A nyári kánikulában egy kis felfrissülésért legtöbben a vízpart felé veszik az irányt, de mi inkább a hűs hegyeket választottuk aktív pihenésünk helyszínéül.
Ótátrafüred
Nem mintha nem szeretnénk a henyélést a strandon, de ha az ember egész évben teljesítménytúrázik, akkor a legnagyobb hőségben is feltámadhat benne a kilométerhiány. A baj csak az, hogy kánikulában a túrázás igen nyűgös tevékenység, számunkra meg kimondottan utálatos. Ezért ha a júliusi forróságban mozogni támad kedvünk, akkor egészen a Magas-Tátráig utazunk, ami - ha csak pár napra - de idén is kiváló menedéknek bizonyult a hőség elől.
Az ótátrafüredi szállásunk
Minden évben vonattal utazunk a Kárpátok legmagasabb hegyeihez, és minden évben Ótátrafüreden szállunk meg, mondhatni hagyomány-szerűen. Annak ellenére, hogy ide gyakorlatilag haza járunk, mindig új szálláshelyet választunk magunknak, és túráinkkal is mindig új hegyeket és völgyeket hódítunk meg, ami az évek során egyre nagyobb kihívást jelent, hiszen a legtöbb turistautat már bejártuk. Mindezzel együtt számunkra a Magas-Tátra felhők közt magasodó csúcsai még sokadjára is felvillanyozó látványt nyújtanak a poprádi vasútállomásról, mikor a vonatról leszállva megpillantjuk őket.
Miután az utazással és a szállás elfoglalásával már elment a fél nap, csak kisebb kirándulásra maradt időnk, amit ilyenkor rendre a közeli Tarpatak-völgyben szoktunk megejteni. Persze ez ilyenkor még nem igazi túra, inkább akklimatizációs piknikezésnek mondanám, amikor magunkba szippantjuk a friss, tiszta levegőt, gyönyörködünk a kristálytiszta vízű patakok és vízesések lezúduló tömegének látványában, és élvezzük a hűs - még a napon sem melegebb -, 20 fokos hőmérsékletet. Így adjuk át magunkat a természet és a hegyek öröknek tűnő világának, melynek idilli hangulatát némiképp csorbítja a 2004-es és 2014-es szélviharban megsemmisült fenyőerdők látképe. Ennek ellenére is kedvencünk a vadregényes Tátra, sőt, számomra talán többet is jelent.
Kis bemelegítő kirándulásunkat a Tarpatak vízeséseitől egészen a Zamkovszky-menedékházig folytattuk, ahol sörrel jutalmaztuk magunkat a cseppet sem megerőltető túra után. Az egész délutánt azzal töltöttük, hogy napoztunk a sziklákon, söröztünk, és legfőképpen hangolódtunk a Tátrára. Jócskán benne jártunk már az estében, amikor a szállásunk felé vettük az irányt. Hazautunkat a csipkézett hegycsúcsok közt még utoljára be-be köszön lemenő nap sugarai és egy róka kísérte, aki bár kissé tartott az embertől, mégis tőlünk várta a vacsoráját. Ez nem is csoda ekkora forgalom mellett, hiszen mindig akad valaki, aki egy jó fotóért cserébe dob egy-két falatot a vadállatnak. Ezt a róka megértette, és régi szakmáját láthatólag modellkedésre váltotta.
Másnap reggel az időjárási előrejelzések és a felszálló párafelhők is arra biztattak minket, hogy meghódítsuk a könnyen mászható, 2363 méter magas Kapor-csúcsot. Ótátrafüredtől kevesebb, mint félórás „elektricskázással” (tátrai villamosvasút) értünk el a Menguszfalvi-völgy bejáratát, ahonnan már rengeteg alaklommal indítottunk túrát, de ezúttal a Tátra egy olyan csúcsára készültünk, ahol még korábban sosem jártunk.
A Kapor-csúcs lábáig vezető útunkon kezdetben aszfalton trappoltunk egészen az egyik kedvenc helyünkig, a Poprádi-tóig. A partján álló turistaház már a korai órákban finom illatokkal csábított minket egy kiadós sztrapacskázásra. Semmiképpen nem akartuk kihagyni ezt az élményt, csak úgy döntöttünk, későbbre halasztjuk, majd eszünk, miután megmásztuk a hegyet, és már visszafelé tartunk. Úgy készültünk, hogy ez lesz a jutalmunk a nap végén.
A háztól még hatalmas fenyvesek alatt kezdtük meg a szürke gránitsziklákon való lépcsőzést, de ahogy szépen lassan emelkedett az út, rövidesen a törpefenyők birodalmába értünk. Balról a Sátán, jobbról a Kopki csúcsai tereltek minket egyre csak előre a hegyek szürke és zöld mintában pompázó szoknyái alatt, melyeket gleccserszerű kőfolyások tarkítottak. Egyre nagyobb sziklákon szökdelve értünk fel az ekkorra már összefüggő felhőtakarótól ezüstszínben ragyogó Hinczó-tóhoz, ahol az erős, csípős szél téli szerelésbe öltöztetett minket. Felvettük a sapkát és a kesztyűt, ami még nyáron sem hiányozhat a táskából, hiszen itt szó szoros értelemben bármilyen időjárással találkozhatunk.
A tengerszemtől meredek szerpentinen kapaszkodtunk fel a Kapor-hágóra, ahonnan már a felhős idő ellenére is kiválóan látszott utunk célpontja, a Kapor-csúcs. A hágónál elhelyezett tábla szerint már csak 45 perc és 200 méter szintemelkedéssel járó „sziklamászás” várt ránk, ami a csúcs irányába tekintve egyaránt tűnt soknak és kevésnek is.
Ki tudja, a fényképezőgép folyamatos kattintgatása mellett végül mennyi idő alatt kapaszkodtunk fel a keskeny csúcsra, amin szerencsénkre senki mással nem kellett osztozkodnunk. Így lehetett csak a miénk ez a csöndbe, szürkeségbe és hideg sziklákba zárt világ, aminek a tetején ülve a pillanat is állandónak hatott. Csak a felhők rohanása, a szél zúgása, és kis idő elteltével a jégdara potyogása jelezte az idő múlását, illetve azt a tényt, hogy mi csak látogatók vagyunk ebben a végtelennek és öröknek tűnő tájban.
A hegyről való ereszkedés közben sem tudtunk betelni a természet eme csodájával, amit Tátrának hívnak. Többször meg-meg állunk, körültekintettünk a koronaként magasodó csipkézett hegyekre, és az alattuk megbúvó - hol zöld, hol égszínű - tengerszemekre, melyek, ha a magasból sokáig bámulja az ember, olybá tűnnek, mintha csak karnyújtásnyira lennének.
A magas hegyekre jellemzően kaptunk havat, esőt, szelet és napsütést is, mire visszaértünk a Poprádi-tóhoz. Az elemek csak még jobban felkorbácsolták bennünk az étvágyat, amit a menedékház teraszán hagymalevessel, sztrapacskával és sörrel csillapítottunk. Ez a lakoma tökéletes befejezése volt egy csodálatos túranapnak, ami igazából ekkor még nem ért véget, hiszen várt egy háromkilométeres kis séta a hazaszállító „elektricska” megállójáig.
Harmadik túranapunkon lanovkázással adtunk a kényelmünknek, időt és energiát spórolva a Lomnici-csúcs alatt található Kőpataki-tóhoz való feljutásban. Az itt található Encián hotel és a Kőpataki-tó környéke a kabinos kötélpályának köszönhetően igazi, hangyabolyként nyüzsgő turistabázis. Mi innen a szokásos gránitsziklás ösvényeken lépkedtünk a 2037 méteres Nagy-Morgás felé, amit a Csapás-lejtő elhagyása után nem túl hosszú, cikkcakkos szerpentinen meg is másztunk.
Az időjárás ismét kegyes volt hozzánk, mert a csúcsról fenséges kilátás tárult elénk: a mélyben fekvő Zöld-tavat körülölelő Késmárki, Zöldtavi, Vöröstavi és Zerge csúcsok, illetve a Karbunkulus-torony, keleti irányban pedig a Bélai-havasok összefüggő mészkőtömbje. Még a nap is ki-kisütött, ezért legalább fél órát, ha nem többet sütkéreztünk a sziklákon, elmerülve a tájban, élvezve a hűs szél szabadságot hirdető fuvallatát, mire a mélyben megbúvó turistaház elképzelt finomságai hívogatni nem kezdtek minket.
Azonban a csúcstól az oázist jelentő házig még hátra volt egy több mint egyórás ereszkedés, ami egy rövid, meredek láncos részt is tartogatott. Nem mintha kifogott volna rajtunk ez a szakasz, de hogy átvergődjünk rajta, a megnövekedett turistaforgalom miatt sok türelemre volt szükségünk.
Alig vártuk már, hogy a Zöld-tavi menedékház konyháját is leteszteljük, mert ezt korábban még sose tettük. Kata klasszikus káposztalevessel, én kíváncsiságból hatalmas szemű bablevessel tompítottam az éhséget, majd a gyomrunkban fennmaradó helyet természetesen sörrel töltöttük ki.
Némi ejtőzés után a festői Zöld-patak völgyében folytattuk az utunkat, tarka virágok, patakcsobogás és árnyas fenyvesek kíséretében. A völgyet később elhagyva megkerültük a Nagy-Morgást, majd újabb lépcsős, gránitos ösvényeken visszaemelkedtünk a túránk kiindulópontjához, a Kőpataki-tóhoz. Ezt a hosszúra sikerült napot mindenféleképpen itt akartuk befejezni, és nemcsak azért, mert sörözés közben panorámára vágytunk, hanem mert a reggel megváltott igen borsos árú (42 euro) lanovkajegyünk retúr volt, és ezt nem akartuk veszni hagyni.
Következő nap sem vállalkoztuk komoly erőfeszítést igénylő túrára, hiszen Katával már az érkezésünk napján a könnyű túrák, a pihenés és a kényeztetés mottóját tűztük ki a zászlónkra. Ezt betartva, de mégis turistaként a Téry menedékházig emelkedtünk a gyönyörű virágtengerben úszó Kis-Tarpataki-völgyön keresztül.
Az Öt-tónál 2015 méteres magasságban található, Téry Ödönről elnevezett turistaház már több mint 100 éve nyújt menedéket és kényelmet a turistáknak. A Tátra szinte minden zegzugára azt mondom, hogy a kedvencem, de a Téry ház és környezete bizonyosan a legkedvesebb számomra. Az itt található tavakkal díszített katlan is az állandóságot és a nyugalmat sugározza, mely tökéletes helyszíne a relaxációnak.
A kényeztetés jegyében a Téry-ház szolgáltatásait sem hagytuk ki. A menü számunkra itt is leves és sör volt, ami kimondottan üdítő hatásúnak bizonyult a kaptatás után, amiben a kényelmes tempó ellenére is kissé elfáradtunk. A frissítés és a fényképek elkészítése után a sziklás szerpentinen visszaereszkedtünk a Kis-tarpatak varázslatos és napsütötte völgyébe. Lejjebb, már a fenyőfák árnyékában a Zamkovszky turistaháznál jártunk, ahol pihenőt iktattunk be hazafelé. Engedtünk a vágyainknak - elvégre ez az utolsó napunk volt a hegyen - ezért „bukty”-val tettük édesebbé a nyaralást, ami lényegében dzsemmel töltött és kakaóval megszórt lágy tésztájú fánkokat jelent, melyeket tejszínhabkupacokkal és pár szőlőszemmel olyan gusztusosan tálalnak, hogy már a puszta látványától is összeszalad az ember szájában a nyál, hát még, ha megkóstolja.
Tarajkától siklóval ereszkedtünk Ótátrafüredre, ahol egy utolsó sörrel koccintva búcsúztunk a hegyektől és a tátrai napok gondtalan hangulatától. Tátrázásaink során nem mindig van ekkora szerencsénk az időjárással, mint ez alkalommal volt. Júniusban és július első felében - mikor jönni szoktunk - általában még kiváló a klíma a túrázáshoz, de ezzel arányosan a felhős, esős napok száma is jóval több, mint az augusztusi és szeptemberi főszezonban. Igaz, ekkor már a turistahad mellett a kánikula is betör a Tátrába. Így számunkra sosem volt kérdéses, hogy inkább a borongós, ködös, de csendesebb és hűs időszakot választjuk a sziklákon perzselő melegben karavánként tekergő embertömeg helyett.
Kapcsolódó cikkeink:
PILLANTÁS A TENGERSZEMEKBE, AVAGY A RYSY MEGHÓDÍTÁSA
