Ismét egy látványos videó a ködről, amely nemcsak zavaró és kellemetlen, de hangulatos, sőt, szép is tud lenni a természetben, ha megfelelő helyen és időben szemléli az ember.
A keddi hidegfront hatására kitisztuló égbolt miatt jelentősen le tudott hűlni a levegő a felszín közelében, ezért szerda reggel országszerte több helyen képződött köd, pára – írta az Időkép. A kora reggel ködös szépségét mutatja meg nekünk a következő videó olyan látványosan, hogy alig tudjuk levenni róla a szemünk:
De mi is a köd? A köd tulajdonképpen egy felhő a felszín közelében – foglalja össze tömören a met.hu. Ha egy hegy „belelóg” a felhőbe, és éppen ott tartózkodunk, akkor azt is ködnek érzékeljük, hiszen az aktuális felszín valóban ködbe vész.
Tudományos definíciója szerint ködről akkor beszélhetünk, ha a felszín közelében lebegő felhőelemek miatt a látástávolság kisebb, mint egy kilométer.
Ha hasonló okból a látástávolság ennél több, de 5 kilométernél kevesebb, akkor párásságot észlelünk. Ha a talajközeli levegő oly mértékben le tud hűlni, hogy víztartalma kicsapódjon, akkor először harmat (vagy dér), majd köd képződik. Ugyanis, minél hidegebb a levegő, annál kevesebb vizet tud „láthatatlanul”, vízgőz formájában magában tartani, a „feleslegből” pedig harmatcseppek vagy lebegő felhőelemek lesznek.
Forrás: idokep.hu, met.hu