Az eurázsiai daru vonulása során Hortobágy az egyik legfontosabb európai pihenőhelynek számít. Az itt átvonuló csapatok együttes létszáma az elmúlt öt évben 140 ezer körül stabilizálódott. A napokban azonban minden eddiginél többet, 160 ezer madarat számoltak.
Az európai darvak jellemző fészkelőterületei Skandináviában, a Balti-államokban illetve Északnyugat-Oroszországban vannak. A darvak az őszi vonulás idején általában egy-két hónapot töltenek nálunk, októbertől november végéig.
„Ez a globális skálán is elképesztően magas összmennyiség az 1995 óta folyó hortobágyi, heti rendszerességű szinkronszámlálások mostani adatai alapján újabb rekordot döntött, elérve a 160 ezres, talán soha meg nem álmodott létszámot”- áll a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság híradásában. A szakemberek szerint az elmúlt több mint két évtized adatai alapján valószínűnek tűnik az a magyarázat, hogy az ugrásszerű állománynövekedés hátterében nemcsak az északi fészkelőpopulációk erősödése áll, hanem feltehetőleg szibériai madarak útvonalmódosítása is, ami a párhuzamba állítható az ázsiai fészkelőállományra nehezedő vadászati nyomással, élőhelyvesztéssel a dél-ázsiai térségben és klimatikus mintázatokkal is. Természetesen ennek a feltételezésnek az igazolására egyedileg jelölt madarak megfigyelési adataira is szükség van. Mindenesetre nagy a valószínűsége, hogy a Hortobágy nemcsak az európai daruállomány megőrzésében játszik kiemelkedő szerepet, hanem az eurázsiai fészkelőpopuláció védelmének egyik kulcsfontosságú védőbástyájaként is értelmezhető.
A daru korábban gyakori madár volt Magyarországon, rendszeresen költött nálunk. Századokkal ezelőtt a paraszti udvarokban a darvakat díszmadárként tartották, de házőrzőként is megállták a helyüket, ugyanis jeleztek, ha idegen érkezett a házhoz, viselkedésükből pedig az időjárásra is lehetett következtetni. A daru húsát is fogyasztották, a pásztorok lábszárcsontjából készítettek használati tárgyakat, például sípot vagy pipaszurkálót, a tollát pedig kalapjukra tűzve hordták.
A megfelelő élőhelyek eltűnése, a vízrendezési munkálatok, a mocsarak lecsapolása miatt azonban a daru fokozatosan eltűnt az országból, költéséről 1910-ben számoltak be utoljára. Azóta csak vonuló fajként fordult elő nálunk. A Hortobágy, a kardoskúti Fehér-tó és a szegedi Fehér-tó környéke Európa legjelentősebb daru-pihenőhelyei közé tartoznak, ahol ősszel több tízezres, sőt, ahogy a mostani időszak is mutatja, akár 160 ezres csapatok is pihenhetnek.
Ilyenkor ősszel az egyik leglátványosabb természeti jelenség a darvak hajnali és esti behúzása. Az érintett nemzeti park igazgatsóágok rendszeresen szerveznek darunéző sétákat, amikor szakember kíséretében lehet megcsodálni az éjszakázóhelyekre be-, illetve az onnan kihúzó darvakat.
A vezetett túrákról az alábbi linkeken lehet további információkat találni:
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Kapcsolódó cikkek:
Ha ősz, akkor darules a Fehér-tónál
Daruszafari és kisvasutas darules a Hortobágyon
Átnyaraló darvakat figyeltek meg Dévaványa térségében
Újra költött a daru Magyarországon
