Bajkál-tó - ha először hallja egy európai ezt a kifejezést, olyan messzinek és elérhetetlennek tűnik. Eszünkbe sem jut, hogy egyszer el tudunk jutni oda, meg tudjuk tapasztalni ezt a csodát.
Sok mindent megtanulunk a Bajkál-tóról az iskolában: hogy hol található, hogy a világ legmélyebb és legtisztább vizű tava, és a Föld édesvíz készletének 20 százalékát teszi ki. Ha kissé tájékozottabbak vagyunk, talán azt is tudjuk, 1996-ban a világörökség részének nyilvánították. Mikor először tartózkodtam az akkori Szovjetunióban huzamosabb ideig - egyetemista koromban részképzésen - sok gondolattal kacérkodtam, hová lenne érdemes elutazni, mit lenne jó felfedezni. Kaukázus? Közép-Ázsia? Netán csak a Krím-félsziget? Baltikum? A Bajkál-tó valahogy nem tartozott a terveim közé, túlságosan távolinak tűnt.
Közeli helyekre az akkori hivatalos korlátozások ellenére titokban sikerült eljutni, de Szibériába nem. Még később sem, mikor már elviekben szabadabban lehetett utazgatni. Majd az élet egyik hirtelen ajándékaként - egy meglepetésként ért ajánlattal, meghívólevéllel eljutottam Irkutszkig, ahonnan már csak egy „kis” ugrás a Bajkál. Sokáig fontolgattam, hiszen nem olcsó mulatság, de győzött a kalandvágy és a kíváncsiság. Egy hét moszkvai tartózkodás után végre felülhettem egy Irkutszba tartó repülőre.
A Bajkál-tavat a helyi lakosok „szent tengernek” nevezik
Mivel a Bajkál-tó igen hosszú (kb. 636 km), csak a déli részét látogathattam meg: elindultam hát a legnagyobb szigetre, Ol’honra, a tó partján található közeli városkába, Lisztvjankába és a Bajkál körüli
vasúthoz egy egynapos kirándulás erejéig.
A Bajkál-tavat a helyi lakosok „szent tengernek” nevezik, de emellett számos egyéb állandó jelzője is akad: például „Szibéria kék szempárja”, vagy „a természet szent ajándéka”. Megsértődnek, ha valaki szimplán "tónak" nevezi. Most már tudom, hogy igazuk van, méretei és fenséges látványa igazán nem egy tó érzetét keltik.
Igyekeztem felkészülni az útra, s próbáltam információkat szerezni az interneten. A források szerint a Bajkál-tó vulkanikus kitörés eredményeként keletkezett, fenekének formáját és mélységét a mai napig meghatározzák az aktív kitörések, a tektonikus árkok és a mélytengeri kanyonok mozgásai. Emiatt vizébe a törések mentén naponta átlagosan hat tonna kőolaj ömlik bele, s mellette egyéb gázkitörések. (Remélem, az emberiségnek nem jut eszébe visszaélni eme forrásaival.) Vizének tisztaságáért alig ismert olajbontó mikroorganizmusok és apró férgek felelnek. Sikerült is egy ilyen férget megnézni a szigeten. Állítólag kísérleteznek azzal, hogy a Föld más pontján is el lehessen őket szaporítani, hogy segítségükkel megelőzhessék és kezelhessék az ökológia katasztrófákat.
A tó egész környéke egy hatalmas nemzeti park, semmiféle szennyezés nem megengedett. (Emiatt
a Bajkálból kifolyó Angara vize is kristálytiszta.) Hatalmas élmény volt először megpillantani az óriási
mélykék víztömeget. A tó vize az említett szín rengeteg árnyalatában pompázik: a sekélyebb öblökben
a halványkéktől a türkizkéken át egészen a mélykékig. Elmondták, hogy a tóval való legelső találkozáskor egy „beavatási szertartást” szokás elvégezni (megmosni a kezet és az arcot), ami nagyon nagy élmény volt. Látva az áttetsző, kristálytiszta vizet, úgy éreztem, nem véletlen ez a szertartás. A sziget helyi őslakosainak hite szerint, aki megfürdik a tó vízében, az megtisztul.
-- A Bajkál-tóban 26 kisebb-nagyobb sziget található
BURJÁTOK FÖLDJÉN
A Bajkál-tóban 26 kisebb-nagyobb sziget található, ezek közül a legnagyobb, és egyedüli módon emberek által lakott sziget Ol’hon. Hozzávetőleg 72 km hosszú és 15 km széles, területe 730 km2, kicsinek helyi mértékkel sem nevezhető. Őslakosai a burjátok, de a történelem viharainak következtében jelenleg számos más népcsoport is él itt. A sziget nagy része kopárnak tűnő sztyeppe (kb. 55%), ugyanakkor számos, csak itt élő növény és állatfaj található meg a szárazföldön és a tó vizében. Például a bajkáli omul (Coregonus migratorius), egy már kihalóban lévő halfaj, melyet a sziget őslakosai főként télen halásznak. A turizmus fejlődéséig a halászat volt az egyetlen lehetséges megélhetési forrás a téli időszakban. Magam is megkóstoltam az omult, melyet főzve, sózva, füstölve, „grillezve” is fogyasztanak.
A sziget többi részét erdő borítja. Burját elnevezése is azt jelenti, "kis erdő, kissé erdős". A partszakaszokat festői szépségű sziklák övezik, melyek főként átkristályosodott mészkőből vannak. Egy helyi idegenvezető szerint nagyon kevés olyan kristály és ásvány létezik, melyet Ol’hon szigetén ne találnánk meg. A lábam alatt szebbnél szebb, természetes kristályféleségek is hevertek, melyek színgazdagsága szinte végtelen.
A lábam alatt szebbnél szebb, természetes kristályféleségek is hevertek, melyek színgazdagsága szinte végtelen
Szüntelenül arra gondoltam, ha geológus lennék, valószínűleg sosem mennék haza innen. A helyi hiedelmek szerint a köveket kultikus okok miatt nem szabad elhozni. A sziklák színgazdagsága és formája igen változatos, a barna különböző árnyalatai talán a leggyakoribbak a vastartalom, illetve a megtelepedett moha- és zuzmófélék, valamint egyéb növényfajok miatt.
PÁRATLAN PANORÁMA
Ha valaki egyszer arra téved, nagyon jó túracipőt vigyen magával, mert a meredek sziklaszirtek megmászása nem mindig könnyű feladat. A sziget legészakibb pontján található Hoboj sziklaszirt például nagyjából 1000 méter magasan tör az ég felé a víz szintjétől számítva. A lábam alatt a kövek állandó mozgásban voltak, helyenként nagyon óvatosan kellett lépkedni. Az északi csúcshoz vezető út a nyugati oldalon minden szakaszát tekintve igazán festői látványt nyújt. Az erdőkön keresztül el lehet jutni a sziklacsodákhoz (pl. a Sagan-Husun nevű, fordításban fehér szikla, a Zsima hegy), le lehet fotózni rendkívüli szín- és formagazdagságukat, miközben visszatükröződik a végtelen sötétkék víz. A sziklaszirtről az északi Bajkál egész panorámája elénk tárul, mely hihetetlen szépségű.
Hoboj 1000 méter magas sziklája alulról. A burjátok egyik legszentebb helye
Gondoltam is rá, hogy ezért érdemes volt felküzdeni magam a csúcsra, hiszen nem mindennapi
szépség tárult szemem elé. Fényképezőgéppel nem készültem fel erre a csodára, sokkal jobbat kellett
volna magammal vinni.
A Horin-Irgi, azaz „Lófej” elnevezésű félszigeten található a világ egyetlen szív alakú, természetes tava, a Nuku-Nur. (Nur magyarul tavat jelent.) Fürödni ugyan nem lehet benne, mert élőlények milliói hemzsegnek a vizében, de lehet kívánni! Állítólag a hely szellemei teljesítik is az óhajt. A sziget déli részén szintén számos csodás, sziklás partszakasz van, rengeteg mászni- és fotózni valóval. A sziget egyik legismertebb része a Burhán-szikla, más néven Samanka-szikla. Nincs olyan helyi képeslap, fénykép, film, bármilyen ismertető, melyen ne szerepelne.
Táj a Samanka szikla közelében
NE ÉBRESZD FEL A HELY SZELLEMÉT!
A szikla közvetlenül Huzsir település szomszédságában fekszik. Kettős sziklacsúcsból álló természeti jelenség, márványból van. Itt éreztem meg először a „hely szellemét”. A szikla oldalán egy sárkány sziluettjét lehet
felfedezni. A burját hiedelmek szerint a nem szabad megközelíteni, felmászni vagy firkálni rá, részeg
állapotban ott tartózkodni, sőt még hangoskodni sem lehet a közelében. (A mellette elterülő strand és
egy nem messze lévő disco nem a legoptimálisabb helyen vannak ebből a szempontból.) Az itt élő őslakosok úgy tartják, a sziklában található barlang a sziget „ezsinjének” („gazda”, a burját szellemek/istenségek rangsorában a harmadik helyen áll) lakhelye, akit nem szabad nyugalmában megzavarni. A barlang a burját sámánok egyik legszentebb áldozati helye, szertartásaik legfőbb porondja, sőt temetkezési helyként is szolgált. A sámánok szerint a barlang belülről egy égbe nyúló kristálypalotává alakul át az „ongo” (extázis) állapotában, s innen egy lépcső visz fel az égbe. A Burhán szó már a lámaista „terminus technicus” megfelelője, a Buddha szó módosult alakja. A lámaizmus a sámánizmus befolyásának csökkentése céljából a sziget helyi istenségét beemelte a lámaizmus panteonjába, de ezzel sem sikerült megtörni a sámánok tekintélyét és a közösségben betöltött szerepüket.
Telefonálni ugyan lehet, de senki sem keresi kétségbeesetten a wifi-elérést
Ol’hon a közép-ázsiai népek, elsősorban a mongolok, burjátok, tuvák és egyéb népek kultikus központja. A burját sámánok hivatalos szövetsége a legfontosabb bázisának tekinti a szigetet, s minden évben egy sámántalálkozót (tajlagan) tart, amelyre a világ minden részéből 1993 óta rendszeresen érkeznek burját sámánok. A rendezvényből az egyszerű érdeklődőket sem zárják ki. Idén ez az esemény augusztus 3-ra esett. Ugyan nem vettem részt az eseményen, de a sámán jelenlétét megtapasztalhattam a Burhán-szikla közelében. A találkozó másnapján egy sámán „énekelt” a szikla tetején, s vette fel a kapcsolatot az ősök szellemével. (A helyi hagyományokat tiszteletben tartva nem kíváncsiskodtam közelebbről.)
Ol’hon sziget északi sziklái
Ol’hon igen fontos szerepet tölt be a burját törzsek történetében. A legendák szerint itt nyugszik a burjátok ősapja, Barga Bator. Az ő 11 fiától származtatják magukat a burját törzsek. A szigeten lakott Han Hute-baabaj is, Barga Bator fia, aki a Bajkál környékén élő burjátok ősapja, s a hagyomány szerint az első burját sámánok az ő leszármazottai. A helyi legendák úgy tartják, Dzsingisz kán ősei is a szigetről származnak. A XII-XIII és a XVII-XVIII században az üldöztetések alatt a sámánok itt találtak menedékre. A terjeszkedő lámaizmus ugyan megpróbálta átformálni e hely kultikus jellegét, de ez nem sikerült. A burjátok totemállata a sas és a hattyú, melyeket a fennmaradt hagyomány őrzött meg.
A család nagyon fontos szerepet tölt be a helyiek életében, eltartása alapvetően a férfi feladata. Az idősek gondozása neveltetésük szerint a legfiatalabb fiúra vagy gyermekre száll. Az idős emberek tisztelete általában nem kizárólag szólam, hanem ténylegesen meg is valósul. A burját emberek nagyon tisztelik az őket körülvevő természetet, őrzik minden egyes követ, fát, élőlényt. Erre megpróbálják felhívni a szigetre látogatók figyelmét is. A burját vendéglátás nagyon szívélyes. Ételeik (hal, marhahús, helyenként birkahús) igen egyszerűek, de ízletesek.
A meredek sziklaszirtek megmászása nem mindig könnyű feladat
A GULAG
A szigeten, a mai Pescsanka (más verzióban Peszcsanaja) település helyén 1935-tól 1956-ig gulag működött, ahol 27 nemzetiséghez tartotó, többek között litván, lett, észt, ukrán, német, orosz és tatár elítélteket, valamint lengyel katonatiszteket dolgoztattak halászként és a halfeldolgozó üzemben. A foglyok között politikai elítéltek nem voltak, kizárólag apróbb bűncselekmények elkövetői (pl. lopás). Rettenetes körülmények között, maguk által épített barakkokban éltek. A második világháború alatt a helyi halüzemben 1854 tonna halat fogtak ki és dolgoztak fel a fronton harcoló katonák számára. Az őslakosok nagyon toleránsan, segítőkészen viszonyultak hozzájuk, így sokan életben maradtak.
Mikor 1950-es években folyamatosan felszámolták a táborokat, némelyek hazatértek, mások itt maradtak és családot alapítottak az őslakosokkal. Ezen egykori politikai foglyok utódai még élnek a szigeten és szeretettel emlékeznek őseikre. A tábor áldozatainak tiszteletére felállítottak egy egyszerű emlékművet is.
AMI A TURISTÁKRA VÁR
A tó egész környéke egy hatalmas nemzeti park, semmiféle szennyezés nem megengedett
A sziget napjainkban inkább a természeti szépségeiről híres, sok kínai, amerikai és kevesebb európai polgár jön ide feltöltődni, pihenni. Előnye, hogy a fejlődő turizmus ellenére szinte még érintetlen. Nincs kiépített csatornázás, sem civilizált módon leaszfaltozott utak (veseköves betegek kerüljék), a strandok nem fizetősek, lehet a melegebb öblökben szabadon vadkempingezni, nincsenek kávézók, vendéglők úton-útfélen. Hasonlókat csak a sziget legnagyobb településén, Huzsiron találhatunk. Telefonálni ugyan lehet, de senki sem keresi kétségbeesetten a wifi-elérést.
A levegő fantasztikusan tiszta, sok asztmás érkezik ide. Csend, fehér felhők, kristálytiszta kék víz, tengerpartokat megszégyenítő finom homokföveny, érintetlen környezet, természeti csodák sora. (Remélhetőleg ilyen is marad, ha vigyázunk rá.) Ez várja az odalátogatókat. Érdemes elindulni!
