Magyarország madárvilágának egyik legszebb, más fajokkal összetéveszthetetlen képviselője április végén, május elején érkezik vissza hozzánk afrikai telelőhelyéről. A Nyugat-Európa egyes országaiból már eltűnt szalakóta az öreg, odvas fákkal tarkított füves élőhelyekhez, leginkább a legeltetett vagy kaszált területekhez kötődik. Jövője veszélyben forog, az elmúlt évek odútelepítési projektjei azonban ígéretes eredményekkel kecsegtetnek.
A szalakótafélék (Coraciidae) családjába tartozó, 29–32 cm hosszúságú, 50–58 cm szárnyfesztávolságú szalakóta (Coracias garrulus) a Coracias nem egyetlen, Magyarországon is előforduló faja. Csóka méretű, robusztus felépítésű, nagy fejű, erőteljes csőrű madár, amelynek tollruhája alapvetően a világos türkizkék és a barna különböző árnyalataiban pompázik. Evezői feketések, középső faroktollai szürkészöldek, szárnyainak felső oldala és farcsíkja élénk kobaltkék. Utóbbi szín hiányzik a fiatalok esetében.
Kedvenc élőhelyei a hajdani fás legelők, az erdőspuszta-maradványok, a fehérnyár-ligetek és nedves rétek tagolta homokpusztai területek.
A 20. század derekáig hazánk szinte minden, számára alkalmas szegletében előfordult, a századfordulóra ugyanakkor még az utolsó maradványpopulációi is eltűntek a Dunántúlról. Jelenleg a Duna–Tisza köze, a Hajdúság, a Nagy- és a Kis-Sárrét, a Bihari-sík, a Körös–Maros köze, a Hortobágy, a Borsodi-Mezőség, a Jászság és a Hevesi-sík fészkelője.
A mesterséges fészekodúkon kívül szinte kizárólag fák természetes vagy harkályfélék vájta odvaiban költ. Rendkívül ritkán homok- vagy löszfalak üregeivel is beéri.
Április végén, ritkábban május elején tér vissza Magyarországra, majd gyorsan elfoglalja költőüregét. A nőstény általában 4-5 fénylő héjú, fehér színű tojást rak, amelyeken mindkét szülő kotlik. Tizennyolc-tizenkilenc nap múltán kikelnek a fiókák, és közel egy hónapig tartózkodnak a fészekben. Kirepülésükkel még nem válnak teljesen önállóvá – szüleik továbbra is etetik őket egy darabig. Táplálékuk zömét nagyobb testméretű egyenesszárnyúak, bogarak és egyéb rovarok teszik ki, de apróbb békákat, gyíkokat, illetve kisemlősöket is zsákmányolnak. Prédáikra kiemelkedő pontokról leselkednek, vadászatuk során pedig a kissé horgas csőrvégződésből is sokat profitálnak. A szalakóta vonuló madár, a telet az afrikai kontinens trópusi részein tölti. Hosszú vándorútja augusztus–szeptemberben veszi kezdetét.
Kilátások
A szalakóták huszadik századi drasztikus állománycsökkenése komplex okokra vezethető vissza, amelyek közül a nagyüzemi mezőgazdaság térhódítása, a gyepterületek kiterjedésének csökkenése, a fészkelőhelyül szolgáló idős, odvas fák kivágása, a táplálékbázis kemikáliák használata következtében (is) jelentkező gyérülése, valamint az áramütés tekinthető meghatározónak hazai viszonylatban. Az összképet tovább rontja, hogy a dél-európai és észak-afrikai országokban előszeretettel mészárolják le tömegesen e védtelen madarakat vonulásuk során.
Az elmúlt években számos, úgynevezett D típusú költőláda kihelyezésével tettek kísérletet a magyar szalakótapopulációk egyedszámának növelésére – sikerrel. Egyes területeken két évtized alatt meghatszorozódott a fészkelőpárok száma.
Nincs tehát minden veszve, a hangsúlyt azonban hosszabb távon az élőhely- és a tájrehabilitációra kell majd áthelyezni.
Kiemelt oltalom
A szalakóta (Coracias garrulus) a fokozottan védett fajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 500 000 Ft egyedenként. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján szintén szerepel e színpompás madár – besorolása NT (Near Threatened), azaz „mérsékelten fenyegetett”.
A cikk a Turista Magazin 2016. májusi számában jelent meg.
