Aki korán kel, napkelte körül fültanúja lehet a madarak hajnali kórusának, amikor a cinegék, a rigók és a többiek tudtára adják a világnak, hogy élnek és erejük teljében itt vannak. A hajnali kórus nemcsak egy gyönyörű természeti jelenség, de az értő füleknek a változásokról is sokat mesél.
A Covid járvány alatt, amikor bezárult és elhalkult a világ, német kutatók elindították a Hajnali kórus ( Dawn Chorus) nevű projektet, amelynek lényege, hogy bárki, aki képes elég korán kelni és érdeklik a madarak, rögzíti lakóhelyén a hajnali kórus koncertjét és beküldi nekik a hangfelvételt. Hamarosan érkeztek is a hangképek a Föld minden tájáról, Grönlandtól Svájcon át a Fidzsi-szigetekig, amelyek aztán felkerültek egy hangtérképre, amit bárki megnézhet és meghallgathat. A gyönyörködésen túl persze a projektnek tudományos vonatkozása is van. Minderről azonban kicsit később.
Erdei pinty
Kinek szól a madárdal?
Vajon miért is kiemelt napszak a hajnal a madarak életében, és miért ilyenkor a leghangosabbak? Este, napnyugta idején is sok énekesmadár hallatja a hangját, de ez például a városokban kevésbé feltűnő, mert ekkor még számos emberi eredetű zaj hallható.
A hajnali kórus tavasszal, a szaporodási időszak idején a legintenzívebb.
Ilyenkor a hímek dalukkal egyrészt imponálni akarnak a tojóknak, másrészt a rivális hímeknek is jelzik, hogy a territórium már foglalt, és jobb, ha nem kezdenek velük, mert elég jó formában vannak.
„A legtöbb madár költés után abbahagyja az éneklést, mert elkezdődik a vedlés, és ilyenkor különösen sérülékenyek a madarak. Mivel nem teljes a tollazat, kevésbé hatékony a repülés, ami jelentős energiákat von el a madaraktól, és ilyenkor a ragadozókkal szemben is védtelenebbeké válnak” – mondja dr. Garamszegi László Zsolt az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója.
Vörösbegyek
„Sok madár azonban a költéstől függetlenül is fenntartja a territóriumát, aminek határait továbbra is jelezni kell a riválisoknak. A vörösbegyek például ősszel kezdik elfoglalni a téli territóriumukat, ezért énekelnek ilyenkor is. Ősszel az ének kicsit más, mint tavasszal a párbaállás során. A tavaszi énekükkel a költési területet védik, míg az őszi ének már a táplálkozási területért szól. Érdekes, hogy tavasszal többnyire a hímek énekelnek, de ősszel mar a vörösbegy tojók is beszállnak.”
Énekelni sötétben is lehet
Arra, hogy a madarak miért hajnalban a leghangosabbak, számos elmélet létezik. „Magyarázat lehet például az, hogy hajnalban még rosszak a látási viszonyok a táplálékszerzéshez, énekelni viszont sötétben is lehet, ráadásul ilyenkor kevésbé kell attól tartani, hogy a »magamutogatás« közben felfigyel az éneklőre egy ragadozó. Hajnalban a madarak meg éhesek, és ilyen körülmények között csak az igazan fitt egyedek tudnak szépen énekelni. Tehát, ha valaki szépen dalol reggel, az azt mutatja a külvilág felé, hogy elég erős és egészséges ahhoz, hogy az éjszakai éhezést túlélje. Emellett persze az is számít, hogy hajnalban a légkör fizikai tényezői kedvezőbbek a hang terjedése szempontjából és az egyéb háttérzajból is kevesebb van.”
A madarak közt nagyon szigorú sorrend van az éneklésben, így hatékonyan fel tudják osztani maguk közt az akusztikus csatornákat, vagyis mindenki tud érvényesülni. Meghatározott időben kezd el énekelni a fülemüle (ő az elsők között van), és máskor kezd rá a cinege vagy az erdei pinty.
Fülemüle
A klímaváltozás hatásai, hangképekben
Laikusként, ha rábökünk a DawnChorus projekt térképére, gyönyörű madárkoncerteket hallhatunk a Föld különböző pontjairól, a szakemberek számára azonban ezek a felvételek többet is elárulnak. Különösen akkor, ha megvalósul a tervük, és az emberek évről évre újabb és újabb felvételeket töltenek majd fel ugyanazokról a helyekről.
Az egyes hangképek közötti eltérés ugyanis sok információt hordoz egy adott élőhely állapotáról és változásairól.
Ennek illusztrálására álljon itt egy szomorú, de nem egyedi példa. Az alábbi felvétel 2004-től 2015-ig készült hangképek sorozata és hűen tükrözi, ahogy az évek során egy élőhely tönkremegy és elnéptelenedik. A felvételeket Bernie Kraus, a bioakusztika amerikai úttörője és legismertebb művelője készítette a kaliforniai Sugarloaf Ridge Nemzeti Parkban. A 2004-es első felvételen még egy madárdalos, élettel teli hely képét idézik meg a hangok, majd ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz egyre szegényebb a kórus, míg végül, az utolsó évben, 2015-ben szomorú némaság ereszkedik a tájra. Kaliforniát a klímaváltozás hatásai, például a fokozódó szárazság különösen érintik, ami az élővilágra is hatással van, ahogy arról ezek a szomorú hangképek tanúskodnak.
A cikk 2020. júniusában jelent meg először.
