A szezon elején merült fel bennünk, hogy ideje lenne már elmenni valami nagy hegyre sítúrázni. Elsőre az Elbrusz (5642 m), a Kaukázus legmagasabb csúcsa merült fel bennünk. De aztán jött a „nagy ötlet”, a Lenin! Mellette szólt, hogy a magassága (7134 m) ellenére technikailag könnyűnek számít - és „megsízhető”.
A dolgot komolyan vettük, és megkezdtük a felkészülést. A sítúráinkat úgy építettük fel, hogy azok mind a technikai, mind az erőnléti felkészülést szolgálják. Ausztriai, majd olaszországi sítúrákkal kezdtünk, s a szezont végül Svájcban fejeztük be. Ott, a Monte Rosa alatti gleccseren, a teljes menetfelszerelést leteszteltük.
A felkészüléssel párhuzamosan az utazáshoz kapcsolódó szervezési feladatok is lassan, de haladtak előre. Egy kirgiz utazási irodát bíztunk meg, hogy szerezze be a tartózkodási engedélyeket, szervezze meg a helyi közlekedést, valamint fizesse be a túrához kapcsolódó egyéb költségeket. A szervezést nehezítette, hogy az expedíció résztvevőinek száma csak közvetlenül az utazás előtt vált véglegessé. Menet közben többen lemondani kényszerültek, de időlegesen új tagokkal is bővült a névsor. Végül csak öten utaztunk ki Kirgizisztánba.
A Budapest-Bécs-Isztambul-Biskek-Os-útvonal fapados repülőútja simának ígérkezett, csak egyetlen bizonytalan dolog volt: a csomagok. Egyrészt nem voltunk tisztában a csomagok számának és súlyának határaival. Ennek oka az volt, hogy a feladható csomagok és a kézipoggyász mellett három darab sízsákba, a lécek, a botok és a cipők mellé pakoltunk be minden olyan cuccot, amelyet a hátizsákba nem tudtunk berakni. Így az egyébként sem szokványos csomag - mint extra poggyász a sátrak, hágóvasak, hótalpak, jégcsákányok és kötelek miatt - nemcsak méretében, hanem súlyában is különleges csomagnak számított. Másrészt nem derült ki, hogy hol és mikor kell fizetnünk a plusz kilók miatt. Szerencsére odafelé nem kellett fizetnünk sehol. Bár inkább fizettünk volna…
Biskek, repülőtér
Isztambuli átszállás után másnap hajnalban érkeztünk Biskekbe, Kirgizisztán fővárosába. A csomagfelvételnél kiderült, hogy hiányzik egy hátizsák. Persze, ahogy ilyenkor szokott történni, pár óra várakozás után közölték: nem tudnak semmit az eltűnt csomagról. Az utazási iroda elénk kiérkező képviselője nagyon kedves és segítőkész volt. Miután megkaptuk tőle a szükséges dokumentumokat, a belföldi utazásunkhoz szükséges repülőjegyeket, illetve az alaptáborba szóló transzfer voucherét, intézkedett az eltűnt csomag ügyében.
Os városából egy rozoga busszal indultunk el az alaptábor felé. Ott nem sok luxus járt nekünk, ugyanis mi a „minimálcsomagra” fizetünk be. Ez gyakorlatilag csak a gyönyörű panorámát jelentette a Lenin-csúcsra. A sátorhely mellett csak a vécéhasználat járt nekünk. Meglepő módon, de a fáradtság miatt nem éreztük a magasságkülönbséget. Az alaptáborban (3 800 m) az első napot pihenéssel töltöttük, ám hogy átmozgassuk izmainkat, egy rövid sétát azért tettünk. Ekkor éreztük először, hogy egy kis séta milyen légszomjat képes okozni ebben a magasságban. Délután már nehezen mozogtunk, és inkább a sátor körül tettünk-vettünk.
Mivel az egyik társunk csomagja hiányzott, át kellett gondolnunk az elkövetkező napokat. Az előzetes tervek szerint a második napon már továbbindultunk volna az 1-es táborba, és onnét kezdtük volna akklimatizációs túráinkat. Most viszont egyikünk ruhái, hálózsákja, a mászófelszerelése és még a kajája is valamelyik reptéren bolyong. Végül úgy döntöttünk, hogy másnap hárman elindulunk tovább. Hosszas alkudozás után felfogadtunk két lovas teherhordót, akik az összes cuccunkat felvitték az alaptáborból az 1-es táborba. De a feljutás nem volt könnyű… Nem igazán a szintkülönbség, hanem a terepviszonyok miatt volt nehéz az átköltözés. A gleccser aljáig enyhén emelkedett az út, majd a moréna oldalára kezdtünk kapaszkodni. A gerincén átjutva néhol olyan meredeken lejtő szakaszokkal találtuk magunkat szembe, hogy már kételkedni kezdtünk a teherhordók és állataik feljutásának sikerében.
Többórás gyaloglás után végül láthatóvá váltak a gleccseren az 1-es tábor (4200 m) színes sátrai. De előtte még át kellett jutnunk a gleccserpatakon. Ekkor még nem tudtuk, hogy a hömpölygő vízen történő átkelés a későbbiekben egyre nehezebb lesz. Első alkalommal még sokat időzve kerestük meg azt a helyet, ahol cipő és nadrág nélkül át tudtunk gázolni a patakon. Ezt csomagokkal nehezen tudtuk volna megtenni, mert a patak sodrása olyan erős volt, hogy biztos a víz alatt végeztük volna. Persze a cipő levétele sem volt jó ötlet. Az erős sodrás miatt a víz rengeteg követ görgetett magával, melyek a bokához csapódva igen nagy fájdalmat okoztak.
A patak túlpartján már nem tűnt messzinek a tábor, viszont a vizes, sáros, néhol jeges vízfolyásokkal szabdalt gleccserfelszínen csak lassan lehetett haladni. Mire a sátrak közé értünk, már késő délutánra járt. A felhordott csomagjaink természetesen már vártak minket. Az alaptáborhoz hasonlóan itt is egy konyha, egy étkezősátor és sok telepített sátor állt. Emlékezetem szerint első este jól aludtunk, nem volt semmi problémánk. Reggel azonban már nem volt olyan rózsás a helyzet.
Nehezünkre esett a legkisebb mozdulat is. Annak ellenére, hogy alig volt szintkülönbség a táborok között, a közlekedést nagyban megnehezítette a gleccserpatakok hálózata. Néhány nagyobb patak annyira meredeken bevágódott a jégbe, hogy hágóvas és jégcsákány nélkül csak bajosan lehetett átkelni rajtuk. A gleccserasztalokon történő sziesztázás után nagy nehezen visszatértünk a sátrakhoz. A nap végére nagyon gyengének éreztük magunkat. Másnap reggel András, rosszulléte miatt, inkább a táborban maradt, így Ákossal kettesben indultunk el a 2-es tábor felé. Egyelőre síléc nélkül vágtunk neki, a terv ugyanis az volt, hogy felviszünk egy sátrat, de nem alszunk ott.
A két tábor közti út első harmadában a nyílt hasadékok után egy meredek gleccserleszakadás állta utunkat. Előkerültek a hágóvasak és a jégcsákányok. Szerencsére néhány helyen fix kötél is segítette a mászást. Visszatekintve ez volt a legtechnikásabb szakasz ezen az útvonalon. A következő szakaszra, bár első látásra nem tűnt túl meredeknek, összekötve maradtunk. Nagyon nehézkesen haladtunk, 20-25 méterenként meg-megpihenve. Az oxigénhiány mellett a meleg is terhelte a szervezetünket (a 2-estáborban egy indiai srác 30 °C feletti hőmérsékletet mért kora délután). Végül csak elértük a kettes tábort (5400 m). Gyorsan lepakoltunk, majd elindultunk vissza. Kicsit bántuk, hogy mégsem hoztunk síléceket, bár felfelé nem hiányzott.
András azzal fogadott minket, hogy mivel egész nap rosszul volt, ezért másnap reggel lemegy az alaptáborba. Sajnos az éjszaka folyamán tovább romlott az állapota. A tábori orvos adott pár gyógyszert, és azt javasolta, hogy vigyük le az alaptáborba. Az extra körből visszaérve úgy döntöttünk, hogy másnap célba vesszük a kettes tábort. Indulni vagy nagyon korán, vagy délelőtt lesz módunk. Előbbi esetben még hideg van, és fagyott a hó. Hágóvasban gyorsabban lehet haladni a kemény, fagyott hóban, viszont a legnagyobb melegben érkeznénk meg a táborba, ahol sehová sem lehet elmenekülni a nap elől. Utóbbit választva, melegben és olvadt hóban, nehézkesebb előrejutással kell számolnunk. Hosszas gondolkodás után végül e verzió mellett maradtunk.
Másnap sílécekkel felszerelkezve újra nekivágtunk a meredek falnak, és a legmeredekebb szakasz után, a nagy melegben és az enyhén olvadt hóban, már viszonylag jól tudtunk haladni a síléceinkkel.
A következő napon egy rövid, akklimatizációs túrát tettünk. Ebben a magasságban annyira erős a napsütés, hogy amikor megálltunk pihenni, a sílécekből napellenzőt kellett készítenünk a totális leégés ellen. A nagy meleg és az erős napsütés miatt végül csak egy rövid kör lett a túrából. Másnap korán indultunk, a lefagyott havon így gyorsan haladhattunk. Az előző napi kis túra pihenőhelyét elérve Ákos - vagy a fáradtság, vagy egyszerűen a szokatlan meleg miatt - úgy érezte, hogy nem tud tovább menni. Én viszont erősnek éreztem magam a mászáshoz.
Tudtam, hogy az akklimatizáció miatt, jó lenne elérni a hármas tábort (6100 m) vagy legalább a 6000 m körüli magasságot. Mielőtt elváltunk, Ákos még megjegyezte, hogy ha délután visszaérek, és ő nem lesz a sátorban, akkor elindult lefelé az egyes táborba. Mire a meredek szakaszhoz értem, fejem felett gyülekezni kezdtek a felhők. Már láttam, nincs értelme továbbmásznom, mert a tábort nem érem el, felszerelést pedig nem hoztam magammal a kint alváshoz. Eldöntöttem, időben megfordulok, hogy még tiszta időben le tudjak csúszni. Izgalmas pillanat volt átszerelni a lecsúszáshoz. Bevallom, egy kicsit remegett a lábam. Ilyen magasan még nem síeltem, sőt egyáltalán nem is jártam korábban.
A mellékgerinc nyugati oldalán való csúszás gyönyörű volt. Fantasztikus látványt nyújtottak a távoli gleccserek. A nyeregig bátran csúsztam, viszont onnan, az addig tökéletes minőségű hó helyett erőteljesen megolvadt és meredek oldal várt rám. Megfordult a fejemben a lecsatolás gondolata, de tudtam, a léccel a hátamon ezen a részen nehezen lehet biztonságosan mozogni. Ákost nem találtam már a sátornál, így bőven volt hely odabenn, mégsem tudtam rendesen aludni. Bezártságérzésem volt. Mikor reggel felébredtem, esett a hó. Egy kicsit megijedtem, hogy most hogyan tovább, de délelőtt elállt a havazás, a nap pedig kisütött. Mivel az idő csodálatos lett, gyorsan elkezdtem kiásni a frissen hullott 40 cm hó alól a sátrat. Éreztem, most kell elindulni lefelé, nincs mese.
Az előző napi csúszás bátorságot adott. Felejthetetlen élmény volt a kék ég alatt, a hatalmas völgyben kacskaringózó gleccser látványa mellett a porhóban síelni. Az oxigénhiány lefelé is éreztette hatását, így sűrűn kellett pihenőt tartani. Szerencsére a hó minősége egészen a nagyon meredek részig tökéletes volt. Itt amúgy is vissza kellett venni a tempóból a gleccserhasadékok miatt. Meglepetésemre, András kivételével, mindenki ott volt az egyes táborban. Nagyon megörültem nekik. Este a hangulatos jurtában ettünk egy jót, és mindenki elmesélte az elmúlt pár napon történteket. Ebben a jurtában egész este bent lehettünk, kártyáztunk, teáztunk, sőt még édességet is kaptunk.
A következő napokban az időjárás rosszabbra fordult, így el is dőlt, hogy ennyi volt a túra. Mivel a csúcsra már nem tudtunk volna felmenni, és a felhozott élelmiszer is elfogyott, logikus volt elindulni lefelé. Annál is inkább, mert András cuccai itt, az egyes táborban maradtak. Mikor lekísértük, még nem tudtuk, hogy nem fog visszajönni, azt pedig végképp nem, hogy előbb hazautazik. A teherhordókra már nem volt pénzünk, ezért tudtuk, hogy mindenképpen kétszer kell fordulni. Az alaptáborban újra letáboroztunk Szergejnél. Az itt hagyott sátorban volt némi élelmiszer-tartalék, de láttuk, hogy itt, a jurták közelében, nem fogunk éhen halni. Két nap pihenés és kirándulgatás után eljött a hazautazás napja.
Sátor: Könnyű, gyorsan felállítható, kétbejáratú, tágas, kétrétegű, öntartó, kétszemélyes típus. Páronként 2 sátorra van szükség.
Derékalj: könnyű és/vagy kicsi
Hálózsák: pehely vagy ClimashieldŽ
Hátizsák: minimum 60 l-es, téli
Sízsák: minden felszerelés férjen bele (sí, sícipő, síbot, biztosítóeszközök)
Biztosítóeszközök: kötél, beülő, visszafutásgátlós csiga, ereszkedőeszköz, heveder, pruszik, jégcsavar, karabinerek
Hágóvas: automata vagy félautomata, könnyű, csuklós szerkezetű, gyorscsatolós
Síbot és jégcsákány: háromrészes, teleszkópos síbot; kisméretű, könnyű jégcsákány
Főzők és edények: 1 literes SRS reaktor és egy normál gázfőző, illetve egy 1,3 l-es alumíniumlábas. A gázpalackot a helyszínen kell beszerezni!
Víztisztító: vízszűrő és/vagy tabletták
Ruházat: vízálló dzseki, pehelydzseki vagy PrimaLoftŽ kabát és nadrág
Cipő: könnyű, hegyi futócipő, sícipő vagy túrabakancs
Napsugárzás ellen: naptej, ajakír, napszemüveg, orrárnyékoló, kesztyű, kendő, sapka
Annak ellenére, hogy nincs kötelező védőoltás Kirgizisztánba, pár ajánlottat (pl. hepatitis A és B, tetanusz és hastífusz ellenit) mégis érdemes beadatni.
Mivel elvileg csak szervezett módon lehet a területen tartózkodni, az utazási irodák különböző szolgáltatási csomagokat ajánlanak. Mi a „minimálcsomagot” választottuk, amely a következőket tartalmazta: az alap- és a további táborokban sátorhely, vécé- és vízhasználat, biztonsági és orvosi ügyelet, akkumulátorok feltöltésének lehetősége, fix kötelek használata, valamint a környezetvédelmi járulék. További szolgáltatásokat is igénybe lehet venni: csomagok felvitele az alaptáborból az 1-es táborba lovas teherhordókkal, az alap- és az 1-es tábor telepített sátrainak használata, étkezés, no és természetesen a túravezető.
Ezenkívül a kint tartózkodás idejére határsávengedélyt kell beszerezni a helyi hatóságoktól. A nemzetközi repülőjegy mellett a belföldi járatra is előre kell foglalni, illetve célszerű előre megszervezni az Os és Achik-Tash közti transzportot.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2013. december - 2014. januári számában.
A Turista Magazin további lapszámait itt is megrendelheted.
Kapcsolódó cikkeink:
Egy vagány pár bringával a világ körül
Kamcsatka, ahol mindent lepipálnak a vulkánok
Bringás csúcsélmény a Himalájában
