A megszokott ludas programokat megtartják, csak éppen szétbontva több hétvégére, november 14-től december 20-ig.
Az említett időszakban minden hétvégén várják a látogatókat az Öreg-tónál Tatán, egy reggeli és egy késő délutáni, esti programon. Ezek ingyenesek, viszont a járványhelyzet miatt regisztrációhoz kötöttek, ide kattintva lehet jelentkezni. A madarakat természetesen teleszkópon keresztül is meg lehet figyelni, de arra felhívják a szervezők a figyelmet, hogy kesztyűt mindenki használjon. A maszk kötelező, ahogy a megfelelő távolságtartás is.
Szakmai programokkal is készülnek a szervezők, amelyekre november 27-én és 28-án kerül sor. Lesznek többek között tematikus séták (9 és 13 óra között), illetve előadások, maximalizált létszámmal, és megtartják a szokásos 12 órás madármegfigyelő versenyt is, ahogy a szakmai tevékenységeket bemutató standok sem fognak hiányozni a tópartról. A programok listáját ide kattintva találod.
Virtuálisan is be lehet kapcsolódni a szakmai nap programjába, a Filmdzsungel Stúdió természetfilmjeit fogják vetíteni a Sokadalom YouTube-csatornáján, a madarászversenyt pedig élőben közvetíti helyszíni bejelentkezésekkel Orbán Zoltán ornitológus.