A kétéltűek világszerte bajban vannak. Több más tényező mellett a legnagyobb aggodalmat két gombafertőzés okozza. Vajon a hazai fajokat is elérte a betegség? És túrázóként tehetünk valamit a védelmük érdekében? A téma szakértőjét, dr. Vörös Juditot kérdeztük, aki nemcsak kutatja és segíti a kétéltűeket, de három új békafajt is felfedezett.
Hogy a kétéltűek száma az utóbbi évtizedekben csökkent, azt szerintem sokan tapasztalják saját környezetükben. Én egy alföldi faluban nőttem fel, ahol gyerekkoromban nyaranta tele volt a járda zöld varangyokkal, a közeli árokban pedig tarajos gőték éldegéltek. Este, ha gyalog mentünk haza valahonnan, mindig a lábunk elé kellett nézni, mert félő volt, hogy rátaposunk egy békára. Mára eltűntek a varangyok a környékünkről, már nem is emlékszem, mikor láttam egyet is közülük. Döbbenetes, hogy ehhez a változáshoz pár évtized kellett csak.
Zöld varangy
A száraz tavasz nem jött jól
Világszerte csökken a kétéltűállományok nagysága, a fajok 40 %-a veszélyben van. Ennek több oka van. Feldaraboljuk, beépítjük, szennyezzük, feltöltjük az élőhelyeiket, fertőzőbetegségek fenyegetik őket és a klímaváltozás is ellenük dolgozik
Bár most jó ideje esik, a tavaszunk nagyon száraz volt, és ilyenkor a kétéltűek szaporodása komoly akadályokban ütközik.
Ha sikerül is mondjuk egy békának a petéket lerakni, a kiszáradó tócsában az ebihalak már nem biztos, hogy át tudnak alakulni. Ennek hatását nem most, hanem néhány év múlva fogjuk megérezni, amikor a felnőtt békák száma elkezd csökkenni.
Gyepi béka pete
„Sok kétéltűfajnál jellemző a helyhűség. Ahol átalakultak, ott a közelben fognak telelni és felnőtt korukban ők is ott szaporodnak. Ha az az élőhely már nincs meg, más szaporodóhely után kell nézniük a környéken. Egy bizonyos távolságot meg tudnak tenni, de ha ott nincs megfelelő petézőhely, akkor nem fognak szaporodni” – mondja dr. Vörös Judit, herpetológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Kétéltű és Hüllőgyűjteményének vezetője. „Túl tudnak élni, de nem tudnak hozzájárulni a következő nemzedékekhez, így fokozatosan csökken az állomány nagysága.”
Ázsiából jött a pusztító gombafertőzés
Az utóbbi évtizedekben világszerte jó néhány békafaj kipusztult vagy a kihalás szélére sodródott, főleg Közép-és Dél-Amerikában, illetve Ausztráliában. Az ok egy agresszívan terjedő gombafertőzés, a kitridiomikózis, ami a békák bőrét támadja meg. A békák számára kulcsfontosságú a bőrlégzés, a gomba hatására azonban megvastagszik a bőrük, amin keresztül nem tudnak lélegezni és a nedves bőrön át az életműködésükhöz elengedhetetlenül fontos ionok sem tudnak bejutni, felborul a szervezet egyensúlya, és végül leáll az állat szíve.
A betegséget okozó Batrachochytrium dendrobatidis nevű gombafajt 1998-ban írták le, és először azt hitték Afrikából került át a világ más részeire. „Kezdetben az afrikai eredetet erősítette, hogy Afrikában régi múzeumi példányokról kimutatták a gombát. Ebből arra következtettek, hogy az Afrikából származó karmosbéka-fajok révén terjedhetett szét a gomba a többi kontinensen, mert ezt a fajt terhességi tesztekhez világszerte használták.” (A teszt lényege az volt, hogy ha egy terhes nő vizeletét egy nőstény béka hátába injekciózták, az 12-24 órán belül elkezdett petéket rakni.)
Batrachochytrium dendrobatidis
Később aztán a genetikai vizsgálatok során kiderült, hogy a gomba ősei Kelet-Ázsiából származnak és a 20. század elején a kétéltűek globális kereskedelmének beindulásával egy időben terjedtek szét. Nagy valószínűséggel innen került át a faj először az Egyesült Államokba, majd a világ más tájaira, közben azonban mutálódott, kereszteződött más vonalakkal és sokkal fertőzőbb változatok is keletkeztek.
A gomba, a származási helyén, Kelet-Ázsiában élő békákon nem okozott problémát, mert az ő szervezetük már alkalmazkodott hozzá, amint azonban átkerült olyan naív fajokra, amelyek korábban még nem találkoztak vele, komoly betegségeket okozott. Közben, ahogy változik a klíma, változnak a környezeti viszonyok, az egyes állományok túlélőképessége is romlik, csökken a genetikai változatosság, és a legyengült állomány számára még nagyobb kihívást jelent a kórokozó.
Az európai békákat is veszélyezteti
A betegség már Nyugat-Európában is elterjedt. Először Spanyolországban jelent meg, megtizedelve a foltos szalamandra és barna varangy állományt, de Németországban, Svájcban, Portugáliában is komoly állománycsökkenéseket tapasztaltak. A gomba nálunk is jelen van már, de olyan eset itt még nem fordult elő, hogy egy egész állomány elpusztult volna, az persze elképzelhető, hogy vannak olyan egyedek, amelyek legyengülnek és elpusztulnak a gomba miatt, de a kutatók eddig még nem találtak ilyeneket.
Dr. Vörös Judit kitridgomba
teszteléshez vesz bőrkenetet egy pettyes gőtéről
„Hogy a fertőzés itt még nem okozott problémát, annak oka lehet, hogy a közép-európai fajok kevésbé fogékonyak a fertőzésre, hogy az itt kialakult klíma nem kedvez annyira a gomba szaporodásának, de az is elképzelhető, hogy a nálunk megtalálható változat kevésbé fertőző. De nem nyugodhatunk meg, mert, ha továbbra is csökken az állományok nagysága, tovább romlik az élőhelyek minősége, csökken a genetikai változatosság, akkor a hazai állományok is komoly veszélybe kerülhetnek.”
A barna varangy érzékeny, az unkák kevésbé
Az eddig emlegetett gombafaj a békákat támadja meg, de van egy másik faj, ami a farkos kétéltűeket, a foltos szalamandrát és a gőtéket fenyegeti. „Ez a gombafaj is Ázsiából jött, és egyelőre csak Európában van jelen. Azt már biztosan tudják, hogy a kedvtelésből tartott terráriumi példányokkal került be Európába, és az elengedett példányok által került ki a természetbe. A faj nagyon agresszív, Hollandiában és Belgiumban már teljes foltos szalamandra állományokat kipusztított. Nagyon ijesztő ezt látni. Az Európai Unió és Magyarország is gyorsan reagált a veszélyre, betiltották a farkos kétéltűek kereskedelmét. Ez a gombafaj egyelőre nálunk még nem jelent meg. Csináltunk egy felmérést tavaly, és az összes foltos szalamandra minta negatív lett, azt tervezzük, hogy évente megismételjük ezt a vizsgálatot, és abban a pillanatban, ahogy esetleg bekerül a gombafaj hozzánk, megpróbálunk gyorsan lépni.”
A kutatások szerint a gombák okozta fertőzésre egyes fajok érzékenyebbek, míg mások kevésbé.
Európában a dajkabékákat, a nálunk is honos barna varangyot, a foltos szalamandrát, illetve az alpesi gőtét fenyegetik különösen. „Egy tanulmány arról ír, hogy vannak olyan fajok, például az unkák, a kecskebékák, tavi békák, amelyek nagyon fertőzöttek, ennek ellenére mégsem pusztulnak el. Ennek oka, hogy a bőrükön olyan baktériumok élnek, amelyek csökkentik a gomba hatását.”
Kecskebéka
A gombafertőzést gyógyítására vannak módszerek, de ezek csak egyes egyedek esetében jelenthetnek reális megoldást, ha egy adott élőhelyen megjelent a fertőzés, már nem nagyon lehet mit tenni, ezért a megelőzésre kell törekedni. „Egyetlen példa van arra, hogy valahonnan sikerült eltüntetni a gombát. Egy kicsi dajkabéka-élőhelyről, egy elzárt tóból Mallorcán, amit a spanyol kutatóknak több éves, nagyon költséges kezelés után sikerült gombamentessé tenni. De egy vizes élőhely nagyon komplex rendszer, ahová nem lehet csak úgy a gombaölő szert kijuttatni, pláne nem egy folyóvíznél vagy vándorló fajok esetében.”
A túrázók is segíthetik a kutatókat és a kétéltűeket
Dr. Vörös Judit a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében gőtecsapdák helyez ki a Magas-Bakonyban
„Amikor terepmunkát végzünk, minden egyes élőhely között lefertőtlenítjük a bakancsunkat és a felszerelést. Nyilván ezt egy túrázótól nem várhatjuk el. Azt azonban bárki meg tudja tenni, hogy a túra végén letisztítja a bakancsát. Ez azért fontos, mert a bakancs talpán levő repedésekben ott maradó nedves sárral a gomba átkerülhet egyik élőhelyről a másikra, ahol aztán tovább tud terjedni. Magyarországon minden kétéltű védett, jó lenne betartani azt is, hogy nem fogjuk meg őket, mert a kezünkkel is átvihetjük egyik békáról a másikra a kórokozókat.”
Azzal is sokat tudnak segíteni a természetjárók, ha nyitott szemmel járnak és jelzik, ha valami furcsát észlelnek.
„Ha valahol például tömegesen elpusztult kétéltűeket látnak, vagy egy olyan példányt, amin furcsa jelek vannak. Például egy szalamandrát, ami nem nagyon tud mozogni, hámlik a bőre, vagy egy olyan békát, ami nem tud ugrálni vagy furán viselkedik. Jó lenne, ha ezeket jeleznék a megfelelő hatóságnak, vagy a Magyar Természettudományi Múzeumnak, vagy az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült Kétéltű-és Hüllővédelmi Szakosztályának. Létezik a Herptérkép nevű alkalmazás is (herpterkep.mme.hu), amelyre szintén fel lehet vinni a fura észleléseket. Az ilyen megfigyelések nagyon hasznosak lehetnek, a mi munkánkat és a kétéltűeket is segítik."
A dr. Vörös Judit által felfedezett Phyllodytes amadoi nevű béka típuspéldánya brazíliai élőhelyén
Dr. Vörös Judit nemcsak itthon, de külföldön is rendszeresen kutat, hosszabb időt töltött például Új-Zélandon és Ausztráliában, ahol levelibékák genetikai vizsgálatával foglalkozott. Thaiföldön egy természetvédelmi projektben vett részt, ahol egyetemi hallgatóknak és nemzeti parkok munkatársainak segített az ottani békafajokkal kapcsolatos védelmi munkában. Legutóbb Ecuadorban járt, de az utazását meg kellett szakítania a járvány miatt.
Többször kutatott Brazíliában is, ahol két új levelibéka fajt írt le, és Ausztráliában is sikerült egy új fajra ráakadnia. Ez utóbbinak és a tavaly felfedezett új brazil fajnak a leírása még folyamatban van, de a 2017-ben megtalált levelibéka-faj már nevet is kapott. Az új fajnak dr. Vörös Judit adott nevet, a modernista brazil író, Jorge Amado után Phylodites amadoi-nak nevezte el, amit magyarul Amado levéljáróbékának fordíthatunk.
Egy laikus számára talán különös, hogy még ma is lehet új állatfajokat felfedezni, amikor annyi mindent tudunk és ismerünk már a világból. „Sokszor csak genetikai vizsgálat deríti ki, hogy egy új fajról van szó, mert egyébként külső jegyeiben hasonlít a korábban ismert fajokhoz. Az új fajok felfedezéséhez az is hozzájárul, hogy ma már gyakrabban jutunk el olyan helyekre, ahová korábban nem. Én Brazíliában az atlanti esőerdőben jártam, amely ma már eredeti méretének csupán 8%-a, a többit kiirtották, beépítették, de még így is sok új fajt találni itt.”
A hazai kétéltűfajok mindegyike közel áll a kutató szívéhez, de talán az unkák a leginkább, belőlük írta a szakdolgozatát, a doktoriját, és azóta is kutatja őket. Részben a gombafertőzéssel kapcsolatban, de részt vesz egy nemzetközi projektben is, amely az unkák hasi színezetért felelős géneket kutatja, illetve azt, hogy ezek a gének hogyan működnek a két faj, illetve a két faj hibridizálódása során.
„Magyarország az unkák szempontjából különösen érdekes. A vöröshasú unkák főleg Kelet-és Észak-Európa síkvidékein élnek, míg a sárgahasú unkák főleg Nyugat-és Dél-Európa hegyvidékeiben. Közép-Európában azonban a két faj előterjedése találkozik, és hibridzónákat alkotnak. Nálunk is igaz ez, hogy a síkvidékeken vöröshasúak élnek, a hegyekben meg sárgahasúak, és ahol a két faj találkozik, ott hibridizálódnak is.”
