Se nem sirály, se nem szerkő – A küszvágó csér

Nemrég adták át a Tisza-tó legújabb, csak vízen megközelíthető kilátóját, amely e különleges nevű madár nevét kapta. Elsőre nehéz lehet megjegyezni, és magam se értettem, miért nem egyszerűbb hangzásúra keresztelték a tornyot, de ahogy a tavaly átadott Bölömbika és Fattyúszerkő kilátótornyok is tudatosan olyan fajok nevét viselik, amelyeket érdemes alaposabban megismertetni az idelátogatókkal, úgy a küszvágó csér is megérdemelten került be ebbe a kitüntetett társaságba. Ráadásul a névadó madarakat meg is figyelhetjük az új toronyból, ahol mesterséges szigeteken nevelgetik kis fiókáikat.

A küszvágó csér Eurázsiában és Észak-Amerikában nagy területen elterjedt, és bár költőállománya stabil, a pontos egyedszám nem ismert, Európában 270–570 ezer párra saccolják. Ehhez képest a Magyarországi állomány nem mondható túl nagynak, mindössze 700–1200 pár fészkelhet nálunk.

Mivel egyik kedvenc vizes élőhelyem a Tisza-tó, igyekszem minél többet megtudni a tó élővilágáról, a testközelből megfigyelhető gazdag madárvilága pedig mindig lenyűgöz, amikor vízre szállok, és ez az, amely talán a leginkább vonzza az ide látogatókat is, az egyszerű turistától a természetfotósokig. Magam is sokféle madarat örökítettem már meg itt, de ahhoz, hogy küszvágó csért lássunk, nagy szerencse kell, vagy legalábbis tudni, merre fészkelnek, mert igen csekély számban vannak itt jelen.

Ráadásul nem árt egy kis fajismeret sem, ugyanis könnyen összetéveszthetőek a tavon nagyobb számban fészkelő fattyúszerkőkkel, de akár egy messzebb repülő dankasirályt is csérnek vélhetünk. Hogy miként lehet őket megkülönböztetni, arról egy picit később írok.

A csérek köszönik a fészkeket

Előbb nézzük meg, miért is olyan különleges a Tisza-tavi fészkelőállomány. Ugyanis alapesetben egyáltalán nem, vagy csak elvétve lennének itt költőpárok. De vajon mi ennek az oka?

Ha mindkettő megvan, akkor máris nekilát az ösztönös fajfenntartó műveletnek. A küszvágó csér esetén a Tisza-tónál az elsővel nincs is gond, hiszen vízfelszín közelében úszkáló apró hal akad bőven, amely a fő tápláléka. Apropó, apró hal: a küszvágó csér érdekes nevét egyébként kedvelt táplálékáról, a szélhajtó küszről kapta, amelyet sokan sneciként ismerhetnek.

De mi a helyzet a másik tényezővel? Nos, ezzel már akadnak nehézségei itt a tónál. Pedig a küszvágó csér igen változatos helyeken képes fészket rakni, egy a lényeg: víz közelében legyen és lehetőleg a fészkelésre kiszemelt felület legyen növényzettől mentes. Hazánkban folyók, tavak homokos vagy kavicsos zátonyain, szigetein, halastavakon kialakított betonelemeken, vizek felszínén összeállt uszadékon, vízbe dőlt fatörzseken, elöntött kaszálóréteken maradt bálákon, kavicsbányatavak szigetein és félszigetein fészkel telepeket alkotva. És mivel nem túl válogatós, így mesterséges fészkelőszigeteket is szívesen birtokba vesz.

Kiss Ferenctől, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől megtudtam, hogy a Tisza-tónál természetes módon csak pár helyen találta meg a helyét, az élő Tisza szakaszain a partközelbe összesodródott uszadékfákon, esetleg gyér növényzetű úszólápon, de mivel jellemzően mindenhol magas a növényzet, így hiába a gazdag halforrás, nem igazán találna itt megfelelő fészkelőhelyet. Ezért a vízre, mesterségesen kihelyezett fészkelőszigetek remek alternatívát jelenthetnek a cséreknek.

A Küszvágó csér kilátótorony mellett is ilyen fészkeken figyelhettem meg őket, egy részük még a tojásokon ültek, de több fészekben már kisebb-nagyobb pettyes fiókák botladoztak. A Tisza-tónál idén így közel 60 pár költhet, és ez sokkal több, mint a korábbi években.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

Hosszabb időt töltöttem el a kilátóban, hogy megfigyelhessem, miként boldogulnak ezeken az úszó fészkeken. Így láthattam olyan jelenetet is, amikor a szülők váltják egymást a tojásokon, hisz mind a tojó, mind a hím részt vesz a költésben.

De a kikelt fiókákat is mindketten melengetik, akik totyogva és már egész picin is szárnyaikat próbálgatva követik szüleiket. Három naposan már elhagyják a kis növényekből összehordott fészket, és őszintén szólva, én aggódva figyeltem, ahogy esetlenül jönnek-mennek a fából összerakott kis fészekszigeteken.

Olyankor ugyanis ösztönösen menekülnek, akárcsak a szerkőfiókák, akik hasonlóan kitett fészkekben, vízen lebegő hínárnövényzetre rakott fészkeken költenek. Sajnos szemtanúja voltam, ahogy két kicsi pettyes csér is lekerült a fészekről, és míg az egyiknek sikerült visszamásznia a családjához, addig egy másik fészeknél már nem sikerült felkapaszkodnia a picinek, hiába próbálkozott többször is.

Fontos, hogy ha ilyet látunk, ne akarjunk segíteni a fiókán, ugyanis ha közel megyünk a fészekhez, azt kockáztatjuk, hogy a többi fióka is beugrik a vízbe. Mivel nem igazán van alkalma a hétköznapi embernek ilyen madarakat testközelből megfigyelni, nehéz lehet elfogadni, hogy bizony ilyen esetek előfordulnak. Szomorú, de fogjuk fel természetes szelekcióként: az ügyesebb, erősebb marad életben.

Veszélyeztető tényezők

Már a szerkőknél is értetlenül néztem korábban, miért jó egy fajnak, ha ennyire rizikós helyen fészkel, hiszen a vízre tett fészek szinte minden irányból tartogat veszélyeket, de a természet csak tudja, mit csinál, szóval higgyük el, hogy jól van ez így. Azért lássuk, milyen veszedelmek leselkedhetnek a kis küszvágócsér-fiókákra. A levegőből ragadozómadarak csaphatnak le rájuk, a Tisza-tónál jellemzően a nagy számban jelen lévő barna rétihéják ragadhatják el őket, hogy saját fiókáikat etessék, de akár a jó nagyra nőtt sztyeppi sirályok is kirabolhatják a fészkeket.

A víz felől érkező veszélyek közül a legpusztítóbb lehet egy-egy hatalmas vihar okozta hullámzás, amely kisodorhatja a tojásokat és a fiókákat a fészekből, és sajnos idén már előfordult ilyen kora nyáron.

Ez ellen a leginkább úgy lehet védekezni, ha a fészkeket sulyommal sűrűn benőtt részekre teszik, ugyanis a hínárnövényzet remekül csillapítja a hullámokat. De arra is kiváló, hogy a véletlenül kipottyant fiókák is ezen a vízen lebegő növényzeten vissza tudjanak menni a fészekhez. Egyébként a fiókák már pár naposan ügyesen közlekednek a fészek egyenletlen felületén is, még ha nekem úgy is tűnt, hogy esnek-kelnek.

Bár a hínárnövényzet véd a vízbe fulladástól is, azért jobb, ha a fiókák mégsem pottyannak le a fészekalapról, mert a víz alá akár egy harcsa vagy egy csuka is leránthatja őket. A végére hagytam a legkomolyabb veszélyt, amely bizony mi magunk vagyunk. Nagy hullámzást nemcsak vihar, hanem sajnos az ember is kelthet nagy sebességgel haladó motoros hajókkal vagy sporteszközökkel. Ezért ne száguldozzunk a fészkek közelben fészkelési időben, meg egyébként se, mert a többi vízen közlekedőnek is megnehezíthetjük a dolgát.

A vadon élő állatok jó része a túlélés miatt kénytelen megszokni az ember jelenlétét, a Tisza-tónál pedig különösen jól meg lehet figyelni ezt a folyamatot, de azért azt is láthatjuk, hogy még a legbátrabb madarak is tartják a távolságot tőlünk, és ha túl közel megyünk, akkor elreppennek. A küszvágó csérek pedig különösen érzékenyek a zavarásra, egy fészekalj fióka esetén pedig igen kockázatos lehet, hiszen ha a szülőket állandóan lezavarja valami a fészekről, a tojás kihűlhet, a kikelt fiókákat pedig nem tudják rendesen etetni.

Szóval, ha továbbra is részesei szeretnénk lenni ennek a csodának, hogy saját szemünkkel láthassuk azt, ahogyan ezek a különleges madarak nevelik fiókáikat, akkor jó messzire kerüljük el a fészkeket és egy távcső segítségével nézzük őket, a kilátóból pedig ezt a madarakra nézve teljes biztonsággal megtehetjük.

Csér, szerkő vagy sirály?

És akkor lássuk, hogyan is tudjuk megkülönböztetni ezeket az igencsak hasonlónak tűnő madarakat. A legnehezebb dolgunk talán a két „fekete sapkással”, a küszvágó csérrel és a fattyúszerkővel van. És mivel mindkettő madár vonuló, ezért nyári kinézetüket vesszük most górcső alá, mivel csak ekkor láthatjuk őket hazánkban.

Azt viszont biztosan meg tudjuk figyelni, hogy milyen sötét a madár alsótestén a tollazat. A küszvágó csérnek egészen világos, halványszürke a hasa, a melle pedig fehér, míg a fattyúszerkőnek mindkettő sötétszürke és erős kontrasztot ad a fehér pofával.

Ha távcsővel fürkésszük a kiszemelt madarat, érdemes a csőrét megvizsgálni, ugyanis a fattyúszerkőé sötétpiros, kisebb és tömzsibb, míg a küszvágó csérek hosszabb és vékonyabb csőre élénk narancsvörös, a hegye pedig fekete.

Röptében figyeljük meg a madár farkát, annak formáját, a küszvágó cséreknek jóval hosszabb és határozottan villás farka van.

Ha megfigyeljük, miként szerzik a táplálékot, az is árulkodó lehet. A küszvágó csér ugyanis a levegőben szitálva figyeli zsákmányát, majd hirtelen és merőlegesen zuhan/vág be a vízbe. A fattyúszerkő viszont nem megy a víz alá, a víz felszínről vagy épp csak „belenyúlva” a vízbe szedi össze táplálékát.

A dankasirály esetén sokkal könnyebb lesz a dolgunk. Igazság szerint pillanatok alatt látni fogjuk, hogy nem küszvágó csérek rikácsolnak felettünk, ugyanis a dankasirályokon fekete „sapka” helyett feketének tűnő, valójában sötétbarna csuklya van. Kicsit olyanok, mintha csőrrel előre belebólintottak volna egy csokoládés vödörbe.

Viccet félre téve, mivel nagyon gyakran közös telepeken költ a két madárfaj, megvan az esély, hogy mégis összekeverjük őket. Velem is ez történt, mégpedig a Tisza-tavi Vízi Sétánynál, ahol bemutató céllal már évek óta mesterséges költőfészkeken költenek a küszvágó csérek. Ezt tudtam, de ottjártamkor azt még nem, hogy dankasirályokkal osztoznak az úszó fészekalapokon.

Mivel a kihelyezett mesterséges szigetek beváltak, és mert a tapasztalat az, hogy sokkal több csér kezdett volna költésbe, ha talál megfelelő helyet, ezért Kiss Ferenc jövőre sokkal több mesterséges fészket fog kihelyezni a küszvágó cséreknek. Igyekszik majd minél inkább zavarástól, és kíváncsi turistától mentes helyre kirakni ezeket, mert sajnos még mindig az ember jelenléte és tevékenységei a legnagyobb veszély számukra, ahogy oly sok más faj számára is.