Kevés olyan város, helység van az országban, ahol Petőfi Sándor nem fordult meg rövid, de sűrű élete során. Beutazta „a változó szerencse szekerén” a 19. századi Magyarország majdnem egész területét, ezért sok település őrzi ottjártának emlékét.

Ennek oka lehetett az akkori közlekedési lehetőségek hiányossága, szegénysége, de az is, hogy finoman szólva sem volt egy otthon ülő típus. Ha tehette, ment, utazott, vándorszínészkedett, katonáskodott, forradalmat csinált, folyton mozgásban volt.

„Átröpűlök hosszában hazámon”

A korabeli visszaemlékezések szerint a legnagyobb kedvtelései közé tartozott a kirándulás. Ezt jegyezte le a barátjához, Kerényi Frigyeshez írt Úti levelekben is: „Ez ismét szép napja volt életemnek, nagyon szép. A természettel mulattam, az én legkedvesebb barátommal, kinek semmi titka nincs előttem. Mi csodálatosan értjük egymást, és ezért vagyunk olyan jó barátok. Én értem a patak csörgését, a folyam zúgását, a szellő susogását és a fergeteg üvöltését… megtanított rá a világ misztériumainak grammatikája, a költészet. Értem pedig különösen a falevelek zörgését. Le-leülök egy magányos fa alatt és órákig hallgatom, mint zizegnek lombjai, mint suttognak fülembe tündérregéket, melyektől a lélek mámoros álomban meghúzza a képzelet harangját s beharangozza az égből az angyalokat szívembe, e kis kápolnába.” (Miskolc, julius 8. 1847.)

A költő születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi nyomában indultunk el az Alföldre, pontosabban a szívéhez mindig is közel álló Duna menti sík vidékre, Dunavecse és Szalkszentmárton környékére. Mindkét huzamosabb időt töltöttek Petrovicsék, ahol a költő édesapja, „a jó öreg kocsmáros” mészárszéket bérelt és beálló vendégfogadót üzemeltetett, így több múzeum és szobor is őrzi a lánglelkű poéta emlékét.

„Kis lak áll a nagy Duna mentében”

A dunavecsei körtúra ötlete és útvonala nem saját kútfőből pattant ki, hanem a dunaújvárosi Pentele Természetjáró Egyesület 25 km-es Petőfi-emléktúráját vettük át némi változtatással. Dunavecse központjában, a Petőfi térről indítottuk a sétát, ahol a Petőfi-emlékház áll.

Ide „toppant be” Sándor fia országos csavargásaiból hazatérve, ahogyan a Füstbe ment terv és az Egy estém otthon című költeményeiben olvashatjuk.

A ház jelenleg múzeumként működik, és kis helytörténeti gyűjteményt láthatunk benne, amely a Petrovics család ittlétére fókuszál. Itt őrzik idősebb Petrovics István húsvágó bárdját és a költő első szerelmének, Nagy Zsuzsikának a kancsóját, amelyikben az egyik helyi legenda szerint állítólag a bort, míg mások szerint a gyógyító savót vitte a köhögős, gyönge tüdejű poétának. A szép szőke, kék szemű Zsuzsikáról még azt lehet tudni, hogy nemcsak megperzselte költőnk szívét, de tucatnyi ifjúkori szerelmes versének múzsája volt, és a János vitéz Iluskájának is ihletője lehetett. A múzeum előzetes bejelentkezés után látogatható.

A közelben, a Fő utca és Petőfi tér közötti kis parkban bukkanhatunk rá a város egész alakos Petőfi-szobrára, mely Szűts István szobrászművész alkotása, és az emlékház, a „kis lak” irányába néz, ahol a költő szülei egykor laktak.

Innen alig száz méterre, a Zrínyi utcában, a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt található a költő mellszobra, melyet Szandai Sándor szobrász készített bronzból és mészkőből. Az 1948-as centenáriumi ünnepségek keretében került az alkotás Dunavecsére.

Ha továbbsétálunk a Zrínyi utcában, a 23-as szám alá, elérkezünk ahhoz az épülethez, amelyhez Petőfi szintén ezer szállal kötődött. Itteni tartózkodása idején ugyanis ebben a nádfedeles parasztházban szállt meg, mivel a Petrovics család mészárszékében csak egy szoba volt, ahol pedig a szülők és az öccse laktak. Így 1844. április elejétől június közepéig a mészárszéket bérlő Nagy Pál házának egyik szobájában húzta meg magát. Ezen időszakban találkozott először a házigazda leányával, Nagy Zsuzsikával, akivel mindjárt szerelembe is esett, ám a vágyakozásnál tovább nem jutott, majd nyár elején visszautazott Pestre. A ház jelenleg kong az ürességtől, felújítási munkálatok nyomai látszanak rajta. Homlokzatán emléktábla hirdeti: „Ezen házban lakott Petőfi 1844-ik évben.”

„Mi kék / Az ég! / Mi zöld / A föld!”

A Zrínyi utcán a piros négyzet turistajelzést követjük visszafelé a város centrumába, ahonnan folyatjuk utunkat egészen Dunavecse szélső házaiig, majd rákanyarodunk a Szalkszentmárton irányába vezető gátra, ahol az EuroVelo kerékpárút is vezet.

Egy 4,2 km-es gáton caplatás után a gátőrházat követő földútnál jobbra fordulunk, majd a vasúti síneknél balra, és a vasúttal párhuzamosan mintegy 2,5 km-t legyalogolva megérkezünk Szalkszentmártonba.

Az alföldi község hangulatos központjában, a református templom szomszédságában, a Petőfi téren áll egy fehérre meszelt falú épület, amelyet a település hajdani földesura, gróf Festetics György építtetett 1810-ben. A beálló vendégfogadót, kocsmát és mészárszéket is magában foglaló házat a költő édesapja 1844–1846 között bérelte. Az épület utcai homlokzatán találjuk a mészárszék kiszolgáló ablakát.

Belépve az udvarra, a faoszlopos tornácos ház mellett ritkaságszámba menő, falazott, négyzetes lábakon álló, nyitott szekérszín található, az úgynevezett beálló, amely egyidős a vendégfogadóval. Ezzel szemben egy jégvermet láthatunk, amelyben a mindenkori bérlő tárolta a hús és az ital hűtéséhez szükséges jeget.

„Mint felhők a nyári égen, / Érzeményim jőnek-mennek”

Az egykori mészárszék és fogadó jelenleg a Petőfi Sándor Emlékmúzeumnak ad otthont. A kiállításon Petrovics–Petőfi-relikviákat és több komoly néprajzi, iparművészeti értéket képviselő tárgyat is megismerhetünk, amelyek az egykori mezőváros életét és hagyományait mutatják be.

A költő e rövid időszak alatt 112 verset, köztük a híres Felhők ciklus legszebb darabjait, két drámát (Zöld Marci, Tigris és hiéna) és egy regényt (A hóhér kötele) vetett itt papírra. Még több információ az emlékkiállítás nyitvatartásáról, programjairól a petofiszalkon.hu weboldalon található.

Az emlékmúzeum közelében, a Petőfi téren emelkedik a költő bronzszobra, amely Marton László Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, és Petőfi halálának 120. évfordulóján, 1969-ben avatták fel. Szalkszentmárton házait a Fő úton, majd az Alkotmány úton hagyjuk el, melynek végén jobbra fordulunk, és egy jelzetlen dűlőúton szántóföldek között gyalogolunk kilométereken át. A sík vidéket – ameddig a szem ellát – termőföldek sárga, barna, zöld mozaikjai tagolják, közöttük homokos földutak keresztezik a tájat.

„Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!”

Túl sok izgalmat ez a szakasz nem igazán tartogat. Talán kicsit monoton is nyílegyenesen, kilométereken keresztül szántók mellett haladni, relaxációs sétának viszont kiváló. Órákig egyedül poroszkálhatunk az úton, élvezhetjük a nyugalmat, miközben zöld vetéseken és élénksárgán pompázó repcetáblákon legeltetjük a szemünket. És nézzük a jó oldalát az eseménytelen gyaloglásnak: errefelé a meditatív elmélyedésünket biztos nem zavarja meg turisták hada.

Elhaladva Nagyvadas gazdasági épületei mellett, további 1,5 kilométert bandukolunk, míg egy kijárt földúthoz nem érünk, ahol jobbra vesszük az irányt, majd egy mezőgazdasági teleptől már aszfaltozott úton érkezünk vissza Dunavecsére.

Kényelmesen öt és fél óra alatt lejárható, de Petőfi-emlékekkel, múzeumokkal simán egy tartalmas egész napos programmá bővíthető.

A cikk először a Turista Magazin 2023. júniusi számában jelent meg.