Siklósi vár: Középkori időutazás a Villányi-hegység lábánál

Amikor látogatásunk elején megemlítem lelkes szakvezetőnknek, Magyar Lilla Diánának, hogy utoljára nagyjából 20 éve jártam a várban, mosolyogva rögtön leszögezi: azért azóta rengeteg minden változott itt. És valóban. Az épület külsejét például még fel tudom idézni, az akkor sárgásbarna falak most egységesen fehérek, mint a reneszánsz idején.

A festést a legutóbbi átalakítás során ejtették meg 2010-ben és 2014-ben, és akkor alakították ki a bejárat közelében a modern látogatóközpont épületét is, ahol most a pénztár van. De ne szaladjunk ennyire előre, a vár története ugyanis egészen messzire, a 13. századig nyúlik vissza.

Két perc vártörténet

Az évszázadok alatt rengeteg minden történt az épület falai között, így lehetetlen vállalkozás lenne minden egyes részletre kitérni. A főbb eseményeket azonban érdemes ismerni, ha igazán élvezni szeretnénk a várlátogatást.

Ebben az időben (1401-ben) tartották itt házi őrizetben Luxemburgi Zsigmondot, Magyarország királyát is. A Perényi család (1515–1543) szintén fontos szerepet játszott a siklósi vár életében. Ebben az időszakban jelentős átépítésen esett keresztül, a reneszánsz szellemében. Perényi Imre halála után özvegye, Kanizsai Dorottya lett a birtok irányítója. Ő volt az, aki jobbágyaival eltemettette a mohácsi csata áldozatait, és a nevét egész Európában ismerték.

Az oszmán hódoltságot – azt a „röpke” 145 évet 1541-től 1686-ig – a vár viszonylag épségben megúszta. Elfoglalása többnapos ostrom, majd megegyezés után történt: a védők és a vár népe szabadon elvonulhatott. A törökök fegyvereket, lőszert és élelmiszereket tároltak az épületben, közigazgatási központ is volt, nagy változáson viszont nem esett át.

1728-ban a vár a Batthyány családhoz került, akik barokk stílusban építtették át. Batthyány Kázmér, aki 1849-ben az ország külügyminisztere is volt, ma a vár kápolnájában nyugszik. Hamvait egy siklósi pedagógus, Perics Péter közbenjárására 1987-ben hozták haza Párizsból, majd ünnepélyes keretek között itt temették el újra.

A siklósi vár utolsó birtokosai a Benyovszkyak voltak, 1873-tól 1944-ig. Gróf Benyovszky Móric (a híres világutazó ükunokája) fontos közéleti személyiség volt, a siklósiak pedig nagyon szerették. Ez már csak abból is kitűnik, hogy amikor végső nyugalomra helyezték – szintén a kápolnában – 1936-ban, a virág- és koszorúhalom szinte eltakarta a szentélyt.

Neki köszönhető, hogy a vár 1929-ben műemlék lett, hiszen saját vagyonából újíttatta fel. 1944-ben a vár a Honvéd Kincstárhoz került. A terv az volt, hogy tiszti üdülővé alakítják, de a hadi helyzet ezt meghiúsította. Egy darabig üresen állt, majd 1956-ban felújították, ekkor múzeum, szálloda és étterem kapott helyet benne egészen a rendszerváltásig.

A 2010–11-es rekonstrukció során a kiállításokat is megújították. A vár azóta is folyamatosan újul és gyarapodik, a tervek pedig sosem fogynak el. Tervben van egy földbe süllyeszthető színpad kiépítése a várkertben, valamint egy, a Villányi borvidékhez kapcsolódó programhelyszín kialakítása is.

Egy amerikai író is tollhegyre tűzi Siklóst

Tartalmas vártúránkat a barbakán területére lépve kezdjük, ahol megtudjuk, hogy a körbástya már csak azért is különleges, mert innen látszik az a hely – a belső kapu és a nyugati szárny első emeleti ablakai között –, ahonnan 2014-ben egy falkutatás során szenzációs lelet került elő. A 15. századi Krisztus-faragványt teljes épségében emelték ki a falból, még a vért szimbolizáló piros festés is kivehető rajta.

Bartos György művészettörténész, a falkutatás vezetője azt valószínűsíti, hogy a szobor a várkápolna egykori oltárához tartozott, s a törökök elől menekítették ki és építették be a homlokzat falába.

A bástya falán emléktáblákat is elhelyeztek: az oszmán hódoltság alóli felszabadulás, illetve a második világháborúban internálótáborban itt tartott hadifoglyok emlékére. Ezzel kapcsolatban hallhatunk egy érdekes sztorit is. Történt ugyanis, hogy 10 évvel ezelőtt egy kaliforniai úriember, Tyler Bridges kereste fel a siklósi Tourinformot, hogy szeretné meglátogatni a várat.

A gond csak az volt, hogy akkoriban az épület éppen zárva tartott a felújítási munkálatok miatt, így kapásból elutasították volna a kérést, de aztán kiderült, hogy a férfi édesapja volt az első magyarországi, illetve az első siklósi várbéli amerikai hadifogoly, és erre már nem tudtak nemet mondani.

Tyler a kápolnába lépve teljesen megrendült. Elmondta, hogy azóta elhunyt édesapja mesélte neki, itt imádkozott azért, hogy túlélje a háborút. A férfi egyébként író és újságíró, a történet pedig szerepelni fog a hamarosan megjelenő könyvében is, amelyben nemcsak a vár, de maga Siklós is felbukkan, egy teljesen újszerű perspektívából.

Csak a földön fekhettek a bebörtönzött jobbágyok

A kiállítások sorát a vár legrégebbi részében kezdtük, amelyet az 1200-as évek második felében húztak fel. Később ez jobbágybörtönként funkcionált, amelynek hangulatát ma is sikerrel idézik meg odabent. A szűk, fénytelen helyiségekben se fekvő-, se ülőalkalmatosság nem volt, fűtésről nem is beszélve, ellenben egyszerre húszan-harmincan is összezsúfolódtak, szökni pedig nem lehetett, hiszen a cellákon kívül őrök álltak, és az apró ablakokra több sorban is rácsokat helyeztek.

Egy szinttel feljebb, a nemesi börtöncellák már egy fokkal komfortosabbak és világosabbak voltak, jobban szellőztek, a foglyoknak pedig ágy, szék, asztal állt a rendelkezésükre, és papírt, tollat is kaptak, nem utolsósorban pedig vaskályhával fűtöttek nekik.

A kínzókamra-kiállítás azon kevesek egyike volt, ami még gyerekkoromból is rémlett. Mint megtudom, nem véletlenül, hiszen – bár szinte minden más megváltozott – ez a legrégebbi állandó tárlat.

A második világháború utáni első nagy felújítás során azonban úgy gondolták, enélkül nem igazi vár a vár, és az atmoszféra is adta magát. Válogatott középkori és kora újkori megszégyenítési és vallatási módszerekkel ismerkedhetünk meg a kalodától kezdve a malacpofát formázó szégyenálarcon át a nyújtólétráig.

Skype-on lehet elérni az utolsó tulajdonos fiát

A vár leggyönyörűbb része a kápolna, amely egészen fényes, köszönhetően a hatalmas és finom, világos színezetű ablaküvegeknek. A 15. században épült, így legnagyobbrészt gótikus, de már reneszánsz elemekkel kiegészítve.

A szakértők úgy tartják, ilyen szép, épségben megmaradt függönyíves ablakokat Magyarországon csak itt lehet látni, de az 1400-as évekbeli freskómaradványok is megérnek egy misét. A már emlegetett Krisztus-faragványt az oltár előtt csodálhatjuk meg.

A kápolnában egyébként koncerteket, sőt esküvőket is tartanak, ráadásul két évvel ezelőtt az utolsó vártulajdonos, gróf Benyovszky Móric dédunokája itt házasodott össze a menyasszonyával. Alex egyébként már Amerikában született, a felesége orosz, és Írországban élnek, mégis ide jöttek egybekelni.

A szertartáson részt vett a vőlegény nagypapája, aki 10 éves koráig itt nevelkedett a várban. A 90 éves Pali bácsi jó egészségnek örvend, a memóriája kitűnő, és az ott dolgozóknak még privát tárlatvezetést is tartott, amikor elmesélte, mi hogyan nézett ki a falak között az ő idejében. Búcsúzóul azt mondta, ha kérdésük van a vár történetével kapcsolatban, nyugodtan keressék őt Skype-on.

Páncélban nehéz volt pisiszünetet tartani

Az egyik legérdekesebb a várban kétségkívül a középkori fegyvertörténeti kiállítás, ahol a Luxemburgi Zsigmondhoz köthető Sárkány Lovagrend ceremoniális kardjának egyetlen magyarországi hiteles másolata és a csatakalapács mellett érdemes a ruhákat is megfigyelni.

A bábuk ugyanis nem jelmezbe, hanem viseletbe vannak öltöztetve, a különbség pedig az, hogy ez utóbbi korabeli ábrázolás alapján, kézi festéssel és varrással, korhű anyagból készült. Magyar Lilla elmondja, hogy tárlatvezetések alkalmával ő is viseletbe bújik, és úgy vezeti körbe a látogatókat, ugyanis nagyon fontos, hogy az érdeklődők hiteles képet kapjanak a középkorról.

„Ez az egyik kedvenc részem, mert itt szoktam lerombolni a tévhiteket a látogatókban” – mondja Lilla a páncélok mellé érve, aztán ki is tér arra, mennyi hiteltelen vagy pontatlan információt lehet összeszedni az amerikai filmekből. Kezdve azzal, hogy sokaknak a 35-40 kilós vértről egyből az ugrik be, mégis hogyan lehet ebben mozogni – pedig lehet.

Mivel a páncélok méretre készültek, így az együtt mozgott a testtel és kevéssé akadályozta az illetőt a szabad mozgásban. Alá gambezont, vagyis egyfajta párnázott fegyverkabátot vettek, amely (nyilván egy bizonyos fokig) felfogta az ütések erejét. A páncél súlya eloszlik a testen, és azt se felejtsük el, hogy a férfiak már egészen fiatal koruktól edzettek.

A vívás olyan, mint a sakk – tudjuk meg. Egy-két lépéssel a másik előtt kell járni fejben, így ugyanolyan erőteljes szellemi munkát igényelt az illetőtől, mint fizikait, a pillanat törtrésze alatt kellett átlátni, mit akar az ellenfél, és azonnal reagálni rá. Így valójában egy-egy összecsapás szemmel szinte követhetetlen volt, és nem is tartott sokáig, nem úgy, mint a filmekben, amikor hosszú perceken keresztül vívnak egymással a küzdő felek.

A cél nem az volt, hogy addig szurkálják a másikat, amíg az holtan összerogy, inkább arra törekedtek, hogy minél hamarabb minél komolyabb sérülést okozzanak, amelybe az ellenfél legfeljebb majd később belehal.

A lovak vértjével kapcsolatban szintén általános az a tévhit, miszerint szegény párának nem elég, hogy a felpáncélozott katonát el kellett bírnia, de még a sajátját is cipelte, és ez biztosan megerőltető volt számára. Valójában a lónak ez nem okozott gondot, és az amúgy is nagy teherbírású állat, a robusztus, izmos „csatamén”, amelyet kifejezetten harcra tenyésztettek, képeztek, szintén direkt rászabott, észszerűen felépített harci viseletet kapott. Egyébként megtanították harapni, rúgni és szúrni a homlokát fedő páncélból meredező tüskével, úgyhogy nem volt kellemes találkozni vele a csatamezőn.

Attila, a fotósunk, egy percig sem tétovázik, amikor kiderül, hogy egy láncinget, egy mellvértet és egy sisakot fel is lehet próbálni. Egyébként szuperül áll neki. Azt mondja, teljesen kényelmes az öltözet, csak a fényképezőgépet érzi egyszerre pillekönnyűnek a kezében.

Még nem ér véget a látnivalók sora

Bár azt hinnénk, hogy a javán már túl vagyunk, a siklósi vár még ennél is sokkal több érdekességet tartogat. A déli szárny második emeletén most I. és II. világháborús kiállítást találunk, egy-egy tárlatot berendeztek a siklósi szerb és horvát kisebbség tiszteletére, emellett az északi szárnyban panorámaterasz, határőr-kiállítás és középkori játszóház, a keleti szárnyban időszaki kortárs képzőművészeti kiállítás, valamint a déli szárnyban reneszánsz bútorkiállítás és bormúzeum is van.

Jelen pillanatban ez az egyetlen épített emlék, amely hozzá köthető a siklósi várban.

Persze „A Tenkes kapitánya”-emlékszoba sem hiányozhat a sorból, ahol a bábukra a filmben viselt ruhákat adták. Az 1963-ban itt forgatott, nagy sikerű filmsorozattal kapcsolatban szinte minden helyinek van egy kedves története, hiszen akkoriban mindenki, aki élt és mozgott Siklóson, az statisztaként szerepelt a filmben.

Szakvezetőnk elmeséli, hogy számára az egyik legmeghatóbb találkozás „Eke Mátéval” és „Buga Jakabbal” 2000-ben történt. A Dolce Hegedűegyüttest – amelynek 24 éve tagja – kérték fel, hogy játsszon azon a ceremónián, amelyen a színművészek átvették a Siklós Város Díszpolgára kitüntetést. „Tudni, hogy valami olyat adtunk ezeknek a fantasztikus embereknek, amire később is meleg szívvel, meghatottan emlékeztek vissza, örök élmény marad.”

A cikk a Turista Magazin 2019. márciusi számában jelent meg. Korábbi számainkat ide kattintva tudod megrendelni, előfizetni pedig itt tudsz ránk.