Séta Budapest tetején

Egy svábhegyi városi sétára stílszerűen fogaskerekűvel kell érkezni. Kicsit lassú, kicsit zajos, cserébe viszont nagyon hangulatos. Olyan érzése van az embernek, hogy ezek a piros járművek már legalább száz éve járnának fel és alá a hegyen, rajtuk utazva pedig mintha nemcsak térben haladnánk, de időben is, egyre távolabb kerülve a jelentől.

Szőlőhegyből népszerű kirándulóhely

A fogaskerekűről a Városkút megállónál szállunk le, amelynek közelében ma is megvannak még a névadó kútházak. Az itt fakadó forrás a 15. századtól a budai vár vízellátásának fontos pillére volt. Innen gravitációs úton, pár kilométer hosszú csőhálózaton vitték az ivóvizet a 200 méterrel alacsonyabban fekvő várba.

A török kiűzése után a vártól távolabb eső, hegyvidéki területek még néptelenek voltak, és ahol nem erdő nőtt, ott mezőgazdasági művelést folytattak. Zugligeten, Pasaréten szántók nyújtóztak, a Városmajorban a 18. század második feléig legelő, de a hegyvidék nagy részét szőlőültetvények foglalták el, amelyek között főleg a Sváb-hegy és a Sas-hegy dűlői számítottak igazán értékesnek.

Ahogy a kirándulók száma nőtt, úgy épültek a fogadók is a hegyekben, majd az 1800-as évek közepén az első betelepülők is megérkeztek, akik számára az egyre zsúfoltabbá és egészségtelenebbé váló Pesttel szemben csábító lehetőséget jelentett Buda hegyvidéke.

Jókai, a polihisztor

A svábhegyi telket vásárló pesti polgárok között volt Jókai Mór, akinek egykori birtoka a Költő utcában található Jókai-kert. A parkban ma a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület székháza található, de maga a park szabadon látogatható. Jókaiék villája már sajnos nincs meg, csak a hajdani présház, ahol a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása látható. A tárlat kicsi, de nagyon érdekes, fókuszában a kertész író áll.

Jókai ugyanis nem csupán úgy tessék-lássék módon kertészkedett, komoly szaktekintéllyé vált ezen a területen is, és még cikkeket és szakkönyveket is írt a témáról. A Sváb-hegyet egyébként csak Szibériának hívta, ahol „a hideg szelek még a csukott ablakon át is elfújták a gyertyákat”. Hogy a hideg szeleket megfogja, első dolga volt, hogy erdőt telepített a telek legmagasabb részeire. Volt szőlője, tartottak állatokat, konyhakertjük növényei közül felesége, a népszerű színésznő, Laborfalvi Róza a paradicsomaira volt a legbüszkébb.

Fogaskerekűvel a hegyre

A környék tele van gyönyörű, régi villákkal, ezekből ízelítőt kaphatunk, ha a Jókai-kertből egy kis kerülővel a Hollós úton közelítjük meg a fogaskerekű svábhegyi megállóját. A csodaszép svájci stílusú, tornyos villák mellett az egyik kertben a védett természeti értékként nyilvántartott idős török mogyorókat is megcsodálhatjuk.

Két svájci üzletember ebben a hiányban látta meg a lehetőséget, amikor kitalálták, hogy vasutat építenek a hegyre. A fogaskerekű vonala mentén sok telket is felvásároltak, remélve, hogy ezek eladásából a beruházás egy része megtérül majd.

1874. június 24-én délután a fogaskerekű első útja természetesen nagy esemény volt, mindenki ott akart lenni, Jókai is, aki állítólag majdnem lekéste a történelmi utat, és kalapját lengetve futott a szerelvény után, miközben azt kiabálta: „Egy tapodtat se nélkülem, míg föl nem szállok arra a teaforraló masinátokra.”

A „hegycsúcsra épült óriási palota”

A fogasnak eredetileg a svábhegyi megálló volt a végállomása, a pálya vonalát 1890-ben hosszabbították meg a Széchenyi-hegyig. A svábhegyi állomással átellenben egy szebb napokat is látott, gyönyörű épület áll. A hajdani Svábhegyi Nagyszállót 1896-ban adták át, és fénykorában olyan neves vendégek jártak itt, mint Erzsébet királyné, majd később IV. Károly trónörökös. A luxusszálló 1949-től gyermekkórház volt, de 2006-os bezárása óta az épület üresen áll.

Innen az Eötvös úton a Normafa felé indulunk, ahol egy másik nagy múltú, hasonló sorsra jutott gyógyintézet, az egykori Svábhegyi Szanatórium romosan is szép épületét láthatjuk. A téli időszakban a lombjukat vesztett fák ágai között látszik az a kisebb épület is, amelynek falai között 1883-tól Dr. Vaskovits János vízgyógyintézete működött.

A szanatórium magasabb, nyugat-európai hotelekét idéző épületrészét 1927-ben építették fel. Egy ideig itt kezelték Karinthy Frigyest is. „A szanatórium előkelő és csendes, kora tavasz van, alig vagyunk húszan a hegycsúcsra épült óriási palotában. Még nem tudják, hol vagyok, két egész nap telik el tökéletes magányban. Nehéz délelőttök, a hallba se megyek le, a reggeli rosszullétek nem rövid rohamok többé, ebédig tart az önkívülethez hasonló tompaság. Felöltözetlenül, borzongva kuporgok hátradűlve a karszékben, s nézem az erkélyablakon át Pest-Buda csodáját, mint egy valószínűtlen ködképet” – írja az itt töltött napokról az Utazás a koponyám körül című művében.

Utoljára tüdőszanatórium működött itt, az épület két évtizedig üresen állt, idén azonban nagy változás kezdődött, a főváros egyik legértékesebb telkén lakópark épül.

Az Eötvös útról az első keresztutcán balra térünk le. Az előkelő villák között mindenképpen meg kell említeni a Művész út 6. szám alatt álló Karády-villát, ahol Karády Katalin lakott egy ideg, majd a 90-es években miniszterelnöki rezidencia volt. Keresztezve a fogas sínjeit a Karthauzi utcába jutunk, épp ahhoz a sarki telekhez, amelyen a Karthauzi lak áll.

Eötvös 1846-ban az első betelepülők között volt, birtoka egészen a szanatóriumig húzódott, ott állt a család villája is, amelyet sógorával, Trefort Ágostonnal közösen építtetett. Az a villa a II. világháború idején pusztult el, a Karthauzi lak azonban szépen felújítva ma is áll.

Üdülőközpont a hegyen

Innen a Svájci út lépcsőin nemcsak a Széchenyi-hegy fennsíkjára, de egy másik korszakba is jutunk, a 20. század első felébe, amikor a Sváb-hegy felkapott idegenforgalmi célpont lett, és szállodák sora épült a környéken. Ha a Rege utcára kiérve jobbra indulunk, a fogaskerekű széchenyihegyi végállomása után meg is látjuk az egyiket. A monumentális, tornyos épület a hajdani Golf Szálló, amely később Vörös Csillag Szálló, majd Panoráma Szálló lett – most leginkább nagy csend övezi.

Aztán jött a szocializmus és az úttörővasút, amelynek nyomvonala épp a pályán vezetett keresztül, és hát ez a korszak már nem kedvezett az úri sportként számon tartott golfnak. A városrészben 1937 és 1941 között tizenegy szálloda épült, szinte mind a korra jellemző Bauhaus stílusban. Ha a parkot megkerülve teszünk egy kört a gyermekvasút és a Széchenyi-hegyi tévétorony felé, az Agancs és a Rege utcán is láthatunk még néhány egykori szállót, amelyek ma már társasházak.

Az Agancs utcáról a Rege utcára érünk ki, amelyen jobbra megyünk tovább. Miután az utca egy éles balkanyart vesz, egy nevezetes emlékművel találjuk szemben magunkat.

Az építmény nemcsak emlékmű, kilátó is, ahonnan a fenyők között épp a Parlamentre látni.

Innen egy lépcsősoron ereszkedünk le a Melinda utcára, ahol jobbra tartva pár lépés után a legszebb állapotban megmaradt Bauhaus-szállóhoz jutunk. Az Éden nevet viselő társasüdülő (Melinda utca 16.) elképesztő kilátással kényeztette a vendégeit, ma pedig a társasház lakóival teszi ugyanezt. A házhoz készült az ország egyik első üvegfalú panorámaliftje. Ha innen visszaindulunk, a fák között épp rálátunk a Karthauzi utcán álló többi szállóra, amelyek ebből a szemszögből sokkal impozánsabbnak tűnnek, mint az utcafrontól. Felettük magasodik a Svábhegyi Szanatórium, és a fák között a volt Svábhegyi Nagyszálló terasza is látszik. Egy letűnt kor megfakult emlékei.

Az Evetke, majd a Karthauzi utcán egymás mellett álló, a 30–40-es években épült garniszállók – Kis Majestic (Melinda út 1.), Lomnic (Evetke út 2.), Mirabell (Karthauzi utca 6.), Majestic (Karthauzi utca 4/A) – virágkora a II. világháborúval ért véget. 1944-ben a Gestapo ezekben az épületekben alakította ki budapesti főhadiszállását. Szomorú események szemtanúi voltak e falak.

Később a szállókat társasházakká alakították, és megindult a toldás-foldás, az erkélyek beépítése, redőnyök, légkondik felszerelése, így a szállók eredeti hangulata a legtöbb épületnél már csak részletekben fedezhető fel, ahogy arról Térey János is ír Svábhegy múltjának tragikus időszakáról szóló verses novellájában. „A szakadékot kecses hidak szelik át: / Ezek hajdani szállodaporták. / Alpesi hó hullt valaha a város elegáns, / Tiszta vonalú szállóira. […] A hotelek és panziók / – Lecserélve az aranykort bádogidőre – / Kislakásokra szakadtak, / Főző- és hálófülékre, sunyi alkóvokra.”

A Karthauzi utcából pár lépéssel visszajutunk a fogaskerekű svábhegyi megállójához. De ne siessünk még haza! Az erdő innen tényleg csak egy lépés, így adja magát, hogy a városi séta után túrázzunk egy jót a környéken, akár a Normafánál, akár máshol. Csak tudjunk választani a megannyi útvonal közül.

A cikk a Turista Magazin 2020. februári számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.