Sziklakincsek Pázmánd határában

A Velencei-tótól mindössze hat kilométerre találjuk Pázmánd települését, illetve a határában magasodó, mindösszesen 202 méter magas Zsidó-hegyet és a szinte vele azonos Kálvária-hegyet. Voltaképpen egy óriási sziklahalomról van szó, melyet a piros jelzésű turistaúton „hódíthatunk” meg, ám rövid emelkedőit még a kevésbé edzett természetjáró is nagyobb erőfeszítés nélkül abszolválhatja. Az országúttól alig pár lépést kell megtennünk, hogy máris egy minisziklaszorosban találjuk magunkat, ami már önmagában is megkapó látványt nyújt, de az itt található kövek anyaga és formái még inkább fokozzák a hely érdekességét.

Sokak számára ismert tény, hogy Nadapon található Magyarország legfőbb térképészeti és építészeti viszonyítópontja, az 1888-ban létrehozott nadapi szintezési ősjegy. A tengerszint feletti magasság meghatározására használt alappont nem véletlenül itt lett kialakítva, ugyanis hazánk geológiai értelemben legidősebb és egyben legstabilabb területe a Velencei-hegység. A közel 300 millió éves múltra visszatekintő kőzet a vulkanikus tevékenység során lassú kihűléssel gránittá szilárdult, szilícium-dioxidban gazdag magmának köszönheti a létrejöttét. Jellegzetes gránittömböket Pázmánd határában is megfigyelhetünk, ám van itt valami más is, ami még inkább figyelemre méltóvá teszi ezt a helyet.

Amíg a hegység zöme kristályosodott gránitból áll, addig itt a Zsidó-, illetve a Kálvária-hegy oldalában található gránitréteget 30-40 millió évvel ezelőtt - az eocén korban - több helyen is andezitláva törte át. Ez a „fiatalnak” mondható, látványos sziklaalakzatokat és köveket létrehozó kovásodott andezitagglomerátum egy körülbelül 70 méter széles sávban figyelhető meg. Anyagát régebben tűzálló tégla gyártására használták, és ennek nyomai az elgazosodott kőfejtő formájában ma is megfigyelhetők a hegyvonulat nyugati oldalán.

Amint már említettük, Pázmánd déli részéről, az országútról alig pár perces emelkedéssel érhetjük el a miniszurdok természetvédelmi oltalom alatt álló szikláit. A főhasadékban vezető utunk tényleg nem valami hosszú, ám több kisebb leágazó ösvényeit bejárva szinte az egész hegyoldalt, vagy ha úgy tetszik sziklakertnek nevezett részét bejárhatjuk. Már ezekről a kövekről is lenyűgöző kilátás tárul elénk, de az igazi panoráma a hegytetőn vár ránk.

Az egész hegyre, így a csúcsra is jellemző az a jellegzetes kőzet, ami az eocén vulkáni tevékenységet követő utóvulkáni tevékenység során alakult ki. A túlnyomórészt kvarcot tartalmazó forróvizes oldatok benyomultak az andezitláva hasadékaiba, illetve a porózusabb andezitagglomerátumba is, amely rétegeket kovasavval itatták át. Ennek a folyamatnak végeredménye a ma Pázmándi Kvarcitszikláknak nevezett sziklásterület.

A hegy sziklafalában kisebb hasadékok, illetve álbarlangok is létrejöttek, ezek közül az egyik, a közel 10 méter hosszú Maléza-barlang, ami a Velencei-hegység tektonikus álbarlangjai között igen jelentős méretűnek számít. A sziklafal törmeléklejtőjén egyébként összesen négy kisebb hasadékbarlangot találni, de ezek némelyike oly jelentéktelen méretű, hogy a „barlang” jelzőt talán nem is nagyon érdemlik meg.

A Zsidó-hegy egyik nevezetessége a helyiek által csak rókaitatónak nevezett sziklamélyedések, melyek csapadékos időben megtelnek vízzel. Ezeket az érdekes lukakat a hegytetőn találjuk, ahonnan az egész környéket belátni, beleértve a tőlünk északra található Vértes vonulatait is.

A hegytetőt azonban nem csupán a kilátás teszi egyedivé. A geológiai értékei mellett a környező, botanikai különlegességeknek is otthont adó sziklagyepek is védettséget élveznek. A turistaút közvetlen közelében szélben lengedező árvalányhajas részeket is láthatunk, valamint évszaktól függően különböző virágok lepik el a hegyet. Találhatunk itt többek között lilában pompázó törpe nőszirmot, őszi füzértekercset vagy egybefüggő farkaskutyatej-mezőt. Ezeken a részeken ne térjünk le az ösvényről, óvjuk és vigyázzuk a ritka és védett növények háborítatlanságát!

A két név - Zsidó- és Kálvária-hegy - voltaképpen egy tömböt jelöl. A Zsidó-hegy elnevezés a legenda szerint az egykoron itt élt jezsuita szerzetesekhez köthető. Történt ugyanis, hogy a hegyen összetalálkozott Hevenessy Gábor páter és egy zsidó lány, Rózenfeld Eszter, aki nagyon jajgatott, mert kezét pokolvar (lépfene) támadta meg. Elpanaszolta a szerzetesnek, hogy semmilyen orvosság nem segít rajta, és kész lenne keresztet is állítani Jézusnak, ha az megsegítené őt. Az atyát erre különös érzés kerítette hatalmába, kezét a zsidó lány fejére tette, majd áldást mondott. Eszter hazament, és a csoda megtörtént. Kezéről eltűnt a kórság, és a lány nem felejtette ígéretét. Ha nem is az eredeti, de a kereszt még mindig áll, sőt azóta kálvária vezet a hegyre. Így érthető, hogy a Pázmánd magaslatát Kálvária-hegynek is nevezik.

Érdemes ezt az önmagában igen rövidnek mondható „hegyi túrát” kiegészíteni pár kilométerrel, és a piros jelzést tovább követve felfedezni a Velencei-hegység más izgalmas részeit is. A Zsidó-hegytől mindössze 5 kilométerre találjuk a 258 méteres Csúcsos-hegy panorámáját, valamint további két kilométert megtéve a nadapi szintezési ősjegyet. Hazánk második legkisebb hegysége oly csekély területeket foglal magába, hogy a pázmándi kiindulópontunktól is csupán 15 kilométert kell gyalogolnunk a hegység nyugati végén található híres ingókövekhez. Ne hagyjuk ki ezeket a látnivalókat sem, hisz tényleg egyedi és bámulatos sziklaalakzatokról vannak szó.

Akár egy ilyen Velence környéki bringaúttal is felfedezhetjük a pázmándi kvarcitsziklákat

A cikk először 2019 júniusában jelent meg.