Vonuló madarak tömege, végtelenben találkozó sínpárok, áthatolhatatlan mocsarak és körös-körül sík, távoli látóhatár: a Hortobágy halastavai nem csak a mesékben léteznek.
Hétezer lépés. Egy átlagos felnőtt számára ez másfél óra kényelmes vagy kicsit gyorsabb séta, egy pár perces pihenővel. Ennyivel eljuthatunk például a szigligeti várból a Badacsony túloldalára, avagy a budapesti Petőfi hídtól végig a Duna-parti sétányon a Margit-szigetre. Szerencsére viszont most az Alföldön vagyunk, ahol a fenti idő arra elég, hogy a halastó közepét átszelő nyílegyenes töltésen a tórendszer egyik végéből eljuthassunk... a közepépig. Olyan szabadság ez, amilyet igazán csak érezni lehet, leírni vagy fényképezni nem. Oda-vissza, kényelmesen gyalogolva, nagyjából fél nap, hirtelen felbukkanó újdonságoktól mentes kikapcsolódás. De sietve, néhol futva is szinte ugyanennyi. A hortobágyi síkság közepe végtelen türelemre tanít.
A központi feltöltőcsatorna, egy leeresztett tómederben legelő vízibivalyokkal
A 20. században befejeződő nagy folyamszabályozások után a Hortobágy lényegében elnyerte a mai képét: a vizek járta szikes puszták nagy része fokozatosan kiszáradt. A hasznosításuk új formájaként több lépésben, közel ötven év alatt épült meg a halastórendszer, az egykori Csúnya-földön, amely a mai ismereteink szerint a Hortobágy egyik legértékesebb élőhelye volt. A természet szerencsére az építők elvonulása után sem adta fel, csupán átalakult. Más élőhelyek átalakulása és részben az éghajlatváltozás miatt a halastavak vidéke az Észak-Európából Afrikába vezető vízimadár-vonulási útvonal része lett.
Időről időre madarak tömege töri meg a csendet
Ma a tavak teljes területe, valamint környéke a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik, emellett része a Natura 2000 hálózatnak, valamint a ramsari egyezmény hatálya alá tartozó nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listájában is szerepel, ezért a halgazdálkodás a természetvédelmi szempontoknak alárendelve történik. Hogy ez mennyire eredményes, jól mutatja, hogy le sem kell szállni a Debrecen felől érkező vonatról, máris a látogatók elé tárul a tó melletti földeken ebédelő darvak csoportja.
Le sem kell szállni a Debrecen felől érkező vonatról...
Aki szeretne, akár ennél is közelebb vonatozhat az állóvizekhez: a halastavak töltésén futó kisvasút eredetileg az élelmet és a halakat szállította, de a 2000-es évek második felének felújításai után a kirándulók szolgálatába állt. Ekkorra épültek ki a tavak partján vezető tanösvények, madárfigyelő tornyok és kunyhók is.
Halastó látogatóközpont, végállomás
A kivasút a halastavak látogatóközpontja mellől, a Füzesabony-Debrecen-vasútvonal Hortobágy-halastó megállóhelyének közvetlen közeléből indul. Pályája szinte teljesen egyenes, de egy-egy leágazása, illetve maga a fővonal is kisebb hidakon keresztezi a csatornát. Az itteni hidak előtti kanyarok tartogatnak némi változatosságot az erre járóknak. A járműállomány a pécsi kisvasút mintájára, egyetlen mozdonyból és három kis méretű személykocsiból áll, amit egy üzemi célokat szolgáló kisebb mozdony és egy motoros hajtány egészít ki. A szerelvényekkel legnagyobb eséllyel nyáron találkozhatunk, a tél felé közeledve már csak ünnepnapokon, majd csak külön rendelésre közlekedik a vonat. A téli félévben így sokszor nem marad más, mint a séta...
Hív a távolság
A távoli fák lassan közelednek, és az út mentén sem fognak meglepetésként sziklaszirtek vagy ajándékárusok felbukkanni: a halastavak közepén nincs más, csak a csatorna túloldalán futó sínpár, néhány kilátótorony és a mindent körülvevő természet. Olyan gondolatok érik itt utol az embert, amelyek talán már évek óta vártak a megfelelő pillanatra, amikor végre semmi nem jön közbe, és megmutathatják magukat. Nincs is hova kitérni, csak egyetlen egyenes út vezet a távolba vagy vissza. A hátralévő távolság pedig kíméletlenül reális szám, mindig pontosan annyival csökken, ahány lépést megteszünk. Az út menti kilátókba persze érdemes felmenni, hiszen mindegyikből más és más tóra nyílik kilátás. Szinte mederről mederre különböző a vízszint és a halállomány, amit persze a madarak csoportjainak változatossága is mutat.
A tavakon létesített szigetek a madarak tökéletes pihenőhelyei
A „végtelen” egyenes végén aztán feltűnik a tavak legnagyobbika, a közel 2 x 2 kilométeres Kondás-tó. Itt a sínek elfogynak, a végállomás fölött pedig a többinél jóval magasabb kilátóból vehetjük szemügyre a tájat. A kiindulópontot persze innen sem látni, csak az éppen elhaladó debreceni személyvonat körvonalai tűnnek fel a távolban, a távcsővel a hang irányába fordulva. Itt már gyorsan repülnek a percek, miközben valamerre mindig mozgásban van egy kisebb-nagyobb madársereg.
Kilátó a Kondás-tó fölött
Napnyugta után rövidesen indulni kell, hiszen a hazafelé tartó vonat a „legközelebbi” megállóból már csak másfél óra múlva indul. A már felfedezett egyenes ismerőssé vált tájékozódási pontjai mentén mintha már valamivel gyorsabban telnének a kilométerek, de azért így sem túl pörgős a séta. Az egyenes túlsó végén a parkoló „elsőbbségadás kötelező” táblája szinte sokként ér. Nem értjük, mit keresünk itt, hiszen ez a nap a végtelen egyenesről és a távoli látóhatárról szólt, ahol szó sem lehet arról, hogy bármi kötelező, de akár csak erősen ajánlott lenne. Tény, hogy itt a legfennségesebb pillanatok talán épp megérkezéskor és elinduláskor jönnek el, amelyekből reméljük, minél hamarabb sor kerül a következőre.
Kapcsolódó cikkeink:
Hortobágyon darvadozva - videó
Tollas misszió - Hortobágyi Madárkorház
Ezért menj nemzeti parkba kirándulni - 1. rész
