A lápi póc régen olyan gyakori hal volt az országban, hogy még a disznókat is etették vele. Mára a faj a kipusztulás szélére sodródott. Hazánk egyik legveszélyeztetettebb halfajának megmentéséért számos intézmény és civil szervezet fogott össze.
A 19. századi folyószabályozási munkálatokat megelőzően a lápi póc rendkívül gyakori volt, akkoriban háziállatok takarmányozására, trágyázásra, illetve a szegényebb vidékeken emberi fogyasztásra is használták. Az élőhelyek drasztikus átalakulása a faj állományainak jelentős visszaeséséhez vezetett, és többnyire az egykori élőhelyek helyén kialakított mesterséges, másodlagos élőhelyekre, például öntözőcsatornákba szorultak vissza.
A lápi póc (Umbra krameri) a Duna és a Dnyeszter vízrendszerének bennszülött, endemikus halfaja. Az IUCN Vörös Listáján sebezhető (vulnerable) fajként szerepel, Magyarországon pedig fokozottan védett.
Amurgéb, a messziről jött versenytárs
A populációk csökkenése a 2000-es években tovább gyorsult az élőhelyek folyamatos eltűnése, a szélsőséges vízjárás, a kiszáradás, valamint az antropogén hatások – például szennyezések és rosszul kivitelezett mederkotrások –, valamint az inváziós fajok térnyerése következtében.
Különösen nagy fenyegetést jelent az inváziós fajok közül a hazánkban először 1997-ben kimutatott amurgéb.
Az inváziós amurgéb
Az amurgéb (Perccottus glenii) és a lápi póc ökológiai igényei nagyon hasonlóak, azonban az amurgéb versenyképesebb: szaporább, nagyobbra nő, falánkabb, és nemcsak táplálékért versenyez sikeresebben, hanem a lápi póc ivadékait is elfogyasztja. Azokon az élőhelyeken, ahol az amurgéb megjelenik, a lápi póc állománya rövid időn belül drasztikusan csökken, és legtöbbször teljesen kipusztul.
A kipusztulás felé vezető úton
A faj elterjedése napjainkra jelentősen csökkent, a megmaradt élőhelyek pedig elszigetelődtek egymástól. Magyarországon jelenleg a Tisza mentén, a Kiskunságban, a Kis-Balaton környékén, a Hanságban, valamint a Dráva-Mura-régióban maradtak fent állományai.
A tiszai populációk helyzetét a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke 2019 óta kiemelten monitorozza.
Eredményeik szerint 2010 és 2020 között az állományok 54%-a eltűnt, az elmúlt négy évben pedig ez az arány 74%-ra emelkedett.
Mindezen tendenciák sajnos azt mutatják, hogy a faj lassan a kipusztulás szélére sodródik.
Lápipócmentő-akció a Hortobágyon
2024 tavaszán a Hortobágy folyó mátai szakaszát övező mocsaras területen a víz visszahúzódása után halak maradtak vissza egy iszapos foltban, köztük 47 lápi póc és számos amurgéb. A közvetlen életveszélyben lévő halakat Kiss Balázs, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke mentette meg, és szállította a társaság birtokában lévő, eredetileg széles kárász tenyésztésére szánt kis méretű tóba Hortobágy-Szásztelekre.
A 2008-ban elindult Lápi Póc Fajvédelmi Mintaprogram keretében a megfelelő tudás és tapasztalat állt rendelkezésre ahhoz, hogy a kimentett példányokat ideális feltételek mellett szaporítsák a Hortobágy-Szásztelken lévő tóban.
A Hortobágy mátai szakaszán lévő kis mocsár
A nyár és az ősz folyamán többször is monitorozták a halak helyzetét, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) egy populációgenetikai vizsgálatot is indított, és az eredmények mindvégig ígéretesek voltak: előzetes becsléseik szerint a tóban több száz ivadék született. Ősz végén a szaporulat zömét – összesen 310 példányt – az eredeti megtalálási helyszín közelébe, a Hortobágy mátai szakaszán lévő kis mocsárba telepítették.
Egy régi-új lakóhely, a Felső-Tisza-vidék
A másodlagos telepítési helyszíneket is kerestek. Hosszú éveken át tartó kutatómunka eredményeként a Felső-Tisza-vidéken, a Beregi-síkon két lápot találták alkalmasnak a betelepítésre. Ezek a védett Navat (Csaroda, Márokpapi) és a fokozottan védett Nyíres-tó (Beregdaróc), melyek a HNPI kezelésébe tartoznak.
A faj hosszú távú fennmaradásának kulcsa, hogy az élőhelyein ne legyenek jelen a fennmaradását veszélyeztető tényezők, mint a változó vízjárás, az inváziós fajok vagy a kiszáradás.
E lápok különlegessége, hogy a korábbi kiszáradások miatt a közelmúltban már nem éltek bennük halak, így egyedülálló módon amurgébek sem. Emellett más felszíni vizektől elszigeteltek, így jövőbeni inváziós fajok bekerülésének esélye is minimális. Továbbá vízutánpótlásuk stabil és biztosított, mivel a HNPI által üzemeltetett fúrt kutak látják el őket vízzel. A hatóság és a HNPI hozzájárulásával, valamint engedélyével 2024 novemberében 176 példányt telepítettek a Navatba, míg 157 példányt a Nyíres-tóba.
Az ex lege védett láp, a Navat (Csaroda, Márokpapi)
Ezzel várhatóan két önfenntartó állomány jöhet újra létre az egykor mesés lápi póc állományokkal büszkélkedő Beregi-sík, illetve a Szernye-mocsár környékének szívében.
A jövőbeni tervek között kiemelt szerepet kap a telepített állományok és azok élőhelyeinek rendszeres monitorozása, illetve olyan új kis méretű tavak létrehozása, amelyek az ideinél is jelentősebb számú szaporulatot eredményezhetnek.
A Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke, Kiss Balázs, és a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa, Dr. Nyeste Krisztián a lápi pócok telepítése közben
A lápi póc megmentéséért az alábbi intézmények és szervezetek fogtak össze: Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság; Debreceni Egyetemi TTK Hidrobiológiai Tanszék; Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; Terepszemle Stúdió Környezetvédelmi és Természetvédelmi Egyesület; Országos Természetvédelmi Hatóság; Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem; Tavirózsa Környezet- és Természetvédelmi Egyesület; Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság; Balatoni Limnológiai Kutatóintézet; Vaskos Csabak Bt.; Nick Thorpe; valamint Metzker Krisztina.
