Sok látnivaló kis helyen is elfér

Lassan tíz éve lesz már, hogy legutóbb erre jártam, és most örömmel állapítottam meg, hogy itt semmi nem változott azóta. A Jakab-hegyet azért szeretem nagyon, mert viszonylag kis helyen, egy alig 2,5 kilométeres túrával több izgalmas látnivalót is érintünk. A túra persze valójában ennek minimum a duplája, mert nem körtúra, és a hegyről le is kell jönni. Mi nagyon kényelmes tempóban, négy órát töltöttünk fenn, és közben egy egész napra elég látnivalót ejtettünk útba.

Ahogy tíz éve, most is Kővágőszőlősről indultunk fel az 602 méteres hegyre. A falu neve is utal arra, hogy hajdan itt főleg kőbányászattal és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Az 1950-es években aztán Kővágószőlős életébe belépett az uránércbányászat, és ekkor épült fel a a falu szélén található új településrész, ahol a bányászcsaládok laktak. A falu központjában áll a tekintélyes méretű Sarlós Boldogasszony plébániatemplom, amely mai formáját a 18. század második felében nyerte el, de tornya a 13. században épült, a román kori ikerablakok ma is láthatók.

Mohaszőnyeg az erdőben

A faluban alig volt mozgás, ami nem csoda, 30 fokban, ebéd után nem sokkal. Szerencsére itt még vannak működő kék kutak, így hideg vízzel feltankolva vághattunk neki túrának. Hamar beértünk az erdőbe és megkezdtük a kapaszkodást. Ahogy felfelé tartottunk, az erdő egyre ritkásabb, a mohaszőnyeg pedig egyre vastagabb lett. Ahogy azt megtudtam a Kövirózsa tanösvény interneten elérhető tanösvény-kísérőjéből, a nagy területet beborító fehéredő vánkosmoha kedveli a vörös homokkövön kialakuló savanyú talajt. A továbbiakban mi is a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kövirózsa-sziluettel jelölt útvonalát követtük, amely a Jakab-hegy minden fontos látnivalóját érinti.

A tanösvény első állomásánál, az 1934-ben felállított Milleniumi Keresztnél már ízelítőt kaphatunk a hegy nagy erősségeiből, a gyönyörű panorámából és a geológiai érdekességekből. A hegység nagy részét szürke és vörös homokkő alkotja, de itt már találkozhatunk egy másik üledékes kőzettel, a durvakavicsos konglomerátummal is, amely a 220 millió éve itt hullámzott tenger partmenti üledékéből képződött.

Sziklaemberek a fák között

Ahogy tovább haladtunk már látszottak a fura formájú, nagy, barna sziklák első képviselői. A hegy oldalában álló, a fák közül kikandikáló Babás-szerkövekről nekem mindig indián totemoszlopok jutnak eszembe.

A kőgombák alapanyaga két üledékes kőzet, a konglomerátum és homokkő, amelyek körül az idők során a kevésbé ellenálló szomszédos kőzetek lepusztultak. A külső erők, a szél, a víz, a fagy aztán tovább formálták őket, a puhább kőzeteket jobban koptatták, a keményebbeket kevésbé, ennek eredményeként pedig különleges sziklaformák születettek, melyek keletkezésére a régi korok emberei is próbáltak magyarázatot találni. Egy régi monda így meséli el a sziklák történetét:

„Réges-régen élt Cserkúton két gazdag család. Egy napon betévedt hozzájuk egy koldusember, ki vizet s kenyeret kért alamizsnaként. Mindkét család elzavarta a nincstelent egy falat nélkül. Ezért a koldus átkot szórt rájuk: »Akkor váljatok kővé, mikor a legboldogabbak vagytok!«Telt múlt az idő, s az átok lassan feledésbe merült. Történt aztán, hogy mindkét család egyazon napon akarta férjhez adni a lányát. A hegyen lévő kolostorban esküdtek. Az egyik szertartás már véget ért, és a násznép lefele tartott, mikor a másik család fölfelé igyekezett. Az ösvény legszűkebb részén találkoztak. Egyikük sem akart kitérni a szakadék fölött. Azt mondták: »inkább kővé válunk, mintsem félreálljunk«. Abban a pillanatban fogott a régi átok, és mindkét nászmenet kővé dermedt.”

Kőbánya, földvár, barlang

Az ösvény a Babás-szerkövek után a hegy felé indul, és innen meredek kaptatás következik. Elhaladtunk egy régi kőbánya mellett, az itt bányászott vörös homokkövet építőanyagként és malomkőként használták. A meredek, vörös sziklafalba vésve a hely neve is olvasható: Sasfészek. Innen még egy meredek szakasz vár ránk, ahol egy kis sziklamászásban is lehet részünk a csupasz sziklákon felfelé haladva.

A platóra felérve újabb érdekességeket találni, például egy földvár maradványait. A Jakab-hegy fennsíkjának középső, legmagasabbra emelkedő részén a Kr.e. VIII. századtól egy sáncokkal övezett földvár állt. A kőből és földből készült sáncok ma is kivehetők az erdőben. Az erődített település két részből állt. A nagyobbik, téglalap alakú vár kb. 900 m hosszú és 500 m széles területen fekszik, a hozzá kapcsolódó kisebb vár 550 X250 méteres alapterületű volt.

A Jakab-hegyen még egy barlang is van, pedig a homokkőre a barlangok kialakulása nem igazán jellemző. Nem is egy klasszikus barlangról van szó, itt nem a víz oldó hatására alakult ki az üreg, hanem valamilyen földmozgás, például földrengés következtében a sziklák nagyobb tömbökre törtek és elmozdultak eredeti helyzetükből. A barlangot hajdan valószínűleg remeték is lakhatták, ma már azonban a kőtömbök instabillá váltak, ezért tilos és életveszélyes bemenni.

Zsongorkő, ahol akármeddig elücsörögnék

Innen pár lépésre találjuk a hegy legismertebb és leglátványosabb részét, a Zsongorkő kilátót, ami egy természetes kilátópont, korláttal megerősítve persze, ami a legtöbb emberből kihozza a híres Titanic-filmbeli mozdulatot, amikor Kate Winslet és Leonardo di Caprio szélesre tárt karral állnak a hajó orrában.

A Zsongorkőhöz is kötődik egy monda, amely egy Zsongor nevű legényről szól, akinek menyasszonyát az esküvő előtt elrabolta a Jakab-hegy várának ura. Zsongor egy sötét éjjelen felkapaszkodott a várba és kiszabadította menyasszonyát. Az őrség azonban észrevette és üldözőbe vette őket. Mikor a vitéz látta, hogy nincs menekvés, lovával a kiugró sziklára ugratott, és szerelmével együtt a mélységbe vetette magát. Azóta hívják a sziklát Zsongorkőnek.

A kilátásra nem lehet panasz, előttünk húzódik a Dráva síkja, a Villányi-hegységgel, de tiszta időben a horvátországi Papuk hegységet is látni lehet. Ezen a hétköznapon összesen három túrázóval találkoztunk, így zavartalanul ücsöröghettünk itt, és hát, mi tagadás, ezekben a zavaros időkben jól esik az embernek csak úgy belebambulni a tájba. Nem is tudom, meddig ültünk itt, és lehet, hogy még mindig ott ülnénk, ha a távolban nem kezdtek volna viharfelhők gyülekezni.

Kolostor a hegytetőn

Márpedig a hegy tetején található kolostorromokat még mindenképpen meg szerettük volna nézni, és lehetőleg napsütésben. A pálos kolostor romjainak közepén egy gyönyörű mezei juhar áll, ami még különlegesebbé teszi a romokat. A kolostort 1225-ben alapították, akkor még egy kis falu is volt itt fenn, amelynek temploma is az épület része volt. A török hódoltság után a romossá vált épületet még újjáépítették és emeletessé bővítették, de a 18. század végén az utolsó szerzetesek is elhagyták a Jakab-hegyet.

A romok közelében egy másik épületet is látni, ami eredetileg egy újkori kolostor lett volna. A rend ugyanis a 20. század elején szerette volna a szerzetesi életet visszahozni a hegyre. Az építkezés azonban félbeszakadt, és az épület ma már esőbeállóként funkcionál.

A tornyos pihenő felújítása 2021 júniusában fejeződött be. Az épület az eddigieken túl egy új funkciót is kapott, a tetőtérben bivakszállást alakítottak ki.

Mi innen leindultunk a hegyről, de előtte még kicsit megálltunk, pontosabban leültünk, mert egy darázspók mesteri hálóját muszáj volt közelebbről is szemügyre venni. A háló jellegzetessége a középen húzódó, sűrűbb szövésű vezérfonal, mely állítólag jobban visszaveri a napfényt, mint a háló többi része, és még tökéletesebb csapdaként működik az arra repülő rovarok számára.

A darázspókok ősszel rakják le petéiket, ennél a fajnál is jellemző a szexuális kannibalizmus. Ha túl sokáig elhúzódik a párzás, a nagyobb méretű nőstény felfalja a hímet, amely peterakás előtt fontos kiegészítő táplálékot jelent számára.

Mielőtt visszatértünk volna Kővágószőlősre, még tettünk egy kis kitérőt a szomszédos faluba, Cserkútra, hogy megnézzük annak Árpád-kori templomát. A 12. században épült templom belső falain gyönyörű freskómaradványok vannak, ezeket mi most sajnos nem tudtuk megnézni. Többek között ezért is szeretnék visszajönni ide. És ezúttal egészen biztos, hogy nem várok újabb tíz évet.

A cikk 2020 augusztusában jelent meg először.