Szent Iván éjjelének titokzatos füvei

Az év legrövidebb éjszakájához kapcsolódik Szent Iván éjjele, a régi Szent Iván havának 24. napja. A napfordulóknak ősidők óta kultikus jelentősége van, de az V. századtól a nyári napforduló keresztény ünnep is, Keresztelő Szent János napja, ami a pogány rítusokból is sokat megőrzött.

Virágos Szent János ünnepének is nevezték, hiszen ilyenkor illatos füvekből, virágokból raktak máglyát, gyógynövényeket szenteltek vagy áldoztak Szent Iván tüzénél. Az e napon szedett füveknek több helyen varázserőt, démonűző hatást is tulajdonítottak. A magyarság a XVI. század óta ünnepelte e napot mágikus praktikákat is bevetve a termékenység, a megtisztulás, a betegségek és a rossz szellemek elűzése érdekében.

Amikor a páfrány is kivirágzik

Nem csak nálunk, Európában is nagy ünnep volt ez az éjszaka, sorra gyúltak a tüzek, a lányok virágkoszorúkat fontak a hajukba és körbetáncoltak a lobogó máglyákat, a tűzben pedig gyógyfüveket áldoztak. A skandinávok Szent Ivánkor keresik a páfrány virágát, hiszen (az egyébként spórákkal szaporodó virágtalan növény) évente egyszer, csak ekkor virágzik, és aki a virágát megszerzi, az láthatatlanná tud válni.

Ezen az éjszakán számos praktikát igyekeztek bevetni, különösen az idősödő javasasszonyok, hiszen „ … az iraló, a javasasszony fontos személy volt mindenha, fiatal korában úgy lehet, a szemével vert vagy gyógyított, de mikor annak a ragyogása erőt veszített, a növényvilágnak kellett előállania, eszközöket a kezéhez adni, hogy hatalma ne csorbuljon.” Van ahol úgy tartották, hogy az öregasszonyok ezen éjen, ha mezítelenül megkerülik földjüket és aranypátrácot (aranyos fodorkát) szednek, akkor nekik a gyógyfüvek elárulják titkaikat.

Herba fuga demonum

Ősmagyar néven „teuzvirága”, „Zent Juan verága” vagy Szent János vére, csengőlinka, herba fuga demonum, azaz ördögök s boszorkányok elleni óvszer; mindez a közönséges orbáncfű. Ez a fű sosem hiányzott az áldozati füvek közül. Napsárga virágai a napforduló idején virítanak. Hypericin nevű hatóanyaga a virágokat szétdörzsölve vérvörösre festi az ujjaink begyét. A „tisztító tűzbe” vetett, boszorkányok ellen védő gyógynövények legfontosabbika volt.

Erre utal az 1400-as évekből származó versike is: „ Mind a boszorkány s az ártó szellem hatalmukat vesztik az ember ellen, ha annak Szent János-nap éjjelén szedett orbáncfű füzére a mellén. S hogy házad vész, sem vihar ne érje, S rontás ellen a szent mindenkor védje, Mint melleden az orbáncfű füzére, Virítson a szemöldfán a virágnak vére.” Kincskereső híre is volt, a bő termés érdekében is áldoztak vele a szentiváni tűzben. Gyógyfűként sebeket, orbáncot gyógyított. Ma is elismert gyógynövény, virágaiból készíthető külsőleg használatos sebgyógyító olaj napégésre, bőrsérülésekre. Herbájának teáját enyhe depresszió, szorongásos betegségek esetén is hatékonynak találták. Ilyen módon tehát tényleg van köze a „démonok” elűzéséhez.

Szentiváni tűzben sült alma

A haza népi szokásokban a Szent Iván tűzében sült, ilyenkor érő almának betegségűző hatást tulajdonítottak. A baranyai németek a Szent Iván éji koszorúkba pipacsot, réti margitvirágot és kék búzavirágot fontak. Virágos Szent János napján a Zobor vidéki Kolon magyar lakói párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtottak meg, miközben daloltak, táncoltak, tűzet ugrottak és a tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni.

A somogyi Mozsgó felbokrétázott német legényei még a XIX. század fordulóján is, a falu ünneplőbe öltözött népe előtt versenyt lovagoltak, majd este tüzet ugrottak. A lányok pedig napkelte előtt szedett virágokból koszorút tettek a fejükre, de egy kis csokrot a legényeknek is föltűztek belőle. A bajai bunyevácok e napon a tehenek szarvát is felvirágozták, és úgy hajtották ki őket a csordába.

Szent Iván seprűje

Szent Iván füve, Szent Iván seprűje, Szent János gaza, tejzsugorító fű néven is nevezték a mézillatú, sárgán napfordulókor virágzó tejoltó galajt. Ez a növény hosszú, szerencsés életet és gazdagságot hoz az ember számára. Tisztán tejoltó galajból vagy más virágokkal, néhol fokhagymával is vegyesen koszorúkat fontak június 24-én. A magyarországi szerbek ezeket a koszorúkat a házaik kapujára akasztották, mely az összetartozást jelképezte és egész évben védte a házban élőket és javaikat a bajtól.