Van a Bakony eldugott szegletében egy különleges hely, amely egyszerre időtlen, megnyugtató és sejtelmes. Ahol széles legelők, mezők és hullámzó dombok ölelésében egy elpusztult falu festői romtemploma mintha évszázadok óta arra várna, hogy ezt az alig-alig ember járta helyet felfedezzék a maga gyönyörű változatosságával. Nagykeszi „csonka tornyának” meglátogatása simán az egyik legjobb történés lett ezen a fura tavaszon.
Kedves olvasónk a Facebookon ajánlotta figyelmünkbe a nagykeszi templomromot. (Ezúton is köszönet a remek kiránduláshelyszínért.) Az elküldött fotó azonnal felkeltette az érdeklődésünket, és kedvet is kaptunk egy bakonyi kiruccanáshoz.
Az elmúlt években felértékelődnek a tömegek által kevésbé látogatott vagy alig ismert kirándulóhelyek, főleg, ha azok távol esnek a turisztikai fő csapásiránytól, mondjuk, egy mezőktől, legelőktől körülölelt, dimbes-dombos táj kellős közepén bújnak meg. A Gyepükaján község közelében található, egykori Nagykeszi település templomromja és környéke pont ilyen hely.
Nagykeszi „csonka toronya” a templomhajóban kinőtt hatalmas fával
Bár Gyepükaján irányából is könnyen eljuthatunk a helyiek által csonka torony névvel illetett romhoz, mi Káptalanfa felől érkeztünk autóval, és a település utolsó házaitól 1,3 km-re, balra lekanyarodva egy jól járható földúton közelítettük meg a templomot.
Magas, fehér mészkőből rakott tornya a ritkás ligeterdőtől övezett, füves területen már messziről jól látható.
A 2-3 km-es út egy harmonikus vidéki tájat szelt át; ösvények parcellázták szelíden a földet. Sziporkát szórt a tavaszi napfény, a levegő tiszta volt, áttetsző, mindenfelől a frissesség élénkítő érzése áradt. Jó volt megérkezni ehhez a mindentől távol levő romhoz.
A templomrom festői környezetben, egy ritkás ligeterdő közepén található
A bolondos április semmiféle aggálytól nem gyötörve, a környékbeli réteken, legelőkön virágba borította a gyümölcsfákat. A hónap közepére kileveleztek a fák, bokrok, mindenfelé apró, üde zöld „gyereklevelek” fickándoztak az ágakon a szélben, hogy majd májusra „felnőttként”, sötétzöld lombkoronával örvendeztessék meg az arra járót.
Az első arra utaló emlékek, hogy Nagykeszi lakott hely volt, a 13. századból származnak. A falut először egy 1230-ban kelt oklevélben említik. Egy 1346-os birtokleírás szerint határában Szent Péter tiszteletére szentelt templom állt.
Keletkezéséről alig tudunk biztosat, a források alapján feltételezhető, hogy a 12-13. században épülhetett.
Nagykeszi a környék többi településéhez hasonlóan a törökök pusztítása következtében elnéptelenedett. A 16. század közepére már puszta községként tartják számon, s csak templomának romjai maradtak fenn. Ennél többet a történeti munkákból sem nagyon tudunk kideríteni.
A torony körül virágzó vadkörte- és vadalmafák, vadrózsabokrok tarkítják a tájat
Viszont, ami a helyszínen fogad minket, arra túlzás nélkül mondható, hogy magával ragadó. Egy építmény, melyet pompás rommá sűrített az idő.
Az egykori templomhajóban hatalmas vadkörtefa magasodik, amely még szebbé teszi a látványt.
A lerombolt, de el nem pusztított templom romjain új élet sarjad, a természet utat tör magának. Méreteit elnézve a fa megvan vagy 50-60 éves. Három hatalmas ága akár a szentháromságot is szimbolizálhatná a templomrom közepén.
A templombelső romjaiból kinövő háromágú vadkörtefa még romantikusabbá teszi az összhatást
Ülni a fűben, nézni a suhanó felhőket az égen, hallgatni a madarak trillázását, érezni a levegő meleg ölelését a csillámló, virágporos délutánban. Felemelő érzés a váratlan kis csodák között pár pillanatot a földi kegyelem illékony világában tölteni. Mintha a nyugalom szigetén lennénk. Errefelé gyönyörű a táj, széles, hullámzó dombokkal, legelőkkel, melyeket virágzó vadalmafák, vadrózsabokrok, vadkörtefák tarkítanak, ahol még Süsü is boldogan elénekelhetné vackordalát.
Aki ide ellátogat, az kiszakad a 21. századból. Itt tágas tér van, térerő viszont alig, nem jönnek az ímélek, a messenger-üzenetek, senki és semmi nem zavar bennünket. Az idő itt önmaga metrumát méri. Egyenletesen, egyetemesen, rendezetten. Ha igazán szépet akarunk látni, egy napfelkeltét vagy alkonyatot érdemes itt megvárni, örök élmény marad, amikor az alacsonyan járó nap aranypatinával hinti be a tájat.
A rom hátulról, az első fa vonalában a sánc nyomaival
A templom keleti tájolású, egyhajós, egyenes szentélyzáródású. Nyugati homlokzatának északi része elé háromemeletes tornyot emeltek, nagyjából a templom építésével egy időben.
Négyszögletes, lőréses tornya utalhat arra, hogy a templom a középkorban védelmi funkciót is ellátott.
A megmaradt magasságig a falakon nem találhatók ablakok nyomai, illetve a viszonylag épen maradt tornyon is csupán lőrésszerű nyílások vehetők ki. Az építmény körül még fellelhetők a templomot egykor körülvevő ovális sánc nyomai.
A torony legalsó szintje gerendafödémes lehetett, ezt jelzik a falban a négyzetes gerendalyukak
A gyepükajániak büszkék öreg templomromjukra, gondozzák a környéket, nem engedik, hogy tovább romoljon az állapota. A község címerébe is belefoglalták a festői épületrom képét. A toronytól nyugatra 2000-ben egy kőkeresztet állítottak a török korban lerombolt Nagykeszi település emlékére.
A nagykeszi templomrom a Sümegtől közel 10 km-re lévő Gyepükaján község határában található. Gyepükaján házait elhagyva, Káptalanfa irányába a műútról jobbra fordulunk egy murvás útra, innen közel 2,5 kilométert megtéve jutunk el a fákkal, bokrokkal ritkán benőtt legelőre, ahol már messziről látjuk a romot. Káptalanfa felől szintén egyszerűen eljuthatunk egy száraz időben jól járható földúton.
A cikk először 2021 áprilisában jelent meg.
