Augusztus elején Igalban nyaraltunk pár napot. Úgy gondoltuk Gáborral, hogy nem csak a strandolásról kellene, hogy szóljon a szabadság, így egy kis túrázást is szerettünk volna beiktatni a nyári vakációba. Igaltól nem is olyan messze, Kaposvártól kicsit délre ki is néztünk egy szimpatikus Dél-dunántúli Kéktúra-szakaszt, több kiugrási lehetőséggel, így elég rugalmasan tudtuk alakítani a túrázást.
Nagy-nagy kánikula volt, többhetes forrósággal, néha meg-megfűszerezve egy-egy viharral, lehűléssel. Pont egy olyan napot néztünk ki a túrázásra, amely előtt éjjelre lehűlés ígérkezett. És így is lett. Kellemesen üde reggelre ébredtünk, a viharfelhők tovatűntek, mi pedig katonásan ettük a reggelinket a kicsi hotel kicsi étkezőjében. És hogy miért is katonásan? Mert a változatosság kedvéért megint kapkodásban voltunk. Ugyanis szüleim kitalálták, hogy anyukám barátnőjét hazahozzák Kaposvárra, útba ejtve Igalt, és terveztek egy közös strandolást, amit szintén nem szerettünk volna kihagyni. De a túrát sem. Mi már csak ilyenek vagyunk: egy napra egy program nem elég.
A tervhez képest kicsit késve pattantunk autóba, szokás szerint. A cuccunk szinte minimális volt, hiszen igen rövid túrának ígérkezett a mai. Indulás Szennáról, kiszállási pont lehetett Patca, Szilvásszentmárton, vagy Zselickisfalud. Utóbbi lett volna a cél, ez is csak szűk 9 km lett volna. Így nem kellett szendvics, rágcsa, túl sok víz sem, épp csak egy kis elemózsia, pelus, innivaló a gyerekeknek, térkép, pecsételőfüzetek, no meg esernyő plusz esőkabát, ha valami kóbor zápor még le akarna csapni.
Szennán szépen leparkoltunk az első Kékkörös táblánál, ami szembe jött, pelust cseréltünk, megszoptattam Barnust, hogy mindenki komfortosan érezze magát, és el is indultunk a cél irányába. Először a kocsmát kerestük meg, ahol pecsételni kellett. Egy kedves, helyi nénit kérdeztünk meg, hogy merre találjuk, aki lelkesen útba is igazított minket. Szép, virágokkal szegélyezett járdán vitt az utunk. Nimródka narancssárga nadrágja és zöld pólója egészen illett is a virágokhoz. A kocsma felé egy kis kitérőt kellett tenni, de hamar megtaláltuk, nem volt messze. És ha már kocsmánál jártunk, nemcsak pecsételni kellett, hanem valami hideg frissítőt, no meg a kezdő löket jégkrémet is magunkhoz kellett venni. A pecsételésben pedig Nimródka is segédkezett, egyre nagyobb kéktúrázó lesz belőle!
A faluból kifelé egy darabon még az aszfaltút szélén kanyarogtunk, enyhe emelkedővel. Aztán a domb tetején befordultunk jobbra, kókadt napraforgók közé. Sajnáltam, hogy már csak ilyen szomorkás napraforgók jutottak nekünk, mert imádom a szép, sárga virágmezőt fotózni.
A hosszú, poros úton pedig feltűnt előttünk egy fiatal pár, szintén túrázóknak tűntek. Hamar utol is értük őket, és ha már itt, a világ végén sorstársakkal találkoztunk, szóba is elegyedtünk. Ők is kéktúrázók voltak, igaz, még „csak” az OKT-t szeretnék teljesíteni, így egy körtúrát néztek ki itt, délen, melyet pecséttel nem is regisztráltak. Kedvesek voltak, így pár szót váltottunk, majd megkértük, hogy fotózzanak le minket. A fotózás vice versa megtörtént. Aztán további jó utat kívántunk, majd belehúztunk, hogy minél messzebb jussunk a kiszemelt kiugrási pontok közül.
Hamarosan az erdő árnyéka adott egy kis felfrissülést. Ugyan az idő nem volt vészesen meleg, de azért a tűző napon így sem esett annyira jól a séta. A gyerekek nagyon cukik voltak, Nimródka kifejezetten élvezte a túrázást, és kis lusti is volt, így jól elcsacsogott Gábor hátán, míg Barnus kémlelte a világot az én hátamról. Jól haladtunk. Így mikor a Csipány-forráshoz és egy erdei tisztáshoz, padokhoz értünk, bár a hely nagyon csalogatott megállásra, mi inkább mentünk tovább.
Hamar elértük Patca házait. A falu főutcája szép, rendezett volt. Az árok fölötti hidakat pedig valami kaptafa alapján húzhatták fel hajdanán, mert mindegyik egyforma kialakítású, klinkertéglás hidacska volt. Hozzá több épület is ilyen egyszerű, téglaborítást kapott. Nem láttam még máshol ilyet. A járdán haladva pedig még egy gyönyörű, virágos portán is megakadt a szemünk. Aztán nemsokára elértük a Katica-tanyát. Egy traktor kanyargott ki éppen a gyermekélményközpontból, temérdek utánfutó sorakozott mögötte, mindegyikben egy-egy picike fej virított. Olyan volt, mint egy hosszú százlábú, ahogy a gyerekeknek rajzolják a mesekönyvekben. Felírtuk a képzeletbeli listára, hogy ide is vissza kell majd egyszer jönnünk nagyobb gyerekekkel, mert biztosan élvezni fogják.
És most is élvezték a maguk módján, mert a kékkel jelölt út mellett kecskék is voltak elkerítve, de még egy csacsival is szemezett Nimródka Gábor hátáról. A csacsihoz szóltak is, aki aztán jókedvűen kísérte Nimródékat a kerítés mellett, már amíg a kifutója hagyta. Nimródkának nagy élmény volt! Mint ahogy a bálarakás tövében elfogyasztott elemózsia is.
Barnus nagyokat nyújtózott, mikor letelepedtünk, azt hittem, talán ott, fekve menten el is alszik. De azért a pici gyomrocska biztos korgott, megetettem őt a számára elrakott babapudinggal. Amikor Nimródkát levettük, közölte, hogy „Anya, pöttyös a talpam!” (elzsibbadt neki). Nimródkának is akadt egy kis rágcsálnivaló. Barnusnak peluscsere volt, Nimróddal pedig meglocsoltuk az egyik bála oldalát, hiszen ez volt az első túra, amit már pelenka nélkül tett meg! Egészen furcsa volt, hogy étellel-itallal már kettőnek, viszont pelenkával már csak egy gyermeknek kellett számolni a motyónk összekészítésekor.
Kb. negyedórát időztünk, aztán menni kellett, hogy a kiszemelt buszt elérjük, és vissza tudjunk menni a kocsihoz még úgy, hogy a strandolás sem maradjon ki délután a nagyszülőkkel Igalban. A gyerekek a délutáni csendes pihenőjüket folytatták a hátunkon, míg mi leküzdöttük az utolsó kilométereket is. Patca fölött felkapaszkodtunk egy kisebb dobra, amin egy-egy présház/hétvégi ház is volt. Az egyiknél szintén volt pár szamár. Az egyik épp az eresz alatt hűsölt, vigyázzállásban, épp az a 20-30 cm árnyékot kihasználva, amit a déli napfény hagyott neki a fal mellett. Aztán, hogy a csacsi buta állat!
Később egy őzikét is láttunk a mezőn át ugrabugrálni, majd eltűnt az erdőszélen. Mi pedig lassan elértük Szilvásszentmártont, ahol a világoszöld busz várt is már minket a végállomáson. Nimródka egész nyáron mondogatta, hogy megyünk majd az erdőbe kéktúrázni, és hogy fehér busszal megyünk majd. Igaz, most nem mentünk, hanem jöttünk az erdőből (vissza a kocsihoz), és nem is fehér busz volt, de talán majd legközelebb. Nem sikerült Zselickisfaludig sem eljutni, így a második betervezett pecsét is elmaradt, de majd legközelebb!
Amikor a buszt megláttuk, Barnus már épp aludt a hátamon, Nimródka pedig igen erőteljesen alfában volt, csak pár lépés kellett volna, hogy mély álomba zuhanjon. Így még a világ végére is elmentünk volna. De várt a busz, no meg az igali strand! A túra rövidkére sikeredett, 7 km lett csak belőle, cserébe viszont este 7-ig áztattuk magunkat a kellemes, meleg vízben, nagyszülői társaságban, amiért megérte visszasietni!
A többi Potyautassal a Kéken blogbejegyzést ide kattintva találod.
Kapcsolódó cikkeink:
Potyautassal vágtunk neki a Dél-dunántúli Kéktúrának
Négy könnyű túra gyerekkel Budapest közelében
