A Velencei-tó úszólápján ebben az időszakban virágzik a fokozottan védett hagymaburok orchidea, amelynek legnagyobb hazai állománya itt található.
Az 1958-ban alapított Velencei-tavi madárrezervátum területének 80 %-át nád borítja. A tó ezen része a madarak birodalma, a 60-as években azonban felfedezték, hogy a terület jelentős botanikai értékekkel is bír. Például úszólápokkal és az azokon élő ritka növényfajokkal.
Az úszólápok tulajdonképpen kisebb-nagyobb úszó szigetek, szerkezeti alapjukat a nád vízszintes terjedésében szerepet játszó gyöktörzsek vagy rizómák jelentik, melyek megkötik az évről évre termelődő és elhalt növényi részeket. A vízen lebegő, korhadó növénytakaróból az idők során aztán talajszerű képződmény lesz, amin más fajok is megtelepednek.
Az úszólápok szegélye 40-45 cm széles, de ahogy beljebb haladunk, egyre vékonyabb lesz, a közepén pedig, meg is szakadhat az úszóláp folytonossága és kialakulnak a lápszemek. Egy ilyenbe beleesni nagyon veszélyes. Az úszóláp alatt nem lehet úszni, és azt szokták mondani, itt a tónak nincs igazán alja, a bő egyméteres víz alatt, a szintén egyméteres, lágy iszap van.
Az úszólápok ma már ritkák Magyarországon, a Velencei-tavon a kisebb-nagyobb, akár többhektáros úszólápok összterülete a kétszáz hektárt is elérheti. Védelmük azért is fontos, mert több ritka növény is él rajtuk, mint például a tőzegpáfrány vagy az orchideafélékhez tartozó hagymaburok, melynek itteni 3500 töves állománya a legjelentősebb hazai előfordulás.
A fajnak hazánkban nyolc előfordulása ismert, amelyek közül kettőről tudják, hogy már bizonyosan kipusztult. Több kisebb élőhely mellett százas nagyságrendben csak két helyen él, és egyetlen többezres állománya a Velencei-tónál található. A kis populációk és a termőhelyek sérülékenysége miatt a hazai növényvilág kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett tagja, ezért különösen fontos, hogy vigyázzunk rá.
