Az Év Természetfotósa: Szerencsés pillanatok és a remény képei

Vajon képesek lehetnek-e ezek a képek olyan változást elérni az emberek fejében, szívében, hogy hatásukra aktívan tegyenek valamit a természet megóvásáért? Folyamatosan ez a kérdés motoszkált bennem a 31. „Az Év Természetfotósa” (ÉTF) díjátadója alatt, amelyet idén is a Magyar Természettudomány Múzeumban tartottak, ugyanis 2005 óta itt kap helyet hazánk legrégibb és egyik legnívósabb természetfotós pályázata, amelyet a naturArt, a Magyar Természetfotósok Szövetsége szervez.

A kételkedő kérdés nem véletlen, hiszen már-már elcsépeltnek tűnhet az a gondolat, amely minden természetfotós pályázat oldalán olvasható, és a díjátadók alkalmával is elhangzik, miszerint a kiállított és díjazott fotók segíthetnek közelebb hozni és megszerettetni az emberekkel a természetet és annak élővilágát, így ösztönözve minket arra, hogy megóvjuk ezeket az értékeket.

A november 7-én tartott „Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2023” díjátadón pedig az eddigieknél is sokkal hangsúlyosabban volt jelen ez a gondolat a köszöntőbeszédekben, mintha utolsó könyörgések lennének ezek, hogy ha most nem változtatunk, akkor nagy bajban lesz az emberiség.

Mert ugyan érződik, hogy egyre több ember szeme nyílik fel, de félő, hogy már kifutottunk az időből, amelynek jeleit évek óta tapasztalhatjuk Magyarországon is, például a szélsőséges időjárási eseményekben, mint a súlyos aszály, a tavaszi havazás, vagy az özönvízszerű esőzések. Ezek mellett a problémák mellett mondhatni eltörpülnek a szeméthegyek, és bájos, hogy igyekszünk szelektíven gyűjteni, bár ez kis hazánkban sokak fejében még mindig úri huncutságnak számít.

Leginkább az szúrt szíven, amit Bernert Zsolt, a múzeum főigazgatója mondott, hogy amit mi és elődeink baromira elrontottuk, azt tulajdonképpen az utánunk jövő generációknak kell elszenvednie, és helyrehoznia. Már ha még lehet. Megemlítette, hogy a múzeumba várhatóan sok ezer gyerek fog ellátogatni a következő hónapokban is, így a pályázat legjobb képeiből falra helyezett kiállítás darabjai felkeltheti a figyelmüket, és talán ez is kíváncsivá teheti őket a természet iránt.

Bár nyomasztó gondolatok gyötörtek az esemény elején, a díjátadóról végül bizakodva és reménnyel telve jöttem el, amely nagyban köszönhető a beszélgetéseknek a fődíjasokkal.

De akkor térjünk is át az est főszereplőire, hiszen ez mégis csak az ő ünnepük, a fotósok és munkáik, valamint a természetfotózás ünnepe. Idén közel 3000 kép érkezett be 153 szerzőtől, amelyekből a szakmai zsűri három fordulóban választotta ki a legjobbakat. A pályázatra 14 kategóriában lehetett nevezni, az év legjobb fotóját pedig a kategóriagyőztes képekből emelik ki, ahogyan a korábbi években is.

2023-ban „Az Év Természetfotója” címet Moldován Zsolt Magasugrás című képének ítélték oda, amely egy elképesztően jól elkapott pillanatot ábrázol egy játszadozó rókakölyökről és egy cserebogárról.

A jelenetre nem csak a magyar zsűri figyelt fel, hiszen Zsolt ezzel a fotójával megnyerte a román szervezésű Milvus természetfotós pályázat fődíját, amelyen először indult 2022-ben. Sőt, Európa legjobb természetfotóinak versenyén, a német szervezésű GDT European Wildlife Photographer of the Year pályázaton is remekelt, ahol az Emlősök kategóriájában kapott érte magasra értékelt elismerést.

Zsolt igencsak messziről, Kézdivásárhelyről érkezett a díjátadóra, ott él, és a mezőgazdaságban dolgozik, főként burgonya, kisebb részben egyéb zöldségek termesztésével foglalkozik. A Csíkszeredán született fiatalember már 13-14 éves kora óta a fotózás szerelmese, első, Zenit márkájú fényképezőgépét édesapjától kapta. Mivel olyan környezetben nőtt fel, ahol körbevette a természet, így fotós témáit is ez inspirálta. Mindenhol szeret fotózni, de úgy gondolja, hogy a legjobb képei a lakóhelye környékén születnek, hiszen azokat a helyeket és az ott élő fajokat már jól ismeri, és tudja, mit érdemes figyelni.

Díjnyertes rókás képe a szomszédos település, Csernáton határában készült. Bár eredetileg a gyurgyalagok násza miatt kezdett kijárni erre a helyre, a lenyugvó nap fényében önfeledten játszadozó rókakölykökre is felfigyelt. Munka után minden nap ide vezetett az útja, és a hosszú, türelemmel teli órák meghozták számára ezt a pillanatot, amelyben minden tökéletesen összeállt. Zsolt nem hisz a véletlenekben, inkább jókor volt jó helyen, és jó pillanatban nyomta le az exponáló gombot.

Zsolt számára a természetfotózás a teljes kikapcsolódást jelenti, hiszen egész nap emberek és zajos gépek között mozog, így jólesik számara a csend és a nyugalom. Mintha benyomnának nála egy stop gombot, és utána már csak ő van és a természet. A pályázatok pedig már gyerekkora óta inspirálják, egyrészt arra, hogy jobban figyeljen a környezetére, másrészt, hogy minél többet legyen kint a természetben. És hogy mit jelentenek számára a díjak?

– árulta el sikerei kapcsán a halk szavú és végtelen nyugalmat sugárzó Zsolt az átadó után.

Akadt még egy elképesztően szerencsés pillanatban elcsípett kép, amely a Kezünkben a Föld kategóriát nyerte meg. A zsűri elnöke, dr. Kalotás Zsolt külön kiemelte a díjátadón, hiszen ez a fotó minden túlzás nélkül az égből érkezett. Az esély arra, hogy ezt meg lehessen ismételni, a nullával egyenlő.

2020-ban egy a Földünket megközelítő üstökös tartotta lázban a világ csillagászait és asztrofotósait. A NEOWISE Palcsek Istvánt is megihlette, és arra gondolt, hogy a házassági évfordulójuk napján megörökíti magát és párját az üstökös alatt. A teleobjektívvel felszerelt fényképezőgépét úgy 100 méterre helyzete le maguktól, és az expozíció pár másodperces ideje alatt az üstökös mellé egy meteor is érkezett az ünnepi pillanatra. Ráadásul utólag vette észre, hogy még a kompozíciót is kissé rosszul állította be, hiszen eredetileg csak az üstököst szerette volna a fotóra, így viszont a meteor is tökéletesen befért a képbe. Mindez véletlen lett volna?

Az viszont biztosan nem véletlen, hogy idén is egy olyan fotós nyerte meg „Az Év Természetfotósa” címet, aki már sok éve megkerülhetetlen szereplője a hazai és nemzetközi pályázatoknak. Persze neki sincs bérelt helye, és idén is szoros volt a verseny. A természetfotózásban jártas olvasók már biztosan sejtik, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Potyó Imre és Daróczi Csaba lehetett az, akik leginkább versenyben voltak az abszolút győzelemért. Potyó Imre három kategóriát is megnyert, köztük a Napnyugtától napkeltéig kategóriát ezzel a varázslatos képével.

A gombaspóráktól csillogó fotón szarvasagancsgombák láthatók, de ha jól megnézzük, egy lepke is rejtőzik a gombacsokron, mégpedig egy nyárfapohók.

Azonban hiába volt három kategóriagyőzelme Potyó Imrének, Daróczi Csabának pedig „csak” kettő, mivel a végső győzelembe az összes díjazott fotó beleszámít, azaz a kiállításra bekerült képek száma és helyezése is, így végül Daróczi Csaba örülhetett 2023-ban „Az Év Természetfotósa” címnek. Ugyanis míg Potyó Imrének „csupán” 5 képe került a falra, addig Daróczi Csabának 12. Elképesztő eredmény, és ezzel Csaba immár hetedszerre nyerte meg ezt a pályázatot.

A Kiskunságban élő Csabáról azt érdemes tudni, hogy Zsolthoz hasonlóan ő is a lakóhelyéhez közel keresi témáit Jó szemmel veszi észre a fotóra kívánkozó formákat, színeket és jeleneteket, de alapvetően mindig van egy-egy konkrét projekt, amin hónapokig dolgozik. Az utóbbi időben ez egy igen érdekes perspektívájú képeket eredményező sorozat, amelyen az erdő állatai bukkannak fel, mint például cinege, mókus, egér, fakopáncs vagy nyuszt. Az egyik legsikeresebb fotó ezek közül ez a cinegés kép, amely az ÉTF-en az Állatok és környezetük kategóriát nyerte meg, de nemrég Európa legjobb természetfotói versenyén, a GDT-n is megnyerte a Madarak kategóriát.

Csaba imád kísérletezni, és ez is ennek az eredménye, GoPro akciókamerájával járta az erdőt és kereste az új látószögeket. Észrevette, hogy a fák odvában lévő vizes leveleken visszatükröződik ez a látvány, és ez megtetszett neki. Mivel az akciókamera igen apró, ezért olyan kis helyekre is be tudta helyezni, mint ezek az odvas részek, így olyan új látószögeket kapott, amit más módon sosem láthatnánk. Egyébként egy videót is készített arról, hogyan születtek ezek a fotók:

Kíváncsi voltam, hogy a győztesnek van-e kedvenc képe más fotóstól a mostani kiállítás anyagából, és Csaba egyértelműen Palcsek István egyik drónfotójához sétált oda a falon lógó képek közül, amely a Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában harmadik helyezett lett.

Felmerült bennem, hogy vajon Csaba, aki testnevelés és földrajz tanár, mit és hogyan tud átadni a természetfotózásból és a természet iránti szeretetéből. Elárulta, hogy már második éve vezet egy fotós tanszakot az iskolában 10-14 éveseknek, amelyre több mint 20 fiatal jár, és napi szinten mennek ki fotózni a suli környékére.

Emellett persze magáról a természetről, növényekről, állatokról is rengeteget mesél nekik, hiszen a természetfotózáshoz ezek az ismeretek is elengedhetetlenek. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a foglalkozásokat, de Csaba is tapasztalta, hogy a mai fiataloknak nagyon nehéz felkelteni az érdeklődését, hiszen elég magasan van az ingerküszöbük. Próbál nekik élményt, sikerélményt adni és ez talán továbbviszi őket ezen az úton.

De az olyan nem mindennapi események is segíthetnek a természethez közelebb kerülni a gyerekeknek, mint amilyet sikerült megörökítenie az iskola udvarán, és ami a mostani kiállítás anyagába is bekerült.

Tavasszal már feltűnt neki, hogy mindig ott lebzsel egy kacsapár az iskola focipályáján, de mivel fészkelésre alkalmas hely csak messze van a sulitól, kicsi volt a valószínűsége, hogy fészek is legyen a közelben. Mégis, egy nap megjelentek a fiókákkal, a gyerekek pedig szaladtak szólni neki, így ez a különös eset is megörökítésre került.

És ha már a fiataloknál tartunk, lássuk, ki lett „Az Év Ifjú Természetfotósa”. 2023-ban Őrsi Ákos volt a legeredményesebb az Ifjúsági kategóriában. Ákos nevével eddig még nem igazán találkozhattunk, de jó lesz rá figyelni, ugyanis egy rendkívül értelmes, jó megfigyelőképességű és elmélyülésre nyitott fiatalembert ismerhettem meg személyében. Nemzetközi sikert is elért már egyik fotójával, az orosz Golden Turtle pályázaton az ifjúsági kategóriában második lett ezzel az ÉTF-en is kiállított, vagány kompozíciójú őzes képével.

A most 18 éves Ákos kiskora óta figyeli a madarakat, és úgy 9-10 éves lehetett, amikor elkezdte fényképezni őket, de akkor még csupán a dokumentálás és a fajuk meghatározása miatt. Pár évvel később kezdte csak el érdekelni a fotózás művészi oldala, mégpedig pont az ÉTF-nek köszönhetően, ugyanis 2017-ben megkapta az akkori pályázat legjobb képeiből készült albumot, ez adta számára a kezdeti inspirációt.

2019-ben már nevezett is a pályázaton, és egy fotójával sikerült magasra értékelt elismerést kapnia. Tavaly óta komolyabban elkezdett foglalkozni a madarakkal, gyűrűzésekre jár, ami újabb löketet adott neki a fotózás terén.

Példaképei közül Máté Bence mellett két kortársát is megemlítette, a már sok hazai és nemzetközi pályázatot nyert Koncz-Bisztricz Tamást és a szintén természetfotóival sikeres és madarászattal foglalkozó Sztrehárszki Lilit. Mivel egy korosztályba tartoznak, így sokkal könnyebben tudott a fotózásról beszélni velük, ráadásul őket látva rájött, hogy talán mégsem olyan emberfeletti teljesítmény egy-egy jó fotót elkészíteni. Az addig elérhetetlennek hitt helyek és témák már nem is tűntek annyira elérhetetlennek, ami hatalmas motivációt adott számára.

Kiskora óta Solymáron lakik, közel a természethez, így sok lehetősége akad megfigyelni a természetet és a madarakat a Budai-hegységben. Az sem kerülte el a figyelmét, milyen negatív hatással lehet az ember jelenléte. Észrevette, hogy a Covid-járvány óta valami megváltozott. Akkor ugyanis rengetegen kezdtek el kijárni a természetbe, ami egyfelől jó, viszont a sok ember miatt az élővilág visszahúzódott.

Ákos természetszeretetének eredete nagyon egyértelműnek tűnik, hiszen erdő mellett laknak, kiskorában sokat jártak túrázni a családdal, télen pedig kertjük madáretetőjén figyelhették a madarakat. Az iskolában Ákos számára a legnagyobb löketet a természetismeret-tanára adta, aki sokat segített neki és iskolatársainak, versenyekre is jártak. Később is mindig jó biológiatanárai voltak.

Ákos idén fog érettségizni, aztán a Debreceni Egyetemen szeretne majd tanulni biológia szakon, és valamilyen környezeti neveléssel kapcsolatos munkát akar választani. A fotózást mindenképp szeretné hobbi szinten megtartani. Hamarosan madárgyűrűző vizsgára is megy, így a madarászat is biztosan az élete szerves része marad.

Kíváncsi voltam, hogy fiatalként hogyan látja, az ilyen kiállítások és a természetfotók tudnak-e hatni úgy a kortársaira, hogy általuk érzékenyebbek legyenek a természetre. Szerinte egy ilyen kiállítás a nála fiatalabb korosztályra, az általános iskolásokra hathat igazán. Az ő korosztályát már mással lehet megfogni. De neki szerencséje is van, mert egy természettudományi tagozatos osztályba jár, így a természetvédelmi témákra már eleve érzékenyebb. Jó hallani azt, hogy az iskolájukban például a diákok szervezték meg a szelektív hulladékgyűjtést, és hogy eleve az igény is tőlük származott, és ők menedzselik az egészet.

Úgy tűnik tehát, hogy van valami abban, amit a múzeum főigazgatója mondott, hogy a megoldás kulcsa valahol a gyerekeknél és a következő generációknál van, hiszen ők még nyitottak, befogadók és lelkesek.

mert nagyon nem mindegy, hogy milyen humán környezet veszi őket körbe, van-e kitől tanulniuk. A természetfotók jelenthetik akár az egyik lehetőséget is az ismeretterjesztéshez, amelyek változást generálhatnak.

De álljon itt a saját példám, hogy felnőtt korban sem reménytelen a helyzet. Nálam megtörtént ez a változás, pedig már jóval 30 fölött jártam, amikor kinyílt számomra a természet világa, mégpedig a magyar természetfotósok munkái által. Feltárták előttem, hogy milyen elképesztően gyönyörű, változatos és értékes a természetes környezetünk, de ezzel együtt azt is megértettem, hogy ahol az ember megjelenik, ott komolyan veszélybe kerülhet mindez.

Azt hiszem, dr. Kalotás Zsolt szavai illenek leginkább ide, a cikk végére, amelyet az idei pályázat legjobb képeiből összeállított album bevezetőjében olvashatunk:

Gratulálunk minden fotósnak a pályázaton elért eredményeikhez. Mutatunk nektek pár kedvencet a kiállítás anyagából, amiket az alábbi képre kattintva nézhettek meg. A Magyar Természettudományi Múzeumban január végéig tekinthető meg a kiállítás. Az albumot is beszerezhetitek, hiszen nem tudni, kinél milyen pozitív változást indíthat be ezeknek a képeknek a látványa.