Festői pincefalu, egy csodálatos öreg híd, folyó és ízes borok: a Szekszárdi-dombság sarkán túl egy kis helyen minden érdekes látványosság együtt van, mégsem szerepel a térképeken.
A Mezőföld és a Szekszárdi-dombság találkozásánál, ahol az addig csak síkságokat látó Sió csatorna a dombok tövébe kanyarodik, igazán idilli kép fogadja az erre tévedőket. A Balatonból érkező kis folyó és a Déli-Bakony vizeit összegyűjtő Sárvíz találkozásánál egy csendes zsákfalu és a túlparton annak kiterjedt pincefaluja fekszik, amelyeket hazánk egyik legrégebbi, eredeti állapotban fennmaradt acélhídja köt össze. A táj persze valódi, de a természetes kép csalóka: minden, amit látunk, a 19. századi szabályozási munkák eredménye. Ekkorra alakították ki a Sió és a Sárvíz mai, szabályozott medrét, és a köztük lévő, árvizektől védett termőföldeket. Ezen a tájon a szőlő mellett kezdetben főként a paprika termesztése vált be, amely hamarosan hozzájárult Sióagárd és környékének gyors fejlődéséhez.
Érkezés a Sió legszebb hídján át
A Sió kanyarulata a leányvárral és a 125 éves acélhíddal. Ezen a szűk szakaszon kell átférniük a Balatonra tartó, akár több száz tonnás hajóknak is
A gőztraktor és -eke megjelenése a munkát még hatékonyabbá tette, azonban a nehéz gépek közlekedését is meg kellett oldani, keresztezve a széles Sió csatornát. Az ide tervezett híd ezért a maga idejében hatalmas, több mint húsztonnás teherbírással épült, az akkoriban elérhető szegecselt folytvas anyag miatt jókora biztonsági ráhagyással, ami később kulcsfontosságúnak bizonyult a híd fennmaradásában. A mélyen levert vörösfenyőcölöpökön álló, kecses hídszerkezetet a korban megszokott faragottkő és tégla hídfők fogják közre.
A megújult északi hídfő. Jól látható, hogy a híd oldalanként csupán két-két sarun állva csatlakozik hozzá, amelyek akadálytalanul engedik, hogy a nyáron felmelegedő és kitáguló acélszerkezet hossza több mint öt centiméterrel nőljön a téli hideghez képest
Zsákfaluként Sióagárdot elkerülték a 20. század legnagyobb viharai, az ide vezető egyetlen út hídja pedig sikerrel állta az egyre nagyobb forgalmat. A 2010-es évekre viszont már nagyon leromlott az állapota, és elkészültek a mellé építendő új vasbeton híd tervei is, az esetleges bontás előtt azonban még hátra volt a meglévő szerkezet alapos felmérése. Itt pedig igazi meglepetés érte a szakembereket: kiderült, hogy a híd szerkezete nem csak jó állapotú, de a részletes anyagvizsgálatok szerint semmi akadálya, hogy a teherbírását az eredetileg tervezett duplájára, azaz 40 tonnára emeljék. Ráadásul a felújítás költsége jócskán az új híd építése alatt, már a megfizethető sávban maradhattak, így 2018-ra el kis készült a munka: az egy és negyed évszázados acélhíd korhű ruhában újjászületve, immár súlykorlátozás nélkül szolgálja a faluba tartó forgalmat, remélhetőleg akár újabb 125 éven át.
Átlagosan óránként jönnek-mennek a buszok a közeli Szekszárd felé
A Leányvár útjain
Sióagárd fölött, a Szekszárdi-dombság északi szélétől mintegy másfél kilométerre emelkedő Leányvár sok szempontból a szomszédos dombvidék kicsinyített mása. Az inkább homokos, mint löszös talaj alacsony mésztartalmával a kevésbé savas, gyümölcsös borok születését segíti, a föld világos színe pedig sok napfényt ver vissza a szőlő gyors növekedéséhez.
A Leányvár miniatűr főtere, a Rácváros nevű, külön buszmegállóval kiszolgált településrész, amelyen messziről, és közelről nézve sem hagyott sok nyomot az elmúlt száz év
A legendák szerint a dombon egykor három vár is állt, amelyekből a környék összes közlekedési útvonala szemmel tartható volt. Ezek maradványai ma már alig lelhetők fel, azonban a lapos hegy minden sarkában látható az épített örökség másik, alig régebbi értékei: az apró borospincék százai. A szám nem túlzás, az egyes források 300 és 400 közé teszik a hegyen álló présházak számát, amelyekhez több kilométer összhosszúságú pincerendszer tartozik. Mindez hazánk egyik legnagyobb pincefaluját alkotja, benne több tucat, védett épülettel.
A szőlőhegyen három szinten sorakoznak az apró házak, amelyek közt a szürke, februári hétköznapokon még meglehetős csend honol, de itt-ott már láthatók a közelgő tavaszi színpompa nyomai, és néhány frissen metszett szőlő, előrevetítve a közelgő hónapok dolgos hétköznapjait.
A pincefalu teraszai tavasztól őszig véget nem érő beszélgetések helyszínei
A Sióagárdon élő szokás szerint, ha valakit vendégségbe hívnak a „Leányvárba”, az különb megtiszteltetés, mintha a faluban a saját házában látnák vendégül. Mindez természetesen a távolról érkezettekre is vonatkozik, akiket a „névvel ellátott” pincék mellett a cégér nélküli helyeken is szívesen látnak. Az előbbiek közül a legismertebb az előzetes bejelentkezés alapján nyitva tartó Margit-pince, de nem kevésbé híres látványosság a Leányvári Pálinkaellátó, és a hegy egyik déli présházában kialakított szabadulószoba is.
A Leányvár lankás déli lejtőiről a közeli Szekszárdi-dombság magas löszdombjai köszönnek vissza...
... a meredek északi oldal néhány pontjáról pedig a Mezőföld látszik
A nyár közeledtével felélénkülő szőlőhegyi élet csúcspontja a Sió menti Országos Halfőző Verseny, amelynek
állandó időpontja a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombat: kézműves kirakodóvásár és -foglalkozások, gyermekműsorok, vetélkedő, hagyományőrző együttesek bemutatója, népzenei és könnyűzenei koncertek várják a kilátogatókat. Ősszel a szüreti ünnepségek, majd a Márton-napi programok töltik meg látogatókkal a pincefalu utcáit. A programokról bővebb információk Sióagárd falu oldalán olvashatók.
Egyedi részletekkel a több mint 300 présház mindegyike meg tud lepni
Kapcsolódó cikkeink:
Szekszárdi mozaik - szurdikok, szőlők, kilátók
Különleges kilátás a szekszárdi borvidéken
Ismét kisvasutazhatsz Gemencen
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
