Panorámák a Baradla tetején

Aki ezeket a sorokat a 2021 utáni években olvassa, remélhetőleg már csak távoli emlékként ismeri a jelen idő legtöbbet említett szavait, a járványt, a koronavírust és a velük járó lezárásokat. Üresen áll csaknem minden zárt tér, beleértve az olyan hatalmasakat is, mint a Baradla–Domica-barlangrendszer, amelynek 25 kilométer hosszú járatainak két, összesen 3,3 km hosszú szakasza a nagyközönség számára is egyszerű utcai ruhával látogatható.

Évente átlagosan 150 ezren élnek is a lehetőséggel, igen nagyot változott tehát a mindössze 550 lakosú Aggtelek falu élete a turisták elmaradásával. Pedig a tájnak a felszínen, barlangok nélkül sincs szégyellnivalója, hiszen nemcsak a dombok panorámái és a rendezett utak csábítanak erre, de a felszín különleges karsztformái által a mélyben kanyargó barlang is nyomon követhető.

Aggtelek szélén, a forgalmas bazársor és a Baradla barlang bejárata körül egész nap szinte teljes a csend. A kis házakkal megszórt környéktől tisztes távolságban, de tájba illően elhelyezett Cseppkő hotel számára a járvány az utolsó csepp volt a pohárban, ami kudarcba fullasztotta a fejlesztésére tett kísérletet, legalább is egyelőre.

Szerencsére az emberek egyre jelentősebb része már nem rossz emlékként, hanem a történelem elválaszthatatlan részeként tekint az 1960-as évekre, így remélhetőleg, el fog jönni ennek az ideje, addig is a szálló épületét a korszerű fagyvédő fűtés még egy ideig megóvja a gyors romlástól.

A barlang egykor forgalmas pénztár épülete mellett, a kéktúra jelzését követve megmászhatjuk a bejárat fölé vezető ösvényt, az utoló lépcsők tetejéről pedig már harminc méter magasból tekinthetünk le a tájra. Itt, a bejárat fölött kezdődik a barlang felszíni „bejárása”, az út első szakasza pedig a 475 m magas Baradla-tető karsztbokorerdővel borított oldalába vezet.

A barlang felszíni követését itt nem segítik egymás mellett sorakozó víznyelők, azonban a hegyoldalon itt-ott felbukkanó, folyamatosan oldódó kőzet, a karrmező jelenléte végig arra utal, hogy érdekes dolgok lehetnek odalenn. A Baradla-tető oldalában a kéktúra ösvénye egyenesen az erdők túloldalán fekvő Jósvafő felé veszi az irányt, a mi utunk azonban Aggtelek keleti határa felé folytatódik.

Egy nagyobb ugrás után a következő látványos pont a Tó-hegy, immár Aggtelek ellenkező oldala fölött. Tiszta időben innen egészen a Bükk-fennsíkig ellátni, de a téli ború idején többnyire csak az alattunk lévő két hatalmas víznyelőt csodálhatjuk meg.

A Tó-hegyet az ember megjelenése előtt még erdő, utána pedig szőlők borították. A megbolygatott talaj azonban alig pár száz év, tehát geológiai értelemben pillanatok alatt lemosódott, eltömítette a tövében lévő víznyelőt, és végül a föld alatt, a Baradla barlang Törökmecset-ág nevű részén állapodott meg. A kopárrá vált, hatalmas, karsztos hegyoldalt a népnyelv ördögszántásnak nevezte el, az egykori víznyelő tövében pedig ma az Aggteleki-tó apró, időszakos víztükre csillog.

A Jósvafőre tartó országutat követve immár jól látható víznyelők egész sora mellett haladunk el. Az emelkedő szakasz teteje a föld alatt a barlang végpontját jelentette a 19. századi kutatók számára. A már akkor is közismert barlang látogatói számára ezért bányászati módszerekkel egy mesterséges bejáratot létesítettek itt, megszüntetve a föld alatti útvonal zsákutca jellegét. A mai épület Jakab Csaba tervei alapján, 2006-ban épült, fő tömegével pontosan követve a 245 méteres szintvonalat. Ha nyitva lenne, innen már Jósvafő felé gyalogolhatnánk a föld mélyén.

A vörös-tói túra útvonala a fogadóépülettől közel két és fél kilométer hosszan vezet Jósvafőig, útba ejtve a barlang legismertebb természeti csodáit. Az innen Aggtelek felé tartó szakasz nagyobbik fele csak részben van kiépítve, de a vállalkozó szellemű látogatók előtt ez is nyitva áll.

Az 1950-es években nagyszabású fejlesztési tervek készültek a teljes szakasz bemutatására, ahol a várhatóan hatalmas számú látogató kisvasúton utazhatott volna – ilyesmire manapság is csak a szlovéniai postojnai cseppkőbarlangban van lehetőség, de ez talán nem feltétlenül baj.

A vörös-tói mesterséges bejárat névadó tava az épülettől pár száz méterre található, és széles turistaúton közelíthető meg. Nevét arról a vörös talajról kapta, amely még évmilliókkal ezelőtt, trópusi éghajlaton keletkezett, és a kőzettel, pontosabban az eurázsiai kőzetlemezzel együtt juttatták mai helyére a földkéreg mozgásai.

Mintegy hetven méterrel a lábunk alatt szintén tágas tér található, méghozzá a legtágasabb, ami hazánkban kialakult. Az Óriások termének lenyűgöző méreteit élőben is nehéz érzékelni, fotón visszaadni pedig szinte esélytelen, pedig 200 x 70 x 41 méterével nagyobb, mint a budapesti Keleti pályaudvar csarnoka. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság vezetett túráinak egyik csúcspontja, amikor a termem közepén megálló látogatócsoport számára a vezető lekapcsolja a világítást, amely a következő néhány percben cseppkőről cseppkőre haladva, zenés aláfestéssel tér vissza.

A Baradla főágában már csak a legnagyobb esőzések idején látszik víz, kialakult ugyanis egy alsó barlangszint, amelynek víz alatti szakaszai a kutatók számára is ismeretlenek. A Styx-patak végül Jósvafő szélén, a Jósva-forrásban bukkan a felszínre, amelyről csak a modern kutatások derítették ki, hogy igazából két forrás, közvetlenül egymás mellett. A forrás fölött és mellett pár száz méterre találjuk a barlang, pontosabban az ismert középső barlangszint kijáratát, amely szintén bányászok munkája, és 1928-ra készült el.

Jósvafő falu központja természetesen nem tartozik a kihagyható látványosságok közé, pedig itt már nincs barlang a talpunk alatt. A falu talán leglátványosabb tere, a Jósva- és Tohonya-patakok összefolyásánál lévő gázló. Az itt álló ház a környék legjellegzetesebb, eredeti állapotú épülete volt, amelynek felújítása, immár nagyobb, oromfalas tetővel, a közelmúltban készült el.