Piros úton a Zempléni-hegységben

Észak-Magyarországon számtalan hely őrzi II. Rákóczi Ferenc emlékét, nevét pedig a Zempléni-hegységben igazi kultusz övezi. Ez nem véletlen, hisz ezen a környéken nevelkedett a 17. század végén a Habsburgok ellen folytatott szabadságharc vezére, aki főnemesi rangja mellett erdélyi fejedelem és birodalmi herceg is volt. Errefelé Rákócziról hol várat, hol egy sziklát vagy fát neveztek el, emléket állítva annak, hogy hol élt, avagy éppen hová is kötötte ki a lovát. Napjainkban a Sárospatakról induló és Füzérre érkező piros turistaút is a környék egykori uráról van elnevezve. Ez az út közel 60 km-en keresztül vezet át a hegység legszebb részein, érintve több olyan páratlan történelmi helyszínt, ahol anno Rákóczi is megfordult. Mi a sárospataki vártól indulva mutatjuk be ezt a látnivalókban és élményekben gazdag útvonalat, amely egy varázslatos vidéket tár fel előttünk.

Mielőtt a vándor – ahogy a helyiek mondják – Patakról nekivágna az útnak, érdemes megtekinteni a várat és múzeumát, amely „A Rákócziak dicső kora” címmel mutatja be több mint 855 négyzetméteren a híres család történetét, valamint 17–18. század történelmének azon szakaszát, amely országos, sőt nemzetközi hírűvé tette Sárospatakot. A várost a Mandulás-hegy oldalában gyalogolva hagyjuk magunk mögött, és mindössze három kilométer megtéve érjük el a Hercegkút határában megbúvó gombos-hegyi pincesort, amely a nagy múltra visszatekintő és ma is virágzó helyi szőlőgazdálkodás jelképe. Komlóska felé tartva kisvártatva elérjük az erdők szélét és a Pogány-kutat, majd hangulatos ösvényen érkezünk meg a magyarországi ruszinok egyik központjának számító kis településre. Komlóska határában magasodik Solymos vára, amelyet a néphagyomány leginkább Pusztavárként ismer, immáron hatszáz esztendeje romló falai miatt. Utunk – az egyébként jelentős – romokat nem érinti, de már a kilátás miatt is megéri ide felkapaszkodni.

Erdőhorvátit a Komlóskáról érkező országúton érjük el. Nevezetességei a görögkatolikus harangláb, a pincesor, valamint a kovácsműhely, amelyek mellet utunk is elhalad. Egyre sűrűbb erdőben és jelentősebb szintemelkedésekkel vettjük be magunkat a hegység belsejébe. Igazi hegyi terepen járunk, amelynek idilli csendjét itt semmi sem zavarja meg. Ez a szakasz közel tíz kilométer hosszan tart, mielőtt elérjük Regéc várát. Az elmúlt évtizedben szinte a nulláról épült újjá a császári rendelet értelmében 1686-ban lerombolt vár. Napjainkban a lenyűgöző panorámájú erősség falai között történelmi tárlat működik, de a település látogatóközpontjában is találunk kiállítást, amely az ifjú II. Rákóczi Ferenc regéci gyermekéveiről, valamint a fejedelmi család magánéletéről is szól.

A piros sáv jelzést követve kezdetben kaszálók mentén tartunk északi irányba. Kényelmes felmenetben átkelünk a Nagy-Szár-kő és a Bán-hegy közötti nyergen, majd enyhe ereszkedésben érjük el a Fehér-kúti vadászházat, ahol pecsételünk. Utunk ezt követően az Amadé-vár lepusztult romjai felé kanyarog, de nem érinti a pár száz méteres kitérővel megcsodálható Sólyom-kő fantasztikus panorámáját. Megéri a kitérőt, ne hagyjuk ki! Valamivel hosszabb letéréssel felkereshetjük a Borsó-hegy kopjafáit is, amelyek a 2006-ban történt repülőgép-szerencsétlenség 42 áldozatainak állítanak emléket. Némi hullámvasutazást követően felérünk a 13. század második felében Amadé nádor által emelt erősséghez. A szabálytalan alakú kővárból napjainkra csak az öregtorony faltöredékei maradtak meg, de szikláiról ismét gyönyörű kilátás tárul elénk északi irányba. Meredek ereszkedésben hagyjuk el a magaslatot, majd a Kis-patak vadregényes völgyében kanyargunk, helyenként bedőlt fákkal is megküzdve.

A piros sáv és a piros kereszt elágazásánál a fák között a történelem egy másik elfeledett darabkáját pillanthatjuk meg, amely sokkal látványosabb romokat ígér, mint az Amadé-vár maradványai. Ezt a kolostort még a pálosok építették a 14. század végén, és csakúgy, mint a rend más épületeit, ezt is régen feldúlták. Kis kolostor lehetett, egy hajóval, szentéllyel, toronnyal. E három egység főbb falai még ma is állnak, de a főbejárat faragott, csúcsíves ablakát egy ideje már a gönci Huszita házban csodálhatjuk meg. A kolostor melletti táblára erősített fémbélyegzővel pecsételünk, majd a Juliska-forrás és a Potácsház érintése után érjük el Telkibányát, az aranybányáinak köszönhetően hajdanán bányavárosi rangra emelt községet. Mára a legfőbb bevételi forrást – hasonlóan a többi környékbeli településhez – a turizmus és vendéglátás jelenti. Érdemes megnézni az itt található Szent Katalin-kápolnát és a romkertet, az ásványkiállítást, a református templomot és a mellette található fejfás temetőt, de kis kitérővel az Ósva völgyében található felhagyott perlitbányához is ellátogathatunk. A történelmi, kulturális és geológiai látnivalók után a kőedénygyártásáról – manapság pedig porcelánjáról – híres Hollóháza felé vesszük az irányt.

Eleinte aszfalton, majd hét kilométer hosszan hangulatos erdei terepen közelítjük meg a községet, ahol a legfőbb látnivalót a porcelánmúzeum nyújtja. Nem mellékes, hogy a település buszfordulójánál találjuk a hazánkat átszelő Országos Kéktúra kezdő-, avagy ha úgy tetszik, végpontját, amelyet egy emlékmű, illetve kilométerkő jelöl. Rákóczi-túránk utolsó állomása Füzér – a községet Hollóházától négy kilométernyi gyaloglással érjük el. A táv felét országúton tesszük meg. A településre vezető földúton már messziről is látszik Magyarország egyik legszebb és legjobb állapotú középkori erőssége. Füzér várában az elmúlt években nagy renoválási munkák zajlottak. Megújult, fehérlő falai távoli hegytetőkről is kiválóan látszanak. Helyreállították a felső vár várkápolnáját, a palotaszárnyat és az alsó bástyát, valamint az alsó vár falait is visszaépítették. 1526–1527-ben ebben a várban őrizték a Szent Koronát. Ennek kapcsán az impozáns épületben ma – más tárlatok mellett – a koronánk történetéről szóló kiállítást is megtekinthetjük. A látványos, vulkáni kúpra épült várból magával ragadó panoráma tárul elénk a sík Hegyközre és a Zempléni-hegység végtelennek tűnő vonulataira. Maga Füzér községe is tartogat látnivalót. Érdemes felkeresni a tájházat, az egyedi, festett fakazettás mennyezetű református templomot, a Dessewffy-kúria helytörténeti kiállítását, valamint a Nagy-Milic Natúrpark látogatóközpontját.

Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Rákóczi-utat, amely hazánk olyan páratlan részét tárja fel, amelyet a turisták többsége még nem fedezett fel magának. Annak ellenére sem, hogy a környéken az elmúlt évtizedben hatalmas infrastrukturális fejlesztések történtek, és a vendéglátóhelyek is olcsó és színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak. Az ország ezen északkeleti szeglete sokak számára távoli úti célnak bizonyul, és a tömegközlekedés is komoly logisztikát kíván a túrázótól, de talán pont ezeknek köszönhetően élvezhetjük a Zempléni-hegység csendjét és rabul ejtő, páratlan hangulatát. Érdemes több napot rászánni e vidék felfedezésére.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2019. júniusi számában.