Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat.
Hiányukban ezek állományapasztását a házi- és társállatok mellett az emberre is veszélyes, mérgezett csalik kihelyezésével kell megoldani.
Egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol.
Ez a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, ezért nem mindegy, hogy lakott területeinken mennyi él, él-e egyáltalán ezekből a madarakból.
Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelenti.
A baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra; nagy testű harkályok odúira; varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire; egyes fajoknak nyitott padlásokra van szüksége.
Leggyakoribb baglyunk, az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A leginkább emberkövető gyöngybagoly templomok toronysüvegébe, padlásokra telepített költőládákkal; a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagyméretű mesterséges odúkkal segíthető.
A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács-fészekanyagot tenni, amibe a tojó alakítja ki a tojásoknak a fészekmélyedést.
További részletekért kattints az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalára!
