Díszes porták, Duna-parti galériaerdők és könnyű siller borok - ezeket mind ugyanott találjuk, ahová a 127 baron üzemelő nyomottvizes reaktor vagy az MVM Paks focicsapata is kötődik. Paks élőben nagyon más, mint a fotelből gondolnánk.
A szemerkélő esőben várni a pincefalu köves utcáján alapvetően csak az első néhány percben nagy élmény. Talán egyedül egy első randin kedvező helyzet, amikor a tervezett sétálgatós program kompromisszummentesen átváltható egy cukrászda-látogatásra vagy egy fröccsre egy fedett teraszon.
Hétköznap este a Sárgödör téri pincék között.
Ha tényleg egy randira jöttem volna, a potenciális társaság talán csak addig lett volna elsődleges szempont, amíg fel nem tűnik, hogy a nap tényleg a végére jár: ahogy a zivatar után visszatérve végigsüt a borospincék közötti köveken, sosemvolt formákat fest a virágszőnyegre, és szinte hívogat egy sétára a város fölötti mezőre.
De hogy is juthat idáig a nap, amikor reggel még az atomenergia és a Makovecz-féle tulipános panelházak városába készültem, ahol még a híres halászlevet is vasbeton erkélyen szolgálják fel?
A válaszhoz nézzük meg a várost kicsit alaposabban!
A halászlétől a dúsított uránig
Az Erzsébet szálló a reformkor óta működik
Paks a római kor óta létező falu, ahol a szőlő- és borkultúra is hasonló múltra tekint vissza. Az itt elhaladó hatos főút nyomvonala szintén ősi útvonal, ami mentén már évszázadokkal ezelőtt is csárda és szálloda működött. Az óriási beruházások már ekkor sem voltak ismeretlenek a faluban: a Duna eredetileg a dunakömlődi Lussonium dobja alól, egy enyhe jobb kanyarban folyt itt, aminek így a város a védett belső oldalán feküdt. 1841-ben azonban felgyorsítva a természetes folyamatot, egykilométernyi új meder kiásásával átvágták a kanyart, ami közel negyven kilométerrel csökkentette a folyó hosszát.
Panoráma a Gárdonyi-pihenőből
Paks ezzel egy balkanyar külső oldalára, a sodorvonal szélére került, ami miatt sokan megalapozottan jósolták a falu pusztulását: a 19. században még rendszeresek voltak a több ezer tonna jeget megmozgató téli árvizek, melyek pusztító ereje a Dunaföldvár környéki löszfalak tövében évente több méterrel volt képes nyugat felé tolni a partvonalat. A gondosan megtervezett védművek szerencsére ellátták a feladatukat, és pusztulás helyett a falu egy remek adottságú kikötőt köszönhetett az új folyómedernek, ami elindította a várossá válás útján. A régi északi kanyarulat a műholdképen ma is jól látható.
Sárgödör tér, borospincék
A közlekedés egyszerűsödött, először hajón, majd 1896-tól már vasúton is elérhető a város. A kereskedelem mellett sokáig volt meghatározó iparág a borászat is. Ez már kevésbé egyértelmű, hiszen az itteni borokat sokáig egyszerűen szekszárdiként forgalmazták. Hosszú előkészítés után aztán az 1998-as bortörvény létrehozta többek közt az önálló Tolnai Borvidéket, ami északról és nyugatról szinte körülöleli a szekszárdit, talaja azonban a lösz mellett sokszor homokos, Szekszárd környékéhez képest is könnyed, önállóan fogyasztva sem tolakodó borokat ad.
Kilátás az atomerőműtől és az új városközpontig a déli szőlőültetvények széléről
A szőlők nagyobbik fele fehér borokat adó fajta, de a vidék kedvelt italai mégis főként a vegyes borok: a cuvée és Paks büszkesége, a siller bor: egy egyedi, magyar és német bor, ami hazánkban csak néhány sváb településen készül. A rozénál sötétebb, a vörösbornál halványabb, sötétrózsaszín bor, ami a vörösborokhoz hasonlóan, de korábbi préseléssel készül. Kezdetben együtt erjed a törköllyel, így kapja jellegzetes, vörösborra hasonlító, de annál lágyabb ízét. Könnyű, asztali jelleg, ami kísérő ételek nélkül, önmagában is fogyasztható.
A pincefalu széle a régi városközpontból kivezető Fehérvári úton
Paksi jellegzetesség, hogy a szőlőt nem a szőlőhegyen dolgozzák fel, hanem a távolabb épült présházakban. Az itteni, löszbe vájt pincék biztosítják a megfelelő hőmérsékletet a bor tárolásához. Pakson a présházak együtteséből álló pincefalu egykor a falu fölött, az utcák végében volt, mára viszont Sárgödör tér néven belterületté vált, amit teljesen körbenőtt a város.
Pihenő a Duna-parti gesztenyefasor tövében
Ha pedig már a Sárgödör tér összes kincsét megismertük, a régi városközponton átvezető tízperces sétával elérhetjük a Duna-part pompás gesztenyefasorát, ahol igazi békebeli hangulatban phenhetjük ki az addigi felfedezéseket. A százéves fák árnyékából a dunai hajóforgalom, a túlsó part végeláthatatlan erdőszegélye és a vízi színpad rendezett környéke ad hátteret, miközben a füves vasúti töltés távol tartja a hatos út zaját.
Pincefalu és régi városközpont
Első randira: 10/10
Második találkozóra: 8/10
Sokadik alkalomra: 8/10
A gasztronómia és a bor ünnepe idén szeptember végén lesz megszokott helyszínen, a Sárgödör téri pincefaluban. Ebből az alkalomból a pincék nyitott ajtókkal várják az érdeklődőket, egyedülálló alkalmat adva az ismeretlen, kisebb termelők megismerésére. A sétákat tócsnikóstolás és koncert színesíti. Bővebb információk itt.
Faluból város
Az 1960-as évek elején földmérők és talajfúróval felszerelt teherautó jelent meg a falutól délre eső földeken. Az addig csendes kisváros határában az ország addigi legnagyobb beruházása kezdődött, melynek nyomán a hely neve elválaszthatatlanul összeforrt az atomenergiával. Az építkezés ugyan sokat késett, de munka így is bőven akadt, a legintenzívebb időszkban tízezer ember dolgozott az új erőművön.
A régi és új városközpont a Gárdonyi-kilátóból
A csúszás és az építkezés presztízsjellege lehetőséget adott arra, hogy szakítsanak a munkásokat barakkokban elhelyező korábbi gyakorlattal, és a szállásokat a véglegesnek szánt, új városközpontban építették fel. Ennek helyét a régi falutól délre, egy dombtetőn jelölték ki, elég messze az öreg utcáktól ahhoz, hogy számottevő bontások nélkül épülhessen, de elég közel ahhoz, hogy a két központ ellenére egy város jöjjön létre.
Az egyedi tulipános házak és az energetikai szakközépiskola épülettömbje
Az eredetileg tervezett hat erőművi blokkból végül a gazdaság nyolcvanas évek végi lassulása miatt csak négy épült meg, és állt üzembe 1982 és 87 között. A város lakossága viszont így is a harmadával nőtt, és az üres lakások és üzletek gyorsan eltűntek. A lakótelep tervezésében a rövid határidők miatt az ország több tervező vállalata is részt vett, köztük a pécsi Dénesi Ödön csapatának fiatal építészei, akik igyekeztek emberibbé tenni a betonrengeteget. Nagy nehézségek árán megvalósult a kísérletük, a „tulipános házak” csoportja, azaz a népi építészetből vett motívumokkal díszítették a házgyári panelelemeket, azonban ez később a csapat néhány tagjának karrierjében sajnálatos törést hozott.
Az épületekről még átadásuk évében vitaindító cikksorozat indult az Élet és Irodalom, majd a Magyar Építőművészet folyóiratok hasábjain, melyekben, a korra addig nem jellemző módon, minden érintett kinyilváníthatta véleményét. Major Máté, az Építőművészet főszerkesztője még egyenes párhuzamot vont a tulipános házak, a szecesszió és a nacionalizmus között, ami mai szemmel nézve kissé bizarr megállapítással zárult: „nacionalizmusból pedig előbb-utóbb csak fasizmus származhat, ezért a népi ornamensek használata elvetendő”. Ez a vélemény persze még jellemző volt a hetvenes évekre, de a nyilvános vita sokak figyelmét először irányította arra, hogy a „másik oldal” is létezik, sőt alkot. Bő egy évtizeddel később aztán a sors - vagy valaki más - úgy hozta, hogy a korabeli építészet megújulásának egyik következő, látványos példája éppen a városi lakótelep szomszédságában születhetett meg.
Szentlélek-templom (Makovecz Imre, 1988-91)
Az új városrész számára még a nyolcvanas évek közepén, Makovecz Imre asztalán kezdődött egy templom tervezése, ami a sorra elutasított helyszínjavaslatok után végül titokban került végleges helyére, a mai Újtemplom utcába. Az 1987-ben elkezdett építkezés végül egészen a rendszerváltásig tartott, így a Szentlélek-templomot sokan ma is utóbbi jelképének tartják.
Makovecz Imre később rövid időre a város főépítésze lett, de fő célját, a két városközpont összekapcsolását nem sikerült elérnie, hiszen a félbehagyott erőműépítés a város fejlődését is erősen visszavetette - ami persze így is messze a környékbeli átlag felett alakul.
Szent István tér
Az új városrész utcáin sétálva, élőben is sarokról sarokra visszaköszön egyfajta rendezettség, ahol a város lakói odafigyelnek a környezetükre: a városszéli nyolcemeletes panelházak előtt gondozott veteményes kertek, programok egész sorát felvonultató, régi vágású városi művelődési központ, mellettük pedig számtalan kisebb-nagyobb, új építésű létesítmény jelzi, hogy a város jó úton jár.
Paks, új városközpont
Első randira: 4/10
Második találkozóra: 6/10
Sokadik alkalomra: 9/10
Irány a szabadba
Ahogy a Dunától távolodva a város véget ér, már egy apró „fennsíkon” sétálunk. Az M6 autópálya megépülése óta ezt csak egyetlen helyen keresztezhetjük, de a fákkal övezett felüljárót elhagyva egy egészen más táj fogad: a régi település hagyományos birkalegelője, az Ürgemező.
Érkezés az Ürgemező tanösvényhez
A több négyzetkilométeres, homokbuckás területen száraz buckatetők váltakoznak mélyebben fekvő, nedvesebb részekkel, időszakosan vizes árkokkal és kisebb facsoportokkal. Több helyen még ma is megtalálható a homokpuszta eredeti növényvilága.
Közelinek tűnik, pedig a tágas mezőn csak úgy repülnek a talpunk alatt a kilométerek
A felszínt mindenhol a futóhomok jellegzetes, félig kötött formái borítják: szélbarázda, garmada, maradékgerinc, és homoklepel a lábunk alatt. A lapos dombokon túl, biztos távolságban az atomerőmű hatalmas reaktorcsarnoka zárja le a horizontot.
Dél felé atomok hasadnak
A természet és a város ilyen közeli egymás mellett élése igazi ritkaság, annál is inkább, mert az itt lakók bizony ismerik a dombokat, az úton egymást váltják a futók, lovasok, sőt a panelek közül messzire tévedt kutyasétáltatók is. Pedig a nap már lefelé indul, és kényelmes tempóban sétálva már ideje visszatérni a városba.
Csúcsforgalom
Paks, Ürgemező
Első randira: 1/10
Második találkozóra: 3/10
Sokadik alkalomra: 10/10
Sok-sok betonon és fűben tett séta, városnézés, pihenő, és egy kis sietség után nem túlzás, hogy Paks városa az idei nyár egyik nagy meglepetése lett, ahol egyedüláló módon élnek együtt az ember évszázados és közelmúltbeli alkotásai, a borkészítés kultúrája és a mindent körülvevő természet, a négyszáz méter széles Duna folyamtól a homokos dombok miniatűr hegycsúcsaiig. Itt tehát a magas hegyek kedvelőit leszámítva mindenki megtalálhatja az érdeklődési körének legkedvesebb látnivalókat, akár átutazóban, akár egy nagyobb felfedezőút kedvéért jár itt.
Kapcsolódó cikkeink:
Kétezer év emlékei a Mezőföld kékesén
Élet a Kéken 8. rész: a Geresdi-dombság és a Szekszárdi-dombság
