A bükkaljai kőkultúra legismertebb és legősibb emlékei a kaptárkövek. A Bükkalján azonban számos más kőből faragott látnivaló is van, többek között pincék, barlanglakások, és láthatunk még néhány kőbe vájt istállót is, amelyeknek egy részét ma is használják még.
Eger és Szomolya között található Király-kút, amelynek közelében, a dombok között egy kis állattartó telep bújik meg. Egészen pontosan egy szürkemarha-gulya téli szállása van itt. A szürkemarhák tavasztól őszig a legelőn vannak, télre viszont ide, a sziklába vájt hatalmas istállóba hajtják őket. Ahogy megérkezünk, két kutya szalad elénk. Először kicsit megrettenek, ismerve a pásztorkutyák mentalitását, de aztán megnyugszom, mert gazdájuk szívélyes üdvözlését látva, most inkább nem akarják eljátszani a rettenetes véreb szerepét.
A szürkék nagy nyugalommal figyelik az eseményeket, de a többség csak mérsékelt érdeklődést mutat a kerítésen kívül történtek iránt. Sziklafalba vájt istállójuk egészen különleges, és meglepően nagy, legalább 20 méter hosszú. Azért eltarthatott egy ideig, amíg elkészült.
A Bükkalján a király-kúti istállón kívül számos, a hajdani legeltető állattartáshoz, pásztorkodáshoz kapcsolódó riolittufába vájt pásztorkunyhó, kőhodály, kőistálló található még. Ilyen például a Tibolddaróc határában lévő kácsi kőhodály, ahol az 1800-évek végén Zichy gróf 1000 juhot tartott, vagy az Andornaktálya határában található juhhodály, amit a 20. század elején alakítottak ki.
Ha Király-kúttól továbbmegyünk Szomolya felé, több érdekes látnivaló is elénk kerül még. Például egy középkori eredetű közlekedési útvonal, az Egerből Szomolyára vezető Via ad Szomolya, ahol a piros turistajelzés is halad. Hogy több évszázadon át itt döcögtek a szekerek, arról az is tanúskodik, hogy egyes szakaszokon a sziklába több méter mélyen bevágódott riolitmélyút alakult ki.
Mielőtt elérnénk Szomolyát, még egy gyönyörű dácittufából faragott kőkeresztet is megcsodálunk az erdőben, amit a híres szomolyai kőfaragó Szalóki család egyik tagja, Szalóki István készített a 20. század elején.
A család neves tagja volt Szalóki Márton, aki nem tanulta a kőfaragást, csak kedvtelésből művelte azt. Élete vége felé látását elveszítette, utolsó munkáit mát vakon készítette. A falu és környéke csak úgy ismerte, a vak szobrász.
Szalóki Márton
„Szalóki Márton figurális faragványai, kőreliefjei, sokalakos kompozíciói, történeti képei egyedülállóak a hazai kőfaragó hagyományban: alkotásai a „naiv művészet” kategóriájába tartoznak” – írja róla a téma szakértője, Baráz Csaba, a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület alapítótagja, aki bennünket is elkísért a bükkaljai kőkultúra emlékeiről szóló cikkünk készítése során. Ennek részeként természetesen meglátogattuk a híres szomolyai kaptárköveket is, de előtte bejártuk az Eger melletti Mész-, illetve Nyerges-hegyet, ahol a kaptárkövek mellett számos sziklába vájt kis helyiséget, úgynevezett bújót is találni. A terület egykor egy ma már nem létező település, Szőlőske szőlőhegye volt. Bár ma már erdőt találunk itt, a kis bújók ma is őrzik a hajdani szőlőművelés emlékét.
A bükkaljai kőkultúra emlékeiről szóló cikkünket ide kattintva tudjátok elolvasni.
Nyerges-hegy, bújó
A cikk 2021 decemberében jelent meg először.
