instrukciót, hogy dugjam be a cumit a legnagyobb őz szájába, aztán tartsam kicsit felfelé az üveget. Ez persze nem hangzik bonyolultan, legalábbis annak, aki még nem látott éhes őzikéket. Nekik mondom: azért nem is olyan egyszerű a feladat, mert hiába apró, törékeny állatkák, ha éhesek, egyszerre nagyon belelkesülnek, úgyhogy hirtelen négy őzike is rám veti magát, és csak nagy nehezen találom a megfelelő szájat.

...és így eszegetik az őzek az almát (A Mályi Madármentő Állomás videója)

Közben megtudjuk, hogy az ötödik őz még nagyon félénk. Ő került ide utoljára, és inkább csak legelészik vagy almából csipeget, a többiektől is jobbára elkülönül. A társaság egyébként már elég nagy ahhoz, hogy a tej mellett mást is kapjanak, például répát vagy szénát. Ami a sorsukat illeti, ketten egy hivatásos vadász telkén élnek majd, aki megkísérli őket visszavadítani, a többieknek pedig megpróbálják megtalálni a megfelelő helyet, ami nem egyszerű, mert olyasvalakire van szükség, akinek vadfarmi engedélye és jó nagy helye van, és persze nem vacsorára szánja őket. A visszavadítás sajnos nem mindig sikerül, a legjobb, ha az állatok elköltöznek egy szép nagy helyre, és idővel elszoknak az embertől. A szelíd bak felnőtt korában nagyon veszélyes lehet, játékból simán hasba szúrhatja az embert az agancsával.

Gólyáéknál sűrűn előfordul, hogy a szülők egy-két utódot kilöknek a fészekből, a most itt élő 9 fióka is emiatt került ide. Mostanra majdnem elérték a felnőtt méretet, és igen szürreális hangokat képesek kiadni, ami halványan talán a bagzó macskákra emlékeztet, de sokkal Jurassic Parkosabb, főleg, amikor kelepelnek is hozzá. Naponta fejenként egy kiló húst esznek meg, és ahogy megtudom, most éppen éhesek, de már nem sokáig, mert érkezik az ebéd. Nem lennék az elpusztult naposcsibék helyében, amiket egymás csőréből cincálnak ki.

Egy kis ízelítő a gólyakoncertből. Nem ilyennek képzelted, ugye? (A Mályi Madármentő Állomás videója)

A gólyákkal annyira nincs nehéz dolguk az állatmentőknek, ezzel szemben például a mezei nyulakat rettentő nehéz életben tartani. Most is van két nyuszi az erkélyen, szorosan összebújva pihegnek egy ketrecben, és valójában nagy siker, hogy élnek. Bélflórájuk, immunrendszerük kicsiként gyakorlatilag nincs. Cicatejpótló tápszerrel etetik őket, ami ha egészen kicsit melegebb, hidegebb, sűrűbb vagy hígabb, mint ami számukra éppen megfelelő, akkor rövidesen elpusztulnak.

A nyuszik már jóízűen esznek (A Mályi Madármentő Állomás videója)

Itt még a fóbiát is gyógyítják

Az egyesület tervei között szerepel egy új telephely megvásárlása, de a végkifejletre még várni kell. Szeretnének létrehozni ott egy látogatóközpontot, ahova bárki bemehet simogatni, madarat nézni. Krisztián elmeséli, hogy időként, amikor valaki gyerekkel sétál a ház előtt, és befelé leskelődik, beinvitálja őket az udvarra. „Tudom, hogy ha azt a gyereket behívom, és megsimogatja az őzikét, vagy beletesz egy kukacot a kismadár szájába, az benne megmarad, egy élmény lesz, és később állatszerető ember válhat belőle.”

Hasonló sikersztorira volt már példa, igaz, felnőttel történt. Egyszer egy hölgy kopogtatott be egy megmentett fecskével. Eleinte még bemenni sem volt hajlandó, mert eredendően irtózatos madárfóbiával küzdött. Mondták neki, hogy legalább a sérült állatot nézzék meg, hozza be, rakja le a többi mellé. A nő nagy nehezen belement, és ahogy elhelyezte a dobozt a madárral, a körme nagyot koppant a pulton, mire az összes fecske egyszerre eltátotta a száját. A hölgy csak állt, és csodálkozott, nem értette, mi bajuk van. Krisztián elmondta neki, hogy csak éhesek, ott a kukac, a csipesz, megetetheti őket. A nő még tiltakozott egy darabig, aztán megadta magát, és 15 perc múlva már sorban ültek a kisfecskék a karján. Örökre kigyógyult a madárfóbiájából, és azóta is rendszeresen meglátogatja a madármentő állomást.

A mályi madármentők Facebook-oldalán naponta akad egy-egy szívmelengető vagy elgondolkodtató sztori. Ide kattintva érheted el.

Mi a teendő, ha sérült madárra bukkansz? A Mályi Madármentő Állomás főoldalán lévő térképen megnézheted, hol találod meg a legközelebbi segítséget.