A földikutya rajzfilmfigurákra hajazó külsővel bír, még akkor is igaz ez, ha egyáltalán nem mondható el az róla, hogy kifejező tekintete lenne. Szeme ugyanis nincs. Rövid portré az Év emlőséről.
A földikutya-kutatóknak nincs könnyű dolguk, ugyanis vizsgálatuk alanya szinte soha nem jön fel a föld alól. Valószínűleg nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarországon valószínűleg húsz alatt van azoknak a száma, akik élőben, természetes élőhelyükön láttak már földikutyát.
Alkalmazkodás mesterfokon
A "rejtett életmódot" a földikutyák esetében valóban szó szerint kell venni, kiterjedt föld alatti járatrendszerüket szinte soha nem hagyják el. Az akár százméteres hosszúságú járatok oldalát még agyaggal is kitapasztják, és orrukkal alaposan le is döngölik azt, hogy minél gyorsabban tudjanak száguldani benne. A járatokat élelmiszerraktárak, fészkek és ürülékgödrök szakítják meg, és mélységük változó, a legmélyebb ismert földikutya-járat négy méter mélyen volt.
A földikutyák jelenlététéről a felszínen túrásaik árulkodnak, az állományok becslése is ez alapján történik. A laikusok számára ezek épp olyanok, mintha vakondtúrások lennének, a szakértő szem azonban látja a különbségeket. Bár a földikutyák számára kétségkívül a föld alatt a legbiztonságosabb, olykor mégis feljönnek a felszínre, ha például magas a belvíz, vagy olyan extrém szárazság van, ami miatt nem találnak elegendő táplálékot a föld alatt. Tőlünk keletebbre, például Kelet-Ukrajnában, ahol még vannak sűrűn lakott földikutya-élőhelyek, előfordul, hogy a fiatal egyedek kénytelenek a felszínen elindulni, hogy alkalmas új élőhelyet keressenek maguknak.
Szem nélkül is remekül tájékozódik
A földikutyák nevüket valószínűleg onnan kapták, hogy a kutyákhoz hasonlóan kaparnak, járataikat a lábukkal alakítják ki. Fülkagylójuk nincs, csak akadályozná őket, szemük helyén pedig egy gombostűfejnyi fényérzékelő szerv van csak. Bár látni nem látnak, a bajszuk nagyon érzékeny, és a tájékozódáshoz a Föld mágnesen terét is használják. Metszőfogaik testükhöz képest óriásiak. Növényevők, leginkább gyökereket, gumókat esznek. Nem alszanak valódi téli álmot, ínséges időkben élelemraktáraikra járnak rá. Igazi magányos remeték, csak a párzás és az utódgondozás idejére tűrik meg a fajtársakat.
Az is érdekes kérdés, vajon hogyan találnak egymásra ezek a kis lények, miközben egész életüket magányos talajmunkával töltik? Nos, a randihoz nem kell más, mint hogy szaporodási időszakban néhányszor nekiüssék fejüket a járat tetejéhez, ugyanis a földikutyák az így keletkező szeizmikus hullámok segítségével tudnak kommunikálni, és ily módon észlelik az esetleges akadályokat is a járatokban.
A délvidéki földikutyából már csak 500 példány él
Bár, eddig egyszerűen csak földikutyákról beszéltünk, az igazság az, hogy a Kárpát-medencében nem egy, hanem három fajuk él, a magyar, az erdélyi és a délvidéki földikutya. Ez utóbbi faj kritikusan veszélyeztetett, a világ egyik legritkább emlőse. Világállományát 500 példányra becsülik, melynek 90 %-a nálunk él. A legnépesebb bajai populációt csak 2013-ban fedezték fel, egy egykori honvédelmi lőtéren, mely akkor a város ipari-fejlesztési övezetéhez tartozott. Ezért nagyon fontos volt, hogy az élőhely mihamarabb megfelelő védettséget kapjon. 2017. tavaszán a délvidéki földikutyák élőhelye Bajai Földikutya-rezervátum néven hivatalosan is országos védettséget kapott.
A Vadonleső program keretében évről-évre egy olyan állatfajt választanak az Év emlősévé, melyre szeretnék felhívni a figyelmet, és szeretnék azt közelebb hozni a nagyközönséghez. A korábbi években többek között az ürge, a mogyorós pele és a denevérek kerültek a figyelem középpontjába, az idei év pedig a földikutyákról szól majd.
Kapcsolódó cikkek:
A jégkorszakból maradt ránk az Év hüllője
Egy fogatlan ragadozó lett az Év hala 2018-ban
Szédületes sebességéről ismered fel az Év madarát
