A második világháborúban és az 56-os forradalom alatt emberéletek ezreit mentették meg a budai Várhegy labirintusszerű barlangjaiban. A hely később egy ideig oltóanyagközpontként működött, aztán atombunkerré alakították, és a létezéséről sem lehetett tudni. Végigjárni a Sziklakórház folyosóit egyszerre húsbavágó és döbbenetes élmény.
A Sziklakórházban eredeti tárgyakkal és berendezéssel idézik meg a múltat
A Sziklakórház Atombunker Múzeumot nem véletlenül tartják Magyarország egyik legnépszerűbbjének: történelmi emlékhelyek közül ennyire hiteles nagyon kevés van itthon. Az eredeti padlózaton sétálhatunk végig az eredeti falak között, a termeket pedig az eredeti funkciójukban láthatjuk, viaszbábukkal és eredeti tárgyakkal berendezve, amelyek a 40-80-as évekből származnak. A kiállítás egyik része a második világháború és az 56-os események alatt itt folyó orvosi munkáról mesél, emellett pedig a gépházat is végig lehet járni, ahol a nukleáris fegyverek pusztító erejéről kap megrázó képet a látogató. Nehéz eldönteni, melyik van nagyobb hatással az emberre.
Csak 60 betegre rendezkedtek be
Az 1930-as évek végén, amikor a második világháború kitörése már erőteljesen benne volt a levegőben, a vár alatti barlangrendszer egyik kisebb részében kialakították a „K” jelű légoltalmi riasztóközpontot, ahol telefonközpont működött, és ahonnan később a várnegyed szirénáit működtették. 41-42-ben a vár lakosai számára óvóhellyel bővítették a helyet, a kórház kiépítését pedig 43-ban kezdték meg. Az eredetileg 60 sérült ellátására kialakított kórház európai színvonalú felszereltséggel rendelkezett, tervezői gondoskodtak a megfelelő szellőzőrendszerről, áramfejlesztőkről, víz- és üzemanyagtartályról, és az akkori legmodernebb orvosi eszközök mellett még röntgenjük is volt.
A termekben viaszbábuk segítségével megjelenített életképeket láthatunk
A kórház először a barlangrendszer nagyjából 1000 m2-ét foglalta el, mai területe több mint kétszer ennyi
A Szent János Kórház felügyelete alá tartozó intézmény hivatalos megnyitójára 1944. február 23-án került sor. Az igazgató dr. Kovács István lett, neki és a kapcsolatrendszerének hála biztosítva voltak mind a pénzügyi, mind a személyi feltételek, de sokat köszönhetett a kórház dr. Seibriger András igazgatóhelyettes áldozatos munkájának is (az ő orvosi eszközeit most egy vitrinben lehet megtekinteni). Érdekesség, hogy több nemesi család hölgytagja dolgozott itt ápolónőként. A főnővér gróf Andrássy Ilona volt, rajta kívül pedig még gróf Széchényi Ilona és özvegy Horthy Istvánné (született Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő) is részt vett az emberéletek megmentésében.
Végül már a halottakról vágták le a kötszert
Budapest ostromakor (1944 decemberétől 45 februárjáig) kiderült, hogy a kórházban az eredetileg tervezettnél jóval több férőhelyre lesz szükség: volt, hogy egyszerre 300 sérültet ápoltak, nem számítva a járóbetegeket. A személyzet nem tett különbséget. Mindenkit elláttak, aki rászorult, beleértve a német katonákat is. Először emeletes ágyakat állítottak fel, aztán ezeket összetolták, így két helyen hárman is elfértek. Három kórtermük volt, külön a katonáknak, a nőknek és a civil férfiaknak. A folyosókon hordágyakon, szalmazsákokon hevertek a sebesültek, de a környező barlangokat is használták. A zsúfoltságot és az akkori állapotokat tükrözi az egyik világháborús kórteremben berendezett életkép, a többi helyiséghez hasonlóan viaszbábukkal. Most alapvetően 15-18 fok a hőmérséklet odalent, akkor viszont a betegek testhője akár 33-35 fokra is felmelegítette a levegőt.
A II. világháborús állapotokat ez a kórterem illusztrálja: az összetolt ágyak egy szintjén hárman feküdtek fejtől lábig, a hőmérséklet akár 35 fokra is felmehetett, és előfordult, hogy gyógyszerek és kötszerek híján voltak, a fertőzéseket pedig nem lehetett elkerülni
Attól fogva, hogy a szovjetek megtámadták az anyakórházat, ahonnan a gyógyszerek, a kötszerek és a főtt étel érkezett, kénytelenek voltak helyben főzni, a sebek bekötözésére különböző textilanyagokat használtak, amikor pedig végképp kifogytak, a halottakról vágták le a kötszert.
A folyosókon elhelyezett vitrinekben sorakoznak a gyógyászati és orvosi eszközök
Ráadásul 45 januárjában a vízfőnyomócső megsérült, így miután elfogyott a 25 m3-es víztartály tartalma, havat gyűjtöttek, és azt olvasztották fel, vagy pedig éjszaka fellopództak a Mátyás templom melletti ciszternához, ami életveszélyes volt, mert könnyen lelőhették az illetőt. Ilyen körülmények között persze lehetetlen volt fenntartani a megfelelő higiéniát, sokan fertőzésekbe haltak bele.
A szovjetek megkímélték a felszerelést és az emberéleteket
A főváros ostroma leírhatatlan veszteségekkel járt. A szovjet ostromló csapatok katonai vesztesége körülbelül 176 ezer fő, a német és magyar védők esetében ez a szám nagyjából 102 ezer, míg a civil áldozatok száma megközelítőleg 38 ezer főre tehető. A 2-es számú kórteremben most egy csata utáni jelenetet vehetünk szemügyre, amint az orvosok és nővérek a romok között próbálnak segíteni a sebesülteken, ugyanis sokszor felmentek a harctérre is.
A műtőben egyszerre két emberen tudtak segíteni
Az egykori műtőhelyiséget eredeti funkciója szerint rendezték be, itt láthatunk korabeli altatókészüléket, EKG-t, ortopédiai műtőasztalt is. A folyosón orvosi műszerkiállítás található olyan érdekességekkel, mint a tüdő- és bélvarrógép, különféle hasterpesztők vagy a dupla pengéjű gerincfűrész. Kétségeink vannak, hogy ez pozitívum-e, de állítólag sok ezek közül pontosan úgy fest, mint a maiak.
A bejárható folyosórendszer nagyjából egy kilométer
Az egyik szobában a főnővérről, gróf Széchényi Ilonáról megmintázott bábu mellett Friedrich Bornt láthatjuk, aki a Nemzetközi Vöröskereszt svájci delegáltja volt, és akinek a kórház rendkívül sokat köszönhet. Dr. Kovács Istvánnal közösen kitalálták, hogy az intézményt névlegesen a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezik, amit nagy betűkkel fel is festettek a falra - ezt láthatjuk most, amint belépünk a folyosórendszerbe. Az ötlet működött: bár az ostrom után a szovjet csapatok kifosztották a kórházakat, itt meghagyták a felszerelést és megkímélték az emberéleteket, csupán a megmaradt értékeket, órákat vitték el.
Felirat a bejáratnál: a Nemzetközi Vöröskereszt Kórháza
Born élelmiszerraktárakat hozott létre a fővárosban, igyekezett oltalom alá helyezni az árvaházakat, és gyógyszereket is szerzett, többek között az akkor még nagyon új és értékes penicillint. Sikerült elintéznie, hogy a nyilasok elfogadják a vöröskeresztes védleveleket, és ezután az összes ápoló és orvos kapott ilyet, rajtuk kívül pedig még 15 000 üldözöttet mentett meg a deportálástól.
Volt, aki itt született 56-ban, és visszatért 2008-ban
45 júniusában a kórházat bezáratták, a berendezéseket elvitték, majd 48-ig mint Vírus Oltóanyagtermelő Intézet működött, tífusz elleni szerrel látták el a budapesti közkórházakat, és Jugoszláviába is exportáltak. Az 50-es évek elején, a kommunista diktatúra alatt LOSK 0101/1 kóddal jelölték, illetve titkosították, emellett pedig újra felszerelték és bővítették a Sziklakórházat. Az akkor kialakított 5-ös kórteremben most többek között egy Mi-2-es típusú katonai mentőhelikoptert és egy 60-as évekbeli harctéri híradós állást láthatunk.
Az egykori 5-ös kórteremben most háborús életképeket is láthatunk
56-ban aztán nagyon jól jött, hogy ismét egy jól felszerelt föld alatti kórház áll rendelkezésre. Az egykori 1-es (azaz a női) kórtermet 56-os emlékkórteremként rendezték be, itt található dr. Seibriger András helyettes főorvos viaszbábuja is, aki a forradalomkor visszatért segíteni. Ugyan a családjával disszidálni akart, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, képtelen volt úgy elhagyni az országot, hogy itt szükség volt rá. Hét gyermek született a Sziklakórházban ez alatt az idő alatt, 6 fiú és egy lány, utóbbi a múzeum megnyitásakor, 2008-ban visszatért a születési helyére.
Nem biztos, hogy védelmet nyújtott volna az atombunker
A kiállítás második részében a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák pusztító hatását mutatják be, miközben a gépházban bolyongunk, és megnézzük az 58-tól 62-ig kieszközölt, az atombunker kialakítása érdekében tett változtatásokat. 30%-kal növelték az alapterületet, korszerűsítették a gépészetet, például új szellőző- és harcigázszűrő rendszert alakítottak ki, dieselmozdony motort építettek be az áramfejlesztők meghajtására, lett két 8000 literes gázolajtartályuk, aminek az utántöltőjét a várfal sétány virágágyásában rejtették el. A felújításra mai értéken nagyjából 1,5 milliárd forintot költöttek, de az az igazság, hogy atom- vagy vegyi támadás esetén nem teljesen biztos, hogy védelmet nyújtott volna a bunker.
A falon hirosimai panoráma, nem sokkal az atombomba robbanása után
Abban az esetben, ha a robbanás 1-3 km-re történik, elméletileg egyben maradhatott volna az objektum, de ha a közvetlen közelben, nagy eséllyel beomlik. Egy ideig túl lehetett volna élni odalent, hiszen a tiszta levegő és a víz kérdése megoldott volt, gondot az újonnan bekerülők és a bevitt élelmiszer okozhatott volna a szennyezés miatt. Azt is tudni kell, hogy a bunker felszereltsége sem volt teljesen megfelelő.
Ez történne Budapesttel atomtámadás esetén. A piros terület az a rész, ahol a túlélés esélytelen, a sárga körben lévők pedig nem úsznák meg súlyos (másod- de inkább harmadfokú) égési sérülések nélkül
A 80-as évek közepéig egy orvosokból és nővérekből álló csoport minden évben végigpróbálta, mi lenne a teendő vegyi- vagy atomtámadás esetén. A protokoll szerint a csapat három napra teljesen bezárkózik a barlangrendszerbe, csak azután mennek fel túlélőket keresni, természetesen védőruhában és gázálarcban. A beérkezőt megvizsgálják Geiger-Müller-számlálóval, szükség esetén tetőtől talpig leborotválják, majd következik a zuhany. Aztán az illető is kap egy védőfelszerelést, csak utána engedik be.
A létesítmény 2002-ig szigorúan titkos volt, de karbantartani mégiscsak kellett, így két család is élt itt ez alatt az idő alatt, akik takarítottak, szellőztettek és odafigyeltek az elektromos és a gépészeti rendszerre.
Megtartani a békét
A Hirosimára ledobott, 15 kilotonna robbanóerejű Little Boy és a Nagaszakiban pusztító 21 kilotonnás Fat Man együtt 200-250 ezer áldozatot követelt - és persze ez csak az a hányad, ami számszerűsíthető, a radioaktivitás következtében később kialakult betegségeket lehetetlen mérni. A kiállítás megrázó; láthatunk stilizált japán konyhát, ahol nemes (azaz az eredeti tárgyakhoz hasonló módszerekkel készült, rendkívül pontos és részletgazdag) másolatokon keresztül mutatják be, hogyan festettek egyes tárgyak (például egy tál étel) a robbanás után, egy folyosón a túlélők rajzai mellett sétálhatunk végig, és térképes illusztrációkon azt is láthatjuk, mi történne a nagyobb városokkal, például Budapesttel, ha atombombát dobnának le felettük. Nem szeretném minden érdekességről fellebbenteni a fátylat - arra érdemes készülni, mielőtt betérünk, hogy biztosan olyan élményben lesz részünk, amit sokáig nem tudunk majd kiverni a fejünkből.
Ezen a folyosón végigségtálva Hirosima és Nagaszaki túlélőinek rajzait (illetve azok másolatait) vehetjük szemügyre
A téma ugyan sokkoló és nyomasztó, de a múzeumnak nem célja az elrettentés. Csak egy fontos üzenetet szeretnének átadni: vigyázzunk a békére, mert az törékeny, és mindannyiunk feladata, hogy minél tovább megtartsuk.
Nyitvatartás: mindennap 10 és 20 óra között
A múzeum kizárólag tárlatvezetéssel látogatható. Magyar és angol nyelvű tárlatvezetések minden egész órakor indulnak, és 60 perc hosszúságúak. 14.00-kor és 18.00-kor 90 perces magyar nyelvű tárlatvezetés indul. Az utolsó magyar nyelvű tárlatvezetés mindennap 18.00-kor, az utolsó angol nyelvű pedig 19.00-kor indul.
További információk, jegyárak és részletek ide kattintva érhetők el.
Kapcsolódó cikkeink:
Ahol még a denevérek se járnak - Séta a budai vár alatt
Szabadtéri kiállítás nyílik a budai várnegyedben
